Külföld

Macron és Ursula Kínában voltak az oroszok ellen segítséget kérni

Megvalósulóban a Werdenberg prófécia !

2023.4.8: Emmanuel Macron ajánlatot tett Kínában, az oroszok ridegen reagáltak

A francia elnök próbálta az EU mellé állítani a kínai elnököt az ukrajnai konfliktus lezárása érdekében.

A francia vezető Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság vezetője együtt látogatott Kínába, hogy az ázsiai ország közbenjárását kérjék az Ukrajna elleni orosz invázió megállításában és a gazdasági kapcsolatok elmélyítésére törekednek.

(tovább…)

Az angol királynőt úgy ölték meg

Kezdődött a dolog azzal, hogy II. Erzsébet, mint a Háromszázak Tanácsának feje, kirúgatta Boris Johnsont a brit miniszterelnöki székből, mivel a ruszofób Johnson-kabinet túlontúl hatékony segitséget nyújtott az ukránoknak, amivel nem a forgatókönyv szerinti irányba terelte a háború menetét. A titkos terv ugyanis az volt, hogy pár héten belül az oroszoknak le kell rohanniuk egész Ukrajnát, majd folytatni az irányt az EU felé… Ezt a háborút ugyanis az oroszoknak kell megnyerni, nem a nyugatnak, a “polip fejének” forgatókönyve szerint. Azért mondogatta Orbán Viktor is, hogy Magyarország most a győztesek oldalán fog állni, csak arról feledkezett meg, hogy ennek a konfliktusnak alighanem nem lesznek győztesei! Ha egyébként akkor tavasszal győznek az oroszok, valószinűleg már Szlovákiát is feldarabolták volna, nemcsak Ukrajnát, s már én is magyar állampolgár lennék. Azért puffognak most annyira a szlovákiai magyar kisebbségi politikusok a jelenlegi szlovák gazdasági miniszterre, Karol Hirmanra, mert februárban elkezdett Orbán ezen rejtett céljairól nyiltan csicseregni: https://www.postoj.sk/98408/par-slov-o-orbanovi-v-moskve-a-nasom-pohrdani-ukrajinou

(tovább…)

Az USA végül meg fogja támadni Szaúd-Arábiát?

Egy évek óta húzódó rossz viszony kicsúcsosodása lesz várható a szaúdiak és a nyugati világ közt, mely még 2017-ben kezdődött, amikor a gengszter-mentalitású, széltoló szaúdi koronaherceg, fittyet hányva a nemzetközi diplomácia alapszabályaira, foglyul ejttette az oda látogató libanoni miniszterelnököt, akit csak francia segédlettel tudtak kiszabaditani, s amivel a szaúdiak magukra haragitottak nemcsak több országot hanem befolyásos embereket a háttérhatalom magasabb köreiből is.  A szaúdi koronahercegre aztán 2018-ban rá is lett húzva a vizeslepedő, a kitalált “Hasogdzsi-gyilkosság”  által, mely soha nem történt meg, kitaláció volt az egész, tökéletesen viszont lerombolta a koronaherceg jóhirnevét a világban.

(tovább…)

A 2022-es év 2008-hoz hasonlóan turbulens lesz

Az oka, legyen az bármilyen megmosolyogtató is, numerológiai. A fenevad szimbólumának minősülő 8-as után most itt van a 22-es szabadkőműves mesterszám, mely katasztrofális bukást vagy nagyon jelentös elörelépést szimbolizál. Kennedy számára is a 22.11-es dátum vált fatálissá, a 11-es a halál, destrukció szimbóluma a kabbalista számmisztikában. 2008-ban is nagyon jelentős erőfeszitések voltak az új világrend bevezetésére ( lásd a Súlyos dolgok c. irást ), s lesznek az idén is, illetve már vannak is. Nagyon hasonló történések zajlanak most a 2008-as eseményekhez, s a szálak egyik háttérmozgatója most is ugyanaz az úriember mint aki 2008-ban is volt: Jacob Rothschild. James Casbolt “Agent buried alive” c. könyvéböl a 2008-as eseményekről, melyből annak idején a Súlyos dolgok c. irásban is idéztem:

(tovább…)

Az afganisztáni kivonulás szándékosan lett elszabotálva (plussz a visszatért “klímakatasztrófáról” és “terror elleni harcról”)

Nem volt véletlen, hogy az afgán hadsereg és közigazgatás szinte napok alatt összeomlott, utat nyitva a Talibánnak, melynek szándékosan a kezébe lett juttatva az afgán hadsereg felszerelése. Ez azért történhetett meg, mert az amerikai hadsereg lényegében “suttyomban kiosont” az országból, amiáltal ki lett rántva a szőnyeg az afgán kormány lába alól.
Az amerikai hadsereg nem kivonul, hanem elmenekül Afganisztánból

Mindez szándékosan lett így megrendezve. (tovább…)

A Biden adminisztráció

Annak apropóján írok, hogy a napokban komolyan elkezdődött az egymásra mutogatás az amerikaiak és a kínaiak között a kovid eredetét illetöen: az amerikaiak a wuhani laborra mutogatnak, a kínaiak pedig Fort Detrickre. Melyiknek van igaza? Úgy félig mindkettőnek: a kovid előállítása közös erőfeszítés volt a wuhani és a fort detricki laborok közt.  Most azért álltak elő az amerikaiak a (fél)igazsággal, mert komolyan kiéleződött a viszony a két ország közt. A Biden adminisztrációnak még jobban útjában van Kína mint Trumpéknak volt, mivel az erős kínai gazdasági konkurencia lehetetlenné teszi számukra a szociális állam kiépítését, ami a szavazótáboruk teljes elerodálásához vezethet.

(tovább…)

Néró végülis nem tudta lángra lobbantani Amerikát

2020.11.8: Trump nem ismeri el Biden győzelmét

Ifjabb Donald Trump: https://twitter.com/DonaldJTrumpJr/

70 millió dühös republikánus szavazó, s még egyetlen nagyváros se lett porig égetve?”

“70 million pissed off republicans and not one city burned to the ground.”

———————————————————

trump_nero_us_burning2Eredeti írás: Mint egy méhkaptárt, úgy zúdították fel szabadkömüves hálózatai a múlt héten Amerikát. De a polgárháború kirobbantása nem sikerült, bár “Néró” elnökké választásának 888.-ik napján (okkult számmisztika) probléma nélkül fel tudta gyújttatni Párizsban a Notre Dame-ot, múlt szombat este, helyi idö szerint este hatkor, vagyis 2020/06/06/.06-kor – lásd a 22-es szabadkömüves mesterszámot és a 666-ot – már nem tudta a tüntetö martalócai által lángra lobbantatni a Fehér Házat.

(tovább…)

A Brazil Nemzeti Múzeumnak két tonna kokain miatt kellett szénné égnie

Bizarr hír jelent meg tavaly augusztusban egyes médiumokban: két tonna Brazíliából származó kokaint foglaltak le a belga hatóságok Ghent kikötöjében. A kábítószeres müanyagzacskócskákra az orosz kormánypárt, az Egységes Oroszország pártcímeréhez hasonló logócskák voltak nyomtatva.

2018.8.25: Cocaine in packages with ‘United Russia’ logo found in Belgium

https://www.kyivpost.com/russia/112-ua-cocaine-in-packages-with-

Pár nappal késöbbi hír:

2018.9.3: Porig égett a Brazil Nemzeti Múzeum

https://alfahir.hu/2018/09/03/katasztrofa_tuzeset_brazilia_

A két hír közt sajnos összefüggés van: az elfogott szállítmány az orosz politikai köröknek volt szánva, aholis dúl a kokainfüggöség. A kokain bár erös függöséget okoz, erösen serkenti az intellektuális képességeket is.

(tovább…)

Csödöt mondott Trumpék elsö puccskísérlete?

