A cion-galeri a Magyar Hírlapban érzi a vérszagot, és maximális intenzitásra kapcsolta az iszlámellenes háborús uszítást a napokban, hangolva a közvéleményt a cionisták öszre (szeptemberre) tervezett világháborújára. Magyarország koromsötét elitjei aktívan kivették a részüket mind az elsö, mind a második világháború kirobbantásából, s most úgy tünik, a harmadikból se akarnak kimaradni. S a közvélekedéssel ellentétben nem a liberális-szocialista-baloldali elemensek a legrosszabbak, hanem ezek a népi-nemzeti, konzervatív sátánisták. Ezek segítették már Ferenc Józsefet is az elsö világháború kirobbantásában, s ezek sodorták bele Magyarországot a második világháború katasztrófájába is Hitler oldalán. Ezek a dögök küldték a Don-kanyarban a vágóhídra a 2.magyar hadsereget is, köztük a saját nagyapámat is.
Szerző: nem_programozhato
A 2016 szeptemberi nagy háború tervezett lefolyása a redefininggod.com weboldal szerint
Megj: Nem fogom kommnentálni, hogy személy szerint mit gondolok róla, csak közzé teszek egy rövidebb összefoglalót. A redefininggod.com tavalyi görög helyzetröl kiszivárogtatott információi és jóslatai meglepöen pontosnak bizonyultak, de persze ez nem garancia arra, hogy az ideiek is azok lesznek. A háttérhatalom bármikor úgy dönthet ill. belekényszerülhet abba, hogy ideiglenesen feladja a terveit, vagy változtasson azokon.
Az alapötletük az illumiknak az, hogy mivel már túl sokan tudnak a muzulmán-keresztény világ közti tervezett nagy háborújukról, ezért “csavarmenetek”, további megtévesztések lesznek a háború menetébe “belekomponálva”, a tömegek által nem várt módon, hogy aztán az egészböl az Antikrisztus-jelölt Putyin kerülhessen ki “világmegmentöként”, Izraelt pedig a végsö idei Góg és Magóg próféciáknak megfelelöen megszálhassa az antikrisztusi nemzetközi haderö.
Antikrisztus-figyelö 2016-2020
2021.2.24: Készítik elö Trump letartóztatását! A Donáldot ezzel lépéskényszerbe hozták.
Kulcsfontosságú pert veszített el Donald Trump
https://www.portfolio.hu/global/20210222/kulcsfontossagu-pert-
“Az amerikai legfelsőbb bíróság engedélyezte hétfőn Donald Trump előző amerikai elnök adóbevallási és -visszatérítési, illetve egyéb pénzügyi dokumentumainak kiadását.”
Tessék megfigyelni a ritualisztikus szabadkömüves dátumot: 2021.2.22. – 22 mint jelentös elörelépés vagy katasztrofális bukás.
2021.2.21: Biden idöjárást modifikáló fegyverekkel (HAARP) vetette célba Texast, majd pedig az extrém fagyokban szándékosan kikapcsoltatta az áramot. Texas a Trumphoz leghüebb szövetségi állam, fontolgatja az államszövetségböl való kilépést is. Biden késöbb szándékosan nem látogatta meg a katasztrófa sújtotta Texast.
Több mint 2,7 millió háztartás maradt áram nélkül Texasban a szokatlan hideg miatt
“A Texas elektromos ellátásáért felelős cég (ERCOT) vezetői arra figyelmeztettek, hogy többször is le fogják kapcsolni az áramszolgáltatást az állam egész területén, mert az energiaigény meghaladja a kínálatot.”
Ez valójában politikai nyomásra történt!
Vihar elötti csend mely alatt nagy tervek szövettek
Az év másik fele már nem lesz annyira unalmas, eseményszegény mint 2016 elsö hónapjai voltak. Mindenki figyelmébe ajánlom a redefininggod.com legutóbbi írásait. Újból nagy összecsapás lesz az EU-t szétrobbantani óhajtó NWO-s frakciók és az azt ellenzö érdekcsoportok között. Tavaly júniusban végülis nem tudtak megegyezni egymás közt, így Görögország átlépése a BRICS-hez az utolsó pillanatbanmeghiúsult. A görög átlépés az EU szétbomlasztásának a kezdete lett volna (lásd. BRICS vs. USA-EU – eseményfigyelö-t 2015-böl). Az ezévi kísérlet az EU szétbomlasztására a BREXIT-el, Nagy-Britannia EU-ból való kilépésével kezdödhet, amennyiben hivatalosan is az lesz bejelentve, hogy a június 23-i népszavazáson a kilépés mellett szavazók voltak többségben. Ha a britek kilépnek, júliusban a globalisták szándékosan detonálhatják a görög bankrendszert is, ami aztán detonálhatja magát az EU-t is. Egy esetleges brit kilépés után az év végére az euró is “halott” lehet. Putyin, a Le Pen lány, Donald Trump és a többi NWO-s cionáci köcsög már alig várja, hogy színre léphessen! (tovább…)
A szlovák katonai titkosszolgálat 2014-ben egy oroszok elleni NATO atomtámadást hiúsított meg
Igen, minden jel szerint igaz a történet, ami akkor 2014-ben a whatdoesitmean.com-on is megjelent:
http://www.whatdoesitmean.com/index1776.htm
A szlovák katonai titkosszolgálat (kémelhárítás) és védelmi minisztérium oroszbarátabb elemensei voltak azok, akik meghiúsították, hogy a NATO és az USA végülis feladták a tervet, hogy meglepetésszerü atomcsapást mérjenek 2014 júniusában Oroszországra. Egyszerüen átadtak mindent az oroszoknak, amit a készülö csapásról tudtak, helyreállítva ezzel a hatalmi egyensúlyt.
Tudni pedig sokat tudtak, mivel a NATO itt, Közép-Európa felett gyakorlatozta be, hogyan lehet “elektronikus támadást” indítani az orosz radarrendszerek ellen az atomtámadással egyidöben:
Szlovákiai magyar szabadkömüvesség a gyakorlatban
De elöször egy idézet Drábik János Uzsoracivilizáció c. könyvéböl:
http://www.kontrollblog.com/2013/05/dr-drabik-janos-uzsoracivilizacio-i.html
“Évi egy millió fontot jövedelmező vagyonát Rhodes Lord Rothschildra hagyományozta 1888-ban írt harmadik végrendeletében azzal, hogy hozzon létre egy titkos társaságot, amely befejezi életművét. Az alapításra 1891 márciusában került sor. A társaságot Lord Rothschild megbízásából Lord Alfréd Milner vezette. Ennek az angliai központtal működő Rhodes Társaságnak hívták később a legbelsőbb irányító testületét Round Table-nek (Kerekasztalnak). A többi országban létrehozott helyi szervezeteit pedig Round Table Csoportoknak nevezték.”
A Hold sötét oldala
Vajon járt-e valaha is ember a Holdon a nyilvános ürprogramok keretében, s vajon létezhet-e akár egyetlen olyan, Apolló missziók során készített felvétel a “Hold felszínéröl”, amely ne lenne hamis?
Hamis terrorveszély és lappangó sztálinizmus Magyarországon
A Mocsokorbány és a belügyes bünbanda a szabad mozgás korlátozását tervezi c. írás alá írtam:
Az NWO-s “világparadicsom” bár egyetlen nagy globális diktatúra lesz, a szabad mozgás viszont egyáltalán nem lesz benne garantált … Hasonlóan a volt Szovjetunióhoz, melyben a lakosoknak szintén engedély kellett ahhoz, hogy az ország egyik részéböl a másikba utazhassanak. S ennek betartatásához, mondani se kell, ellenörzöpontok, drótkerítések meg miegyebek kellettek…
…
S természetesen a fö cél az EU szétbomlasztása (ez önmagában még dicséretes is lenne), majd a BRICS dominanciájú “globális Szovjetunió” létrehozása.
Ettöl igazán veszélyes a kormány terrorveszély-terve
http://444.hu/2016/01/22/ettol-igazan-veszelyes-a-kormany-terrorveszely-terve
A határok lezárása. Kijárási tilalom. A média korlátozása, tévék és rádiók elfoglalása. Az internet- és postaforgalom ellenőrzése. Tömegrendezvények betiltása. A közúti közlekedés betiltása. Külföldi személyekkel való kapcsolat tilalma. A lakosság egy részének kitelepítése. A hadsereg bevetése.
Ezek ugye azok a praktikák, amik a 20. században Sztálin Szovjetuniójában voltak alkalmazva, most pedig Orbán és klikkje próbálja öket rejtve visszahozni a hamis, mesterségesen kreált “terrorveszélyre” hivatkozva. Sztálin Szovjetuniója mögött ugyanaz az ocsmány sötét hatalom állt, ami most a FIDESZ mögött is áll, s amely most arra készül, hogy ismét levesse a maszkját, melyet még a “rendszerváltás” után vett fel magára.
(tovább…)
Pénzügyi összeomlás, globális háború, majd Antikrisztus és hamis UFO-k
Hangozzék bármilyen örültül is, de ez a nagy tervük 2016-ra.
Még 2015 decemberének közepén a FED úgymond belekezdett a durva hiba elkövetésébe, belekezdett a kamatemelésbe!
2015. dec. 16:
Megkezdödött a kamatemelés Amerikában http://index.hu/gazdasag/2015/12/16/fed_kamatdontes_alapkamat_
S már zuhannak is tözsdék, a nyersanyagok árai, különösen a köolaj, amely már 30 dollár alatt van, a fö áruszállítási index, a Baltic Dry Index pedig történelmi mélységekben van …
Rágcsálók – sarkköri lemming – él a Marson ??
Avagy a NASA van tele patkányokkal…
Én már sok mindenen nem lepödöm meg ezen világ dolgai közül, de ez még engem is meghökkentett (és felbosszantott).
Képek: van élet a Marson, de a NASA elrejti előlünk?
http://www.ma.hu/vilagvege/259324/Kepek_van_elet_a_Marson_de_a_NASA_elrejti_elolunk
A Star Wars-ból jól ismert Csillagrombolótól, a hosszúhajú hölgyön át UFO-szobrokig, mindent megtalálni a Mars-szonda által rögzített képeken. Vagy csak odaképzeljük?
…
Külön Facebook-közösség foglalkozik ezekkel a felvételekkel, nézze meg őket! Összeszedtük a legfrissebb “észleléseket”, de meghökkentő képeket talál a galériákban, például hogy kerül a Marsra egy 15-ös szám?
2015. aug. 28:
Bizarre Mars photos
http://edition.cnn.com/2015/08/28/tech/mars-photos-alien-life/
Pic 3 of 11
“Marsi mókus”: megfigyelök egy mókust véltek felfedezni a kövek közt a Curiosity szonda Marsról küldött fotóján.
Az igazság az, hogy az ott nem egy mókus, hanem egy lemming, ami egy a sarkkörön élö rágcsálófajta. A földi sarkkörön.
S így néz ki:
Vészjelzés Szíria
2016. febr. 14: újból SÁRGA VÉSZJELZÉS a szíriai helyzet miatt. Erösen forrósodik a légkör az oroszok (Antikrisztus erö) és a török-szaúdi-izraeli szövetség közt. Obama kiállt a törökök mögül. A DIA oldal (veteranstoday.com) szerint még az a veszély is fennáll, hogy török-szaúdi speciális egységek elfoglalják az incirliki NATO légitámaszpontot Törökországban, hogy rátegyék a kezüket taktikai nukleáris fegyverekre, s megpróbálják azokat valahogy bevetni az oroszok ellen Szíriában. A szaúdiaknak állítólag már most is vannak “fekete” taktikai nukleáris fegyverei.
Ha akarnak, a globalisták ebböl is megpróbálhatnak kihozni egy Góg és Magóg ütközetet. Ha a török hadsereg és a szaúdi erök betörnek Szíriába, onnan Izrael oroszok általi megtámadása már csak egy lépés. A Vilna Gaon prófécia szerint az oroszok el fogják foglalni Isztanbult a végsö idökben, egy orosz-török háborúban késöbb ez is bekövetkezhet (lásd alább a Addendumokban-ban, nem_programozhato, november 30, 2015)
——————————————-
2015. nov. 29: Putyin asszisztál a cionáci tervhez a muzulmán és keresztény világ összeugrasztásához? Nem lehet nem észrevenni, hogy “drága jó Vlagyimír Vlagyimírovics” mennyire kapott az alkalmon, hogy kiélezhesse a helyzetet a Közel-Keleten a muzulmán-oszmán törökökkel.
(tovább…)
Magasabb fokozatba kapcsolták az iszlám és júdeo-keresztény világ egymás ellen hangolását
Brutális merényletsorozat Párizsban – frissül
http://www.atv.hu/kulfold/20151113-lovoldozesek-es-robbantasok-parizsban
A tegnapelötti véres párizsi merényletekkel a háttérhatalom “cionáci”, harmadik világháború párti frakciói magasabb fokozatba kapcsolták az iszlám és “keresztény” (európai ateista) világ összeugrasztására tett eröfeszítéseiket. A merényleteket “ISIS-terroristák” követték el a francia elitek és titkosszolgálat, valamint a CIA és Mosszad teljes támogatásával és szervezésében. A végcél nem kevesebb mint összeugrasztani az 1.4 milliárd “keresztényt” (vagy inkább ateistát) és az 1.6 milliárd muzulmánt, hogy aztán egy minden eddiginél véresebb háborúban azok köcsönösen kiirtsák egymást, és az emberiség jelentös részét is, az Albert Pike általi elképzelések szerint, ami aztán a maradék kevéske emberiség “cionáci” frakciók általi totális leuralásával és a világkormány felállításával végzödne. Létrejönne az “új világ”. Az EU és a schengeni rendszer lebontása, az álnemzetállamok látszólagos újrafelállítása Európában – melyek inkább “drótkerítéses” katonai rezsimekre fognak hasonlítani – valamint a gyülölködö NWO-s fasiszta pártok hatalomra juttatása csak köztes cél, a végcél ettöl jóval sötétebb…
Az ördögök tovább marakodtak egymás közt – így jellemezhetöek az elmúlt pár hónap történései
Az ördögök tovább marakodtak egymás közt, ezért maradt el – egyelöre – a tervezett pénzügyi összeomlás is. A hiénák nem tudnak megegyezni egymás közt, mindegyik illuminátus frakció a többieket kizárva szeretné megszerezni magának a világhatalmat, és a saját sleppjéböl összeállítani a világkormányt. Két fö irányzat létezik az emberiség tervezett jövöjét illetöen, s egyik se igazán kecsegtetö:
1. A “nácionista frakciók”, melyek szimplán ki szeretnék irtani az emberiség 90 százalékát (harmadik világháború), a maradékot pedig “robotizált-kyborgizált” rabszolgákká tenni, erröl szólnak az úgynevezett “transzhumanista” tervek.
2. A jezsuiták a Rothschild család egyes frakcióival karöltve (Jacob Rothschild sleppjét leszámítva, akik az elsö csoporthoz tartoznak). A jezsuiták egyfajta “globális munkásállam” létrejöttét támogatják, mely globális kommunista struktúra élén a világkormány állna. A 20. században is ez az erö állt a kommunizmus létrehozása mögött, melynek eszméje kétségkívül jó, csak sajnos a megvalósítása volt kevésbé az .. Az igazi kommunizmus magába foglalja tulajdonképpen az isteni egyenlöség elvét, a vagyonközösséget és a létbiztonságot … a népirtást és a brutális katonai diktatúrákat viszont ezek a sátánista frakciók keverték bele már a 20. században is …
Minden út a “szajhához” vezet
“Szent” István Nagy Boldogasszonya == Anyahita, a hunok “Égi Édesanyja” == a római Kübele (Cybele) == a Nagy Babiloni Szajha – a bibliai Jelenések Könyvének 17. fejezetében emlegetett, lilába és vörösbe öltözött “asszony”.
Értse meg mindenki: nem volt semmi “isteni” az elmúlt 2000 évben, a világ trónján a “szajha” és a sátán ült.
Bevallom, idáig nem nagyon keltette fel a figyelmemet a magyar östörténet, de az elmúlt egy évben – számos ellenséges hangvételü hozzászólás beküldése után az “istenekkel” foglalkozó írásaim alá, melyek mind Jahvet támadták magyar östörténeti rétorikát használva – mégis úgy döntöttem, hogy belemélyedek.
És elborzadtam…
Az elmúlt évek során virágzásnak indult, magyar östörténettel foglalkozó könyvek (és blogok) sorozata szerintem veszélyes irodalom… Öszintén szólva kétlem, hogy a második visszatérés után bárkinek is helye lesz Isten “földi királyságában”, aki ezekkel a dolgokkal hagyja elbódítani magát.
A Bucsecsi-szfinx alatt 2003-ban megtalálták “Zalmoxis barlangját”?
A Bucsecs-hegység Erdély délkeleti peremén, Brassótól délre helyezkedik el. A keleti vonulat magasabb részén található a Bucsecs-fennsík, melynek látványos alakzatai Bucsecs-szfinxként és Babeleként ismeretesek. Ezen alakzatokhoz közel, a hegy gyomrában bukkantak rá 2003-ban az emberi történelem valószínüleg egyik legfontosabb felfedezésére egy ún. “mélységi fekete müvelet” keretében, s titkolták el az ott találtakat, mivel bizonyítékként szolgáltak volna arra, hogy az emberiség nem a “majomtól származik”, hanem az igazság, ha misztifikálva is, de a bibliai Ószövetségben található.
A Bucsecs-fennsíkon található Babele nevü alakzat:
A wikipédia szerint a Bucsecs-fennsíkon “a szél és az eső olyan látványos alakzatokat hozott létre mint a Szfinx és a Babele“. Nem kell ahhoz zseninek lenni, hogy elsö ránézésre az ember rájöjjön, a Babele nem lehet véletlenszerü eróziós folyamatok eredménye. Egyetlen gomba alakú kötömböt még létrehozhat véletlenszerü erózió is, de hogy közvetlen egymás mellett ugyanaz a gombaalakzat formálódjon ki kétszer is, az teljességgel kizárható. Ez már ugyanis nem káosz hanem rendezettség, melyet csakis valamilyen “intelligencia” hozhat létre. Például humanoid lények …
Esu (“Jézus”) a keresztrefeszítése után Indiában élt tovább?
Ketten az apostolai közül, Tamás és Bertalan, késöbb Indiában térítették az embereket a kereszténységre. Ez közismert. De vajon több is lehet emögött? S miért van az, hogy Bertalan jóformán csak egy mondat erejéig, Tamás pedig egy rövidke történet erejéig van említve a majd 1000 oldalas Bibliában? Miért inkább Pálról, az ún. 13.-ik apostolról (már ez a szám is…), és annak követöiröl szól jórészt az Újszövetség, amikor ezen emberek közül senki sem ismerte személyesen Esut? És vajon tényleg lehetett Pálnak pálfordulása?
Bertalan apostol
https://en.wikipedia.org/wiki/Bartholomew_the_Apostle#Mission_to_India
“Két ösi tanúságtétel létezik Szent Bertalan indiai küldetéséröl. Az egyik Szent Euzébiusé míg a másik Szent Jeromosé. Mindkettö az i. sz. 4. századból származik.”
Tamás apostol
https://hu.wikipedia.org/wiki/Tam%C3%A1s_apostol
“III. századi apokrif irat a Tamás cselekedetei, ami az apostol későbbi életét meséli el. Ebben Pünkösd után megjelent neki az Úr, és Indiába küldte őt.“
A cél a júdeo-keresztény és iszlám világ egymásnak ugrasztása
… és Európa tönkretevése.
Az legyen az elsö, nagyon baljós jel mindenki számára, hogy a jelenlegi óriási menekültáradat befogadását mind a sátánista pápa, mind Magyarország talán leghírhedtebb politikusa Gyurcsány Ferenc is támogatja.
Ferenc pápa: Minden európai plébánia fogadjon be egy menekült családot
http://index.hu/kulfold/2015/09/06/ferenc_papa_minden_europai_egyhazkozseg_fogadjon_be_
Menekülteket fogadott be Gyurcsány Ferenc
http://www.origo.hu/itthon/20150902-gyurcsany-ferenc-menekultek-szirek-afganok.html
Az európai bevándorlóáradat mögött ugyanaz a (háttér)hatalom áll, ami az ISIS-t is létrehozta. Ugyanazon államok, melyek titokban az ISIS fö támogatói is. A szírek tömeges átengedésének megszervezésében például most ugyanaz a Törökország jeleskedik, amely az ISIS létrehozásában is annyira jeleskedett… Törökország határain óriási menekülttáborok találhatóak már vagy egy évtizede, lényegében most nem kellett nekik mást csinálni, mint megnyitni a kapukat…
Fabius 500 napja
2015. szept 1. A The Express cikke szerint szept. 23-28. között hat nagy aszteroida kerül földközelbe, ebböl a három nagyobbik hossza 57, 39 illetve 31 méter, ami elegendö ahhoz, hogy több országnyi területet pusztítson el egy esetleges becsapódáskor. Eközül a hat közül bármelyiket belevezethetik a Földbe – ha akarják – a (titkos) technológia meg van hozzá.
SIX huge asteroids ARE coming our way as doommongers insist …
http://www.express.co.uk/news/science/592987/End-of-the-world-asteroid-
………………………………………..
Egy szokatlanul precíz, baljósnak tünö és szinte mindenki számára érthetetlen kijelentést tett a francia külügyminiszter, Laurent Fabius, 2014. május 13-án Washingtonban, az amerikai külügyminiszterrel tartott találkozója után: “500 NAPUNK VAN ARRA, HOGY ELKERÜLJÜK A KLÍMA KÁOSZT A FÖLDÖN”. Az 500 nap most 2015. szeptember 23-án telik le. Sokan félnek ettöl a naptól, de nem értik, miröl van szó. Én viszont igen …
Ez az NWO “hivatalos kezdödátuma” a földi illuminátusok felfogása szerint … ezért látogat a pápa is az USA-ba ezekben a napokban, és mond az ENSZ-ben szimbolikusnak számító beszédet … És igen, akik félnek ezektöl a napoktól, nem biztos, hogy teljesen alaptalanul teszik, mivel valóban fennáll a veszélye, hogy “valami történni fog”, valamit ki fognak müvelni, bár 100 százalék bizonyossággal ezt nem lehet kijelenteni.
A francia külügyminiszter szokatlan kijelentéséröl szóló híradások egyike:
500 napunk van arra, hogy elkerüljük a klimatikus káoszt
(French Foreign Minister: ‘We Have 500 Days to Avoid Climate Chaos’)
http://www.cnsnews.com/news/article/patrick-goodenough/we-have-500-days-
Totális pénzügyi-gazdasági összeomlás (veszélye) 2015-16-ban – 2. rész
Aki már olvasta a még áprilisban készült 1. részét az írásnak illetve nyomon követte a BRICS vs. USA-EU – eseményfigyelöt, az már rájött, hogy a nagy terv folyamatban van. Görögországban a tervekkel összhangban be lett zárva a napokban az összes bank, miután a görögök szándékosan nem fizettek az IMF-nek. Elöbbi miatt az ország gazdasági rendszere is összeomlóban van. Még mindig kevesen vannak tisztában vele, hogy az egész világra valami hasonló vár.
Mocsokorbány és a belügyes bünbanda a szabad mozgás korlátozását tervezi
2015. szept. 25: Az EU továbbra is játsza a tehetetlent, és szándékosan Európa tönkretevésén dolgozik. A tegnapi EU csúcs egy komédia volt. Az EUs külügyminiszter, Federica Mogherini szerint, mégha béke is lesz Szíriában, állítólag az se fogja leállítani az áradatot, mert “ott van még Líbia és szinte egész Afrika is”. Értsd: még ha rendet is tesznek az oroszok és az amerikai hadsereg Szíriában, mi még akkor is el szándékozzuk árasztani Európát “menekültekkel”. Mindenbböl jól látszik, hogy ki áll az ember-tömeg behozása mögött valójában: a németek és az EU, és a felettük álló Vatikán. Az olasz titkosszolgálat ezután is hozza be a líbiaiakat és afrikaiakat hajókon, és a görög kormány is játsza tovább a “döglött bogarat”, és enged át szándékosan mindenkit a határon.
Na erre kiváncsi leszek, hogyan fog kijátszódni.
EU foreign policy chief: ‘Peace in Syria won’t stop migrant influx’
BRICS vs. USA-EU – eseményfigyelö
Nyitottam erre egy külön témát, mert az elkövetkezö hónapokban alighanem sok fontos dolog fog történni.
2015. július 16: Bayer Zsolt: Európa csendes…
“A görög miniszterelnök vagy egy sötét gazember, vagy megzsarolták valami nagyon durva dologgal.”
Az utóbbi …
Kínai-amerikai háborús veszély
“Hallani fogtok … háborúk híreiröl” (Mt 24:6) Az eseménysor a 2015. április 25-i nepáli földrengéssel kezdödött, amit ezek a barmok, az amerikaik csináltak HAARP-pal, hogy “megijesszék” Kínát és Indiát, a BRICS két jelentös tagállamát. Ha ránézünk a térképre, láthatjuk, hogy a kis nepáli királyság Kína és India közé van beékelve, ezért lett kiválasztva célpontnak. Aztán így folytatódott az eseménysor, ami a jelenlegi feszült helyzet kialakulásához vezetett: (tovább…)
Totális pénzügyi-gazdasági összeomlás (veszélye) 2015-16-ban
Úgy hírlik, a globalisták már nem fognak tovább várni, ha sikerül nekik világháborút csinálni, ha nem, 2015-16 folyamán be fogják dönteni a jelenlegi nemzetközi pénzügyi rendszert, hogy aztán színre léphessen a „globális új világ“, az NWO. Egy nagyon ravasz terv van megvalósulóban, amely – ha sikerül nekik kivitelezni – csödbe fogja vinni az összes globális nagybankot. Továbbá az Európai unió, az Európai Központi Bank, az Egyesült Államok, az Amerikai Központi Bank (a FED), a NATO, az euró, az amerikai dollár pár éven belül mind-mind történelemmé válhat, amennyiben a terv sikerül. A tömegek össze lesznek zavarodva, nem fogják érteni a hatalmas változások okát, meg lesznek rémülve, és egy „megmentöre“ fognak vágyni, melyet meg is fognak kapni magának az Antikrisztusnak a személyében … Mint ahogy a redefininggod.com írja: NWO Schedule of Implementation http://redefininggod.com/nwo-schedule-of-implementation/ (tovább…)
A Germanwings 9525-ös járatát a francia légvédelem lötte le
Miután „valakik“ a gépet távirányítással hatalmukba kerítették, és rá akarták vezetni egy „nagyon kényes célpontra“. Egyesek szerint a Barrage de Serre-Poncon-i vízierömü gátjára, mely Európa legnagyobb védögátja, mások szerint a Cadarachban található hatalmas, építés alatt álló magfúziós atomerömü konstrukciójára. A cél a BRICS-szövetség felé egyre jobban kacsintgató francia és német vezetés, Merkel és Hollande megfélemlítése lett volna (eltérített német gép lett volna rávezetve nagyon kényes francia célpontra). A francia légvédelem szerencsére még idöben beavatkozott. Lényegében kénytelenek voltak a gépet lelöni, megakadályozva ezzel a jóval nagyobb katasztrófát.
Azok a fránya templomtornyok
Melyekröl említés sincs a Bibliában...
Kezdjük a témát sima szövegkereséssel. A biblia.hit.hu keresöje szerint a „templom“ szó 201-szer fordul elö a Károli Gáspár Bibliában:
http://biblia.hit.hu/bible/search/kw/templom/21/0/1/1/0
Az „Úr háza“ kifejezés még ettöl is jóval többször.
A „torony“ szó viszont csak 12-szer, a ragozott alak – „tornya“ – pedig csak 8-szor. Ez eléggé kevés egy olyan nagy terjedelmü írásban mint a Biblia.
S egyetlen olyan elöfordulása sincs a „torony“ szónak a Bibliában, mely templomra vonatkozna! Legtöbbször erödítmények vagy városok falának tornyairól van szó a bibliai versekben.
Azon bibliai versek száma, melyekben megtalálható a „torony“(v. „tornya“, “tornyát”) illetve a “templom“ szó egyaránt, egyenlö a nullával!
Az olajár szaúdiak általi földbe döngölése kishíján (világ)háborút okozott
Az olajár drasztikus zuhanása mögött az elmúlt hónapokban a szaúdiak álltak, akik szándékosan „elárasztották“ a világ piacait olcsó köolajjal. Mindezt az amerikai neokonzervatívok megrendelésére tették azzal a céllal, hogy így kényszerítsék térdre az orosz gazdaságot, melynek fö exportterméke a köolaj. Mígnem az oroszok kishíján megtámadták ballisztikus rakétákkal Szaúd-Arábiát és Norvégiát, most január végén…
1848/49 forradalmairól
A szabadkömüves gróf Teleki László emlékére
Az 1848-49-es forradalmak mögött „régi egyiptomi“ szabadkömüvesség, a Memphis és Mizraim páholyok álltak. Ide tartoztak a magyar szabadságharc, az 1848-as francia forradalom és Garibaldi mozgalmának vezetöi is. Központjuk Párizsban volt. Ez volt az utolsó pozitívabbnak nevezhetö szabadkömüves mozgalom Európában.
Az európai páholyok egy része a 19. század második felében beleolvadt a francia Grand Orient szabadkömüves mozgalomba, az Egyesült Államokban és néhány más országban viszont mind a mai napig léteznek különálló Memphis és Mizraim páholyok. Még weboldaluk is van:
Hamis görög dráma, megromlott Putyin, arcpirítóan primitív, hamis zászlós terror Európában, miegyebek
A világ 2015-ben se lett különb, egy fokkal se. Az elmúlt idöszakban bár sok minden történt, de igazából egyik se annyira jelentös, ami külön cikket érdemelne. Így most csak röviden, érintölegesen veszem sorra az elmúlt 2-3 hónap fö megtévesztéseit. (tovább…)
Az utolsó idök, a fenevad rendszere (NWO) és a második visszatérés
Hogy pontosan mikor lesz a második visszatérés, és jön el „Isten földi királysága“ – vagyis a teremtöink közvetlen átveszik az irányítást a Földön, újraintegrálják a maradék emberiséget a Galaktikus Konföderációba, és nem engedik meg, hogy a földi ember által létrehozott további „szörnybirodalmak“ jöjjenek létre – azt pontosan nem tudni. De vannak bizonyos jelek, és már bekövetkezöfélben levö események, melyek arra utalnak, hogy a második visszatérés már valamikor az elkövetkezö évtizedekben várható lesz.
Az elsö nagy „szörnybirodalom“ a Földön Babilon volt, és a hírhedt babiloni lázadás (Bábel tornyának története) volt az, amikor a Földet végleg kizárták a Galaktikus Konföderációból, és karanténba tették – s ez az állapot lényegében mind a mai napig tart.
Orosz hadihajók az ausztrál partoknál
A napokban több médium is lehozta a szokatlan hírt, miszerint orosz hadihajók jelentek meg az ausztrál partoknál. Az ausztráliai Brisbane-ban tartják a legújabb G20-as csúcsértekezletet, melyen Putin a kíséretével is jelen van. Orosz hadihajók jelentek meg az ausztrál partoknál http://mno.hu/kulfold/orosz-hadihajok-jelentek-meg-az-ausztral-partoknal-1258101 (tovább…)



