Az ördögök tovább marakodtak egymás közt – így jellemezhetöek az elmúlt pár hónap történései

Az ördögök tovább marakodtak egymás közt, ezért maradt el – egyelöre – a tervezett pénzügyi összeomlás is. A hiénák nem tudnak megegyezni egymás közt, mindegyik illuminátus frakció a többieket kizárva szeretné megszerezni magának a világhatalmat, és a saját sleppjéböl összeállítani a világkormányt. Két fö irányzat létezik az emberiség tervezett jövöjét illetöen, s egyik se igazán kecsegtetö:

1. A “nácionista frakciók”, melyek szimplán ki szeretnék irtani az emberiség 90 százalékát (harmadik világháború), a maradékot pedig “robotizált-kyborgizált” rabszolgákká tenni, erröl szólnak az úgynevezett “transzhumanista” tervek.

2. A jezsuiták a Rothschild család egyes frakcióival karöltve (Jacob Rothschild sleppjét leszámítva, akik az elsö csoporthoz tartoznak). A jezsuiták egyfajta “globális munkásállam” létrejöttét támogatják, mely globális kommunista struktúra élén a világkormány állna. A 20. században is ez az erö állt a kommunizmus létrehozása mögött, melynek eszméje kétségkívül jó, csak sajnos a megvalósítása volt kevésbé az .. Az igazi kommunizmus  magába foglalja tulajdonképpen az isteni egyenlöség elvét, a vagyonközösséget és a létbiztonságot … a népirtást és a brutális katonai diktatúrákat viszont ezek a sátánista frakciók keverték bele már a 20. században is …

S hogy a helyzet még bonyolultabbá váljon, az oroszok és a kínaiak a nyár eleje óta egyfajta külön frakciókat alkotnak, s nem igazán támogatják se a globális kommunizmust, se a globális nácionista népirtást.

Az oroszok miatt hiúsult meg a nyár folyamán a BRICS-es hatalomátvétel. Putyinék kiálltak a görög Sziriza párt támogatása mögül, mivel rájötek, a jezsuita pápa át akarja verni öket, a BRICS szövetséget csak mint eszközt próbálja használni a neo-kommunista globális munkásállam megvalósításához, s a kommunista munkásállam élére ö maga szeretne állni a Rothschildokkal karöltve.

 

Így kvázi meg is szünt a BRICS és a kommunista illuminátus frakciók közti szövetség. A pápa az ENSZ-ben már orosz és kínai hátszél nélkül tartotta szeptemberben az eredetileg kulcsfontosságúnak szánt beszédét, így lényegében az üres frázisok pufogtatásává vált hatalmi támogatás nélkül.

A “cionáci” (kapitalista, oligarchia párti) és jezsuita-kommunista-NWO-s frakciók közti küzdelem egy jelentös színhelye jelen napjaikban Nagy-Britannia. A kommunistáknak sikerült nemrég a brit Munkáspárt élére juttatni Jeremy Corbynt (“Vlagyimír Iljics Corbynt”)

2015. szept. 12: Jeremy Corbyn a brit Munkáspárt új vezetöje

http://magyarhirlap.hu/cikk/35198/Jeremy_Corbyn_a_brit_Munkaspart_uj_vezetoje

 

Ha felülkerekednek ezen erök, az alighanem a brit monarchia végét fogja jelenteni.

……………………………..

Egy további frontvonal a “nácionista frakciók” és a kínaiak között húzódik, ennek a harcnak egyik látható “tünete” volt a nyár folyamán a kínai tözsdék zuhanása. Ezt a nácionista globális bankok váltották ki, pénzügyi támadások sorozatával.

2015.7.28: Tovább pánikolnak a kínai tőzsdén

http://index.hu/gazdasag/2015/07/28/tovabb_panikolnak_a_kinai_tozsden/

“Úgy zuhant a kínai tőzsde, mint a kő – foglalta össze a Bloomberg újságírója, hogy mi is történik már megint.”

A feszültség olyan nagy, hogy szeptemberi amerikai látogatásakor a kínai elnök nem volt hajlandó találkozni a Goldman Sachs és az AIB órisábankok mindenható vezetöivel, ami “nagy meglepetést” okozott az üzleti világban a The New York Times cikke szerint:

Xi Jinping’s U.S. Visit

http://www.nytimes.com/interactive/projects/cp/reporters-notebook/xi-jinping-visit/seattle-dinner-

Two big supporters of China in the business world, Lloyd C. Blankfein, the chief executive of Goldman Sachs, and Maurice R. Greenberg, the former chief executive of the American International Group, will not be there. Their expected absence has caused a stir in the business community.

A Goldman Sachs az egyik legbrutálisabb, legkíméletlenebb globális nagybank, melynek jelentös szerepe volt Görögország tönkretevésében és az Európai Unió létrehozásában is. A bank a “nácionista” illuminátus érdekkörbe tartozik, a valódi irányítója Jacob Rothschild.

A másik nagy látható “tünete” ennek a harcnak a tiencsini robbanások voltak:

Az X-37-essel idézték elö az amerikaiak a tiencsini robbanásokat is, így voltak képesek a második jüan-leértékelés után szinte órákon belül csapást mérni Kínára:

http://zsiday.hu/blog/kína-leértékel-baj-van

“Az elmúlt 4 évben például a jüan a jenhez képest 60%-ot drágult, az euróhoz képest 20%-ot, az ausztrál dollárhoz képest 50%-ot. Nyilvánvaló, hogy ez nagyon rosszul hatott a kínaiakra, de nem nagyon akartak és mertek tenni ez ellen semmit, félve az amerikaiak haragjától. Az, hogy most mégis megtették a leértékelés első lépését, nagyon jelentős tény.”

2015 aug. 12: Újabb jüanleértékelés Kínában

És aztán az amerikai harag még aznap (aug 12) este jött is …

Gigantikus robbanás volt Tiencsinben

Brutális a táj a tiencsini robbanás után

 

May 23rd, 2015: USAF redeploys X-37B climate chaos, earthquake and tsunami inducing orbital HAARP weapon

http://presscore.ca/usaf-redeploys-x-37b-climate-

“The US Air Force is preparing to execute a “climate chaos” event to facilitate the Vatican UN “Climate Change” New World Order agenda.”

Ne feledje senki, hogy az X-37-es ürfegyver HAARP-al a fedélzetén kering földkörüli pályán, azzal a titkos céllal, hogy globális klímakáoszt idézzen elö mesterségssen – eszerint a még 2015 májusi írás szerint. Az X37-es az idöjárás manipulálás mellett képes ún. “azonnali globális csapások” elöidézésére is, ez azt jelenti, hogy földkörüli pályán mozogva, egy órán belül képes bármilyen célpontot a Földön sugárfegyverrel megtámadni.

x37

…………………………………….

Egy még további frontvonal a cionisták és az “összes többi” frakció között húzódik Iránt illetöen.

2015. 7. 14: Megvan a végső megállapodás az iráni atomprogramról

http://index.hu/kulfold/2015/07/14/itt_a_vegleges_megallapodas_az_irani_atomprogramrol/

Ami nem sikerült a bankhatalomnak fegyverekkel, azt sikerült nekik elérni anyagi javak általi csábítással… Igen, Irán “lefeküdt” a nemzetközi bankároligarchiának … s teljesen megnyitotta piacait a nemzetközi töke elött:

Iráni nyitás

http://nol.hu/kulfold/helyfoglalas-amerika-elott-1557287

“Nyolcvanmilliós óriáspiac nyílik meg, amint Iránnal szemben feloldják a szankciókat. A megaüzletek reményében az európai cégek már most helyezkednek. Irán visszatérése a globális gazdaságba és az olajexport növekedése a régió határain messze túlnyúló következményekkel fog járni.”

Csak ezzel a feltétellel voltak hajlandóak békén hagyni öket, s nem zaklatni a nem létezö hadászati atomprogramjuk miatt. De még így is hatalmas feszültségek keletkeztek a háttérhatalmi frakciókon belül az iráni kérdés miatt. Normál körülmények között a náci és cionista frakciók egy húron pendülnek, lévén a cionista-kabbalista zsidók és nácik között van egy kapocs, a sátánizmus… De soha sincs teljes egyetértés Iránt illetöen…

A kulisszák mögött fortyog a gyülölet, olyannyira, hogy júniusban a Mosszadnak kishíján sikerült megölnie az amerikai külügyminisztert (Obama-Bush-náci frakcióhoz tartozik), aki jelentös szerepet játszott Obamával együtt az iráni megállapodás létrejöttében.

2015. június 1: Egyelőre egy genfi kórházban marad John Kerry

http://mno.hu/kulfold/egyelore-egy-genfi-korhazban-marad-john-kerry-1288703

Megfigyelésre egyelőre bent tartják egy genfi kórházban John Kerry amerikai külügyminisztert, aki combcsonttörést szenvedett kerékpározás közben – közölte vasárnap az amerikai külügyi szóvivő.

John Kirby korábban azt mondta, hogy Kerry már vasárnap hazaindul Bostonba, és befekszik a massachusettsi kórházba. Az amerikai külügyminiszter péntek óta tartózkodik Genfben, ahol szombaton iráni kollégájával, Mohamad Dzsavád Zaríffal folytatott megbeszélést Teherán vitatott nukleáris programjáról.

Állítólag kevesebb mint egy centi hiányzott, s a golyó a szívén keresztül fúródik át … s azért nem tudták mindjárt visszavinni az USA-ba, mert azonnali beavatkozást kellett rajta végrehajtani.

Kerry-t állandóan egy kisebb udvartartás kíséri, testörök, újságírók, segédek, s ennek ellenére egy árva felvétel nem lett nyilvánosságra hozva a “balesetéröl”. Csak június 13-án engedték ki a massachusettsi kórházból, addig teljesen eltünt a nyilvánosság elöl.

S hogy miért épp Obama és a külügyminisztere játszott kulcsszerepet az iráni megállapodásban? Ez egy régi történet, s mind a mai napig nagy a hallgatás körülötte a médiumokban. 2005-2006-ban a Pentagon különbözö számítógépes-szimulációs módszerek segítségével arra a következtetésre jutott, hogy amennyiben Izrael megtámadja Iránt, és belesodorja a háborúba az Egyesült Államokat is, egy ilyen háború hagyományos módszerekkel megnyerhetetlen a jól kiképzett és hatalmas iráni hadsereggel szemben, a nukleáris fegyverek bevetése pedig óriási kockázatokkal járna, s világháborúhoz vezetne. Miután a perzsák, az okos perzsák tudomást szereztek a dologról, s tudatosították, hogy ebben a helyzetben ök képezik a mérleg nyelvét, el is kezdödtek az egyeztetések a titkos társaságokon belül, pontosabban mondva a Teplomos Lovagrenden belül. Ezen titkos társaság a szabadkömüvesség krémjét képezi, a Pentagon tábornokai és az iráni elit tagjai közül sokan egyaránt tagjai. Az irániak egy meglepö de logikus javaslattal álltak elö: csak úgy lehet elkerülni, hogy Izrael belekeverje az USA-t egy Irán elleni háborúba, ha az USA következö elnöke egy muzulmán lesz! Ezután került be a képbe az USA-ban jelenleg müködö legnagyobb muzulmán-szabadkömüves szervezet, a Louis Farrakhan által vezetett “Nation of Islam”, amely meg lett bízva a megfelelö jelöltek felkutatásával… s aztán így fordulhatott elö 2008-ban, hogy az USA elnöki székébe hirtelen, mirmix-dirmix, egy addig teljesen ismeretlen chicagói homoszexuális muzulmán ügyvéd, Barack Obama került..

Obamát az irániak juttatták hatalomra, s az irániakkal szembeni hüsége mindvégig megmaradt, ezért volt az, hogy a jelenlegi iráni nukleáris tárgyalásokon is a külügyminisztere, John Kerry, lényegében Irán érdekeit képviselte a cionistákkal szemben, s ez vezetett most júniusban kishíján a megöléséhez.

Jelenleg hasonló a helyzet az orosz-amerikai kapcsolatokban is a szíriai válság miatt. Miután 2013-ban bebizonyosodott, a “világ elsö számú hadserege” képtelen lenne az orosz hadsereget is atomháború kirobbantása nélkül legyözni, más lehetöség híján a Pentagon és Obama megengedte az oroszoknak, hogy bevonuljanak Szíriába, s pusztítsák el az Asszad rendszer ellen harcoló ISIL és Al-Nusra terroristákat, melyeket a nyugat és az öböl menti arab államok fegyvereztek fel és képeztek ki.

 

Furcsa amerikai–orosz szövetség Szíriában

http://www.atv.hu/kulfold/20151002-furcsa-amerikai-orosz-szovetseg-sziriaban

Izrael helyzete jelen pillanatba nagyon gyenge. Az izraeli vezetés nem akar belenyugodni az iráni atomalkuba, s egyre veszélyesebbé kezd válni, a világháborúpárti cionista körök érdekeit szolgálva. Pár héttel ezelött például el kellett  hallgatni, globális “D-Notice” alá vonni az igazságot arról, mi történt valójában a szaúd-arábiai Mekkában …

2015. október 2.

Döbbenetes adatok: Szaúd-Arábia hazudik a mekkai áldozatok számáról?

http://www.atv.hu/kulfold/20151002-tragedia-es-botranysorozat-szigetelheti-el-rijadot

“A zarándoklat iráni résztvevőinek utazását koordináló teheráni szervezet már 4000-nél több áldozatról beszél.

… Nigéria, India, Pakisztán és Indonézia hatóságai szerint viszont több, mint ezer áldozata van a tragédiának, amelyért a felelősség a nemzetközi sajtó szerint a szaúdi király fiának konvoját terhelheti.

A szaúdi hatóságok elöre azonosították a mekkai zarándoklaton részt vevö összes iránit, majd átadták a listát a Mosszadnak, amely kijelölte, mely irániak fontosak eléggé ahhoz, hogy elrabolják öket!

A zarándoklat helyszínén teljesen váratlanul, több mint 300 állig felfegyverzett testör kíséretében megjelent Mohamed bin Salman szaúdi koronaherceg, s a testöreivel szándékosan pánikot idéztetett elö (állítólag lötték és gránátokat dobáltak a tömegbe). Az akció annyira jól sikerült, hogy több mint 8000 halott lett, az emberek agyontaposták egymást. Amikor kitört a pánik, de utána is, a szaúdi hatóságok a történések leple alatt elkezdték a Mekkába zarándokolt iráni “fontos személyek” felgöngyölítését, majd átadták öket az izraelieknek, lényegében lehetövé téve az Izraelbe történö elrablásukat. Hivatalosan ezen személyek eltüntnek ill. “halottnak” (a pánikban agyontaposottnak) lettek nyilvánítva.

Egy teljesen durva, arcátlan provokáció történt Irán irányába, valószínüleg azzal a céllal, hogy Irán ezután mérjen katonai csapást Izraelre és Szaúd Arábiára, s kitörhessen a harmadik világháború …

2015. október 3.

Iráni föparancsnok: a Forradalmi Gárda kész egy gyors, durva válaszcsapásra a szaúdiak ellen

(Commander: IRGC Ready for Rapid, Harsh Reaction to Saudis)

http://english.farsnews.com/newstext.aspx?nn=13940711000883

De nem jött be az izraeliek számítása, az iráni ajatollahok, ha fogcsikorgatva is, de belementek abba, hogy adott helyzetben, a világkonfliktus elkerülése végett, a legbölcsebb “meg nem történté” nyilvánítani a provokációt, s elhallgatni inkább az egészet.

Amiben viszont biztos vagyok, hogy ez a tömegmészárlás késöbb, alkalomadtán, nem fog bosszú nélkül maradni, s mind az izraeli, mind a szaúdi vezetés még el lesznek számoltatva.

Szíriába – Izrael szomszédja – a napokban az orosz hadsereg mellett 3000 iráni katona érkezett, 2000 kubai mellett…

Israel perturbed by the arrival of 3,000 Iranian troops in Syria with 2,000 Cubans

http://debka.com/article/24950/Israel-perturbed-by-the-arrival-of-3-000-Iranian-troops-

——————————————

Addendumok

nem_programozhato, október 16, 2015

Nem akarok ijesztgetni, de nem kezd ez hasonlítani a végsö idökre vonatkozó próféciákra, “Góg és Magógra” Ezékiel 38-39-ben?(aki nem ismeri Ezékiel próféciáit, “Gógot és Magógot”, az keressen rá a kommentekben Az utolsó idök, a fenevad rendszere (NWO) és a második visszatérés c. írás alatt)

Az oroszok, a kínaiak, az irániak de még a kubaiak is már ott vannak Szíriában, Izrael határain

A szaúdiak szintén alaposan vágják maguk alatt a fát, ez pedig a síta-iszlám végsö idökre vonatkozó próféciák beteljesedéséhez vezethet.

Lásd ide kattintva!

A prófécia szerint amikor a végsö idökben egy Abdullah nevü király meghal (most 2015 januárjában halt meg), az elöbb-utóbb a királyságának a végét is fogja jelenteni (valóban efele tartanak a dolgok), s miután mindezek bekövetkeznek, kezdenek el felpörögni a végsö idei események: Izrael megtámadása (a Bibliában mint Góg és Magóg van említve), a síta-iszlám Messiás, a Mahdi és Isa ibn Maryam (Esu v. Jézus, Mariam/Mária fia) visszatérése. Az elkövetkezö 10-20 évben ezek is bekövetkezhetnek.

Eszerint a The Guardian-ban megjelent cikk szerint a királyságot a széthullás veszélye fenyegeti, egyre kevesebb a pénz az alacsony olajárak és a jemeni háború miatt, a hercegek pedig egymás megpuccsolását tervezgetik.

2015. szept. 28:
Saudi royal calls for regime change in Riyadh
http://www.theguardian.com/wor…ing-salman

——————————————————–

 

nem_programozhato, október 17, 2015
 
Két héttel a tragédia után, 69 iráni továbbra is eltüntnek van nyilvánítva
 
Were missing Iranians arrested in Saudi Arabia?
http://www.al-monitor.com/pulse/originals/2015/10/iranians-missing-hajj-stampede.html
 
… rumors have begun to circulate as to why, after two weeks, 69 Iranians are still unaccounted for.

 

————————————————–

 

nem_programozhato, október 17, 2015

Amiben viszont biztos vagyok, hogy ez a tömegmészárlás késöbb, alkalomadtán, nem fog bosszú nélkül maradni

Az irániak minden jel szerint “teljes gözeröre” állították a jemeni siíta lázadók támogatását.

Scud rakétákkal semmisítettek meg egy szaúdi légitámaszpontot a jemeni lázadók: 66 katona, 17 szaúdi harcigép (!) valamint 9 szaúdi Apache helikopter semmisült meg.

Yemeni Missile Attack Kills 66 Saudi Officers, Destroys 17 Fighter Jets, 9 Apache Helicopters
http://english.farsnews.com/newstext.aspx?nn=13940724000334

——————————————————

 

nem_programozhato, október 17, 2015

Az egyedüli “eredmény”, amit – talán – elért a pápa a szeptemberi ENSZ közgyülésen, ez ennek a klímaváltozásos szélhámosságnak a propagálása volt. Világszinten, kötelezö jelleggel, “széndioxid adó” bevezetésére készülnek, ami a globális adóztatás alapjait fogja megteremteni.

 

2015. szept. 24: Ferenc pápa a klímaváltozás üzenetével érkezett Washingtonba
http://www.atv.hu/belfold/20150924-papa-usa

 

Ezért propagálják annyira ezt a klímaváltozásos szélhámosságot, s manipulálják mesterségesen az idöjárást.A “klímaváltozás” a globális adóztatás bevezetésére használt “eszköz”.

 

May 23rd, 2015:
USAF redeploys X-37B climate chaos, earthquake and tsunami inducing orbital HAARP weapon
http://presscore.ca/usaf-redeploys-x-37b-climate-chaos-earthquake-and-tsunami-inducing-orbital-haarp-weapon

“The US Air Force is preparing to execute a “climate chaos” event to facilitate the Vatican UN “Climate Change” New World Order agenda.

Ebböl a célból lett felküldve az X-37-es is föld körüli pályára HAARP-al a fedélzetén, hogy manipulálja az idöjárást, érezhetö idöjárási extrémeket idézzen elö mesterségesen.

Hogy mekkora sikerrel járt a pápa “klímás” beszéde, az majd a 2015 decemberi párizsi klímacsúcson döl el attól függöen, hogy a nemzetek hagyják-e magukat megadóztatni kötelezö jelleggel – globálisan – egy valójában nem létezö dolog miatt … Pfff

———————————————–

nem_programozhato, október 17, 2015

A Fabius 500 napja c. írás alá írtam:
 
A második lehetöség pedig szó szerint az, amiröl Fabius beszélt: klimatikus káosz mesterséges elöidézése, ami már mintha folyamatban is lenne …

Példátlan vihar után újra esik az eső a fővárosban
http://www.atv.hu/belfold/2015…pest-utcai

Durva nyár: megdőlt a globális melegrekord
http://ujnemzedek.hu/gyorshire…ekord-2918

Sosem volt még olyan forró június, mint az idei
http://hvg.hu/instant_tudomany…us_mint_az

stb. stb.

Ne vegye készpénznek senki se, hogy mindez természetes, s nem mondjuk HAARP-al van elöidézve…

Vajon honnan volt annyira biztos a dolgában a francia külügyminiszter arról, hogy “500 nap múlva klimatikus káosz lesz”?

—————————————–

nem_programozhato, október 24, 2015

Ebböl a célból lett felküldve az X-37-es is föld körüli pályára HAARP-al a fedélzetén, hogy manipulálja az idöjárást, érezhetö idöjárási extrémeket idézzen elö mesterségesen.

A “bizonyíték” arra, hogy az X-37B valójában egy HAARP antenna, egy mikrohullámú antenna-telep, szemtelen módon magába a nevébe is bele van kódolva.

Az X és a B az “X-Band“, a mikrohullámú X-sáv rövidítése:

http://wiki.ham.hu/index.php?title=Mikrohullám

A mikrohullám a rádiófrekvenciás sáv GHz-es tartományának egységes elnevezése. A klasszikus felosztás szerint a 10 centiméteres hullámhossznál rövidebb (3 GHz feletti) frekvenciákat értjük alatta.
L sáv 1 … 2 GHz
S sáv 2 … 4 GHz
C sáv 4 … 8 GHz
X sáv 8 … 12 GHz

————————————————

nem_programozhato, október 24, 2015

A 37 pedig az X-sávú (8 és 12 GHz közti) mikrohullámok ún. szcintillációs indexe. Mint ahogy ebben a NASA-s telekommunikációs-tudományos dokumentumban is szerepel:

http://ipnpr.jpl.nasa.gov/prog…9/129A.pdf

The much larger scintillation index at X-band (m = 0.37) than at Ka-band (m = 0.064) results in a much higher performance degradation.

X-band (m = 0.37) vagyis X-37B

A szcintilláció – “szikrázás” – akkor lép fel mikrohullámok esetében, amikor azok elektromosan töltött részecskékkel (ionokkal) telített téren haladnak keresztül.

A földi ionoszférán és azon túl, a bolygóközi tér ionizáltnak minösül, föleg a napszél miatt. A NASA-t azért érdekli a szcintilláció, mert problémákat okozhat a telekommunikációs csatornák müködtetésében a bolygóközi térben. A HAARP-ot üzemeltetö sötét eröket pedig azért, mert a HAARP fö müködési elve az ionoszféra mikrohullámok általi felhevítésén alapszik:

http://www.theforbiddenknowled…ontrol.htm

(kvázi egy ionoszférikus “mikrohullámú sütö”, höhö)

——————————————————-

 

nem_programozhato, október 25, 2015

Mindenki figyelmébe ajánlom a legújabb Fulford írást (az “Újvilág tudat” blog rendszerességgel fordítja az írásait magyarra)Fulford a mérsékeltebb, világháború ellenes kommunista-NWO-s frakciókhoz sorolható:

A világkormány elkerülhetetlen, de soha nem lehet fasiszta
http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/10/a-vilagkormany-elkerulhetetlen-de-soha.html

Értsd: a világkormány elkerülhetetlen és kommunista lesz!

Ferenc Pápa a kubaiakat is meggyőzte, hogy csapatokat küldjenek Szíriába, hogy megvédjék Keresztény embertársaikat az üldöztetéstől.

Értsd: Ferenc pápa azon dolgozik, hogy beteljesedjenek a végsö idei próféciák – Góg és Magóg. Ferenc pápa pár hete Kubában, Fidel Castrónál is járt.

S úgy tünik, újabb sikert értek el a kommunista frakciók. Ezúttal Kanadában, aholis hatalomra juttatták Pierre Trudeau egykori kanadai miniszterelnök fiát, Justin Trudeaut.

Apja nyomdokaiba lépett Kanada új miniszterelnöke
http://estiujsag.hu/kulugy/apja-nyomdokaiba-lepett-kanada-uj-miniszterelnoke

Az öreg Trudeau korábban nagyon jóban volt Fidel Castróval és Mao Ce Tunggal is. A vörös rózsa, amit gyakran az öltönyén hordott, az “Order of Rose” nevü sátánista titkos társaság fö szimbóluma:

http://www.bibliotecapleyades.net/biggestsecret/matrix/matrix10.htm

Another elite network is the secret society known as the Order of the Rose, which includes the former Canadian prime ministers Brian Mulroney and Pierre Trudeau, both Satanists. Trudeau is famous for wearing a red rose in his lapel

Nem lepödnék meg, ha miniszterelnökként a fia is elkezdené hordani.

Az ifjú Trudeau kétségkívül a világháborúellenes frakciókhoz tartozik:

Kanada nem bombázza tovább az Iszlám Államot
http://nol.hu/kulfold/kanada-n…ot-1570487

————————————————————-

 

nem_programozhato, október 25, 2015

De ne legyen elragadtatva senki se a kommunista frakciók kezdeti jótetteitöl. A végsö idök fö jellegzetessége az lesz, hogy a “gonosz fog fellépni megmentöként”S ez a gonosz valószínüleg a kommunista frakciók lesznek.

Ezzel sajnos még egy végsö idei prófécia válhat valósággá, a fatimai jelenésektöl jóval kevésbé ismertgarabandáli jelenések: https://hu.wikipedia.org/wiki/Garabandáli_jelenés. Akárcsak Fatima, ez is valós volt, és a bukott angyalok álltak mögötte (akik viszont nagyon szivesen és öszintén megmondták, mikor várható a “vég”, mert szívböl utálnak minket)

A prófécia szerint a végsö idei események lejátszódása akkor várható, amikor a kommunizmus újra megjelenik, s nagy szenvedést okoz. Miután ez bekövetkezik, indul be az az apokaliptikus eseménysor, ami a Jelenések könyvének 7.-13. fejezetében van részletezve.

Sajnos smilies/cry.gif

GARABANDAL’S PROPHECY ABOUT COMMUNISM
http://ourlady.ca/info/communism.htm

To speak of communism today seems almost anachronistic. Isn’t communism a thing of the past? According to what the Blessed Virgin told the visionaries of Garabandal the answer is no.Communism will again appear on the scene and cause great suffering before its reign of terror is suddenly ended.

—————————————————————

nem_programozhato, november 24, 2015

… el is kezdödtek az egyeztetések a titkos társaságokon belül, pontosabban mondva a Teplomos Lovagrenden belül. Ezen titkos társaság a szabadkömüvesség krémjét képezi, a Pentagon tábornokai és az iráni elit tagjai közül sokan egyaránt tagjai.

Aki nem értené, miként lehetséges, hogy az amerikai szabadkömüvesek és az iráni elit ugyanannak a titkos társaságnak, a Templomos Lovagrendnek a tagjai …

Ennek megértéséhez vissza kell mennünk a történelem távolabbi bugyraiba, viszont az információ egyáltalán nem titkos, még a wikipédiában is benne van, legfeljebb az minösül bizalmasnak, hogy ezek a titkos társaságok a mai napig léteznek, s valójában ezek irányítják a háttérböl a világot.

Az “összekötö kapcsot” az amerikai templomosok és az irániak közt manicheizmusnak hívják.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Manicheizmus

A manicheizmus az egyik legnagyobb iráni eredetű gnosztikus vallás. A manicheizmus kozmológiájában tipikus dualista, leírja a jó és spirituális Fényvilág és az ördögi, materiális világ közti harcot.

A manicheizmus a Római Birodalomban 297. március 31-től tiltott vallás volt.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Rózsakeresztesek#T.C3.B6rt.C3.A9net.C3.BCk

A rózsakeresztes testvériség alapítója a 15. század első éveiben a hagyományok szerint Christian Rosenkreutz volt.
E rózsakeresztes testvériség tanításai sokat merítettek a manicheus és a gnosztikus filozófiából,ami részben még a templomosoknál is fellelhető volt. Ez az áramlat a 17. századtól némileg összeolvadt a korai szabadkőművességgel (a 19. századig), amelynek eredeti tanításai jobbára változatlanok maradtak.

A mai szabadkömüvesség a rózsakeresztesekböl és a Temlomos Lovagrendböl jött létre, vagy inkább ágazott ki, lévén maguk a rózsakeresztesek és a temlomosok is a mai napig léteznek titkos társaságként. A templomosok és rózsakeresztesek ezoterikus tanai pedig a még korábbi, iráni manicheizmusból alakultak ki.

Reklámok