Fura és rejtélyes hír járta be az amerikai sajtót az elmúlt napokban: több szövetségi államban kiesett a 911-es segélyhívórendszer, teljesen elérhetetlenné vált a 911-es vészhívószám (a 112-es amerikai megfelelöje) és elérhetetlenné vált sok, a Centurylink telekomunikációs óriáscég szerverein futó weboldal is:

CENTURYLINK OUTAGE: WHERE ARE 911 SERVICES AFFECTED?

https://www.newsweek.com/911-outage-clark-county-centurylink

Az esetek között összefüggés van: a Centurylink müködteti a 911-es vészhívórendszert is az USA-ban. De vajon miért estek ki a cég adatforgalmat továbbító router-jei országszerte?

(tovább…)

A Trump-Kim Dzsongun találkozó az iráni helyzet miatt hiúsult meg

A két Kórea vezetöi már szinte ölelgették egymást, mindenki a szingapúri amerikai-észak-kóreai csúcstalálkozóra készült, aztán amikor Trump felmondta az iráni atomalkut, hirtelen minden megromlott. Ez nem volt véletlen egybeesés, Irán ugyanis az atomalku felmondása és az iráni eröket Szíriában ért izraeli “kifüstölös” hadmüvelet után atomcsapásra készülödött Izrael ellen, melyre korábban észak-kóreától kapta az atomfegyvereket. Mivel az izraeli válaszcsapás nemcsak Iránt sújtotta volna, hanem a felfegyverzö országot is, Észak-Kórea hirtelen megingott, tudatosította, hogy a jövöben mégis szüksége lehet az atomfegyvereire potenciális izraeli (atom)támadások kivédése érdekében, s elkezdett akadályokat görgetni a készülö észak-kóreai-amerikai kiegyezés útjába.

Már az idén januárban kínai felségvizeken “balesetet szenvedett” iráni olajtankert is valójában izraeli tengeralattjáró süllyesztette el, mert a köolajon kívül észak-kóreai fegyvereket is készült volna Iránba szállítani.

(tovább…)

Trump klímaváltozásos humora

December végén az USA keleti partvidékét soha nem látott erösségü hidegfront és havazás érte el, melyet éppúgy a HAARP-rendszereket müködtetö, de most már Trumphoz hü katonai erök idéztek elö mesterségesen, mint korábban – a globális felmelegedéses szélhámosságot támogatandó – a forróságokat és idöjárási extrémeket az elmúlt években.

Trump ezt a módját választotta a világ által idáig látott legnagyobb szélhámosság, az Obama és Ferenc pápa által propagált “globális felmelegedés” lufijának a kipukkasztásához:

2017.12.29.

Trump szerint jól jönne egy kis globális felmelegedés Amerikának

https://24.hu/kulfold/2017/12/29/trump-szerint-jol-jonne-egy-kis-

(tovább…)

A cél a júdeo-keresztény és iszlám világ egymásnak ugrasztása

… és Európa tönkretevése.

Az legyen az elsö, nagyon baljós jel mindenki számára, hogy a jelenlegi óriási menekültáradat befogadását mind a sátánista pápa, mind Magyarország talán leghírhedtebb politikusa Gyurcsány Ferenc is támogatja.

Ferenc pápa: Minden európai plébánia fogadjon be egy menekült családot

http://index.hu/kulfold/2015/09/06/ferenc_papa_minden_europai_egyhazkozseg_fogadjon_be_

Menekülteket fogadott be Gyurcsány Ferenc

http://www.origo.hu/itthon/20150902-gyurcsany-ferenc-menekultek-szirek-afganok.html

Az európai bevándorlóáradat mögött ugyanaz a (háttér)hatalom áll, ami az ISIS-t is létrehozta. Ugyanazon államok, melyek titokban az ISIS fö támogatói is. A szírek tömeges átengedésének megszervezésében például most ugyanaz a Törökország jeleskedik, amely az ISIS létrehozásában is annyira jeleskedett… Törökország határain óriási menekülttáborok találhatóak már vagy egy évtizede, lényegében most nem kellett nekik mást csinálni, mint megnyitