szexmágia

A Montauk projekten dolgozó tudósok csillagkapuk nyitása mellett a teremtés kulcsaival is “játszadoztak”

Mint ahogy már a Titkolt dolgok: féregjáratok és idöutazás c. írásban is említettem, a Montauk projekthez az inspirációt egy még a második világháború ideje alatt, 1943-ban végzett kísérlet adta, amikoris amerikai tudósok azzal kísérletezgettek, hogyan lehetne egy egész hadihajót “láthatatlanná” tenni a radarhulámok elöl. Az alapötlet az volt, hogy a hajó köré erös “elektromágneses pajzsot” hozzanak létre nagyteljesítményü indukciós tekercsek segítségével (360 fokos szökben), ami elnyelte volna a radarhullámokat, megakadályozva, hogy azok tovább hatoljanak a hajótest felé, s visszaverödjenek róla. Ez önmagában sikerült is, de bekövetkezett egy nem várt, horrorisztikus mellékhatás: a buborék alakú elektromágneses pajzson belül mind a hajó anyaga mind a tengerészek teste elkezdett dematerializálódni, a szerencsétlen matrózok teste elkezdett összeolvadni a hajótesttel! Az amerikai katonai tudósok akkor még nem sejtették, ezzel épp felfedezték annak módját, amit az UFOk és galaktikus földönkívüli civilizációk is használnak mélységi ürutazásra, s hogy az anyagi univerzum legmélyebb, szubatomikus részecskéken túli aspektusai egy hologram müködéséhez hasonlatosak.

(tovább…)

Vajon azonos lehet-e a magyar mesevilág Tündér Ilonája a Nagy Babiloni Szajhával?

magyar_tundervallas1Mit gondol a Tisztelt Olvasó: én ittam most szilveszter közeledtével túl sok jégbort avagy az Ön tisztelt arcára fog ráfagyni a mosoly mire ennek a végére ér?

Orgiákat szervezö kurtizán robbantotta ki a trójai háborút? http://www.ng.hu/Civilizacio/2005/10/Orgiakat_

“Meglepő, és korántsem bizonyosnak tűnő elmélettel állt elő nemrégiben egy korábban Oxfordban is tevékenykedő tudós, aki úgy véli, hogy a görög mitológiából ismert Szép Heléna egykor valóban élt, de nem volt olyan bájos és szeretetreméltó, mint ahogyan azt ma hisszük. Szép Heléna, avagy Trójai Heléna, ahogyan mások nevezték, talán egykor élő személy volt – legalábbis egy újonnan megjelent könyv szerint.”

Szép Heléna: istennö vagy szajha

http://mult-kor.hu/cikk.php?id=11223

Mindkettö: istennö és szajha. Nagy babiloni szajha.

(tovább…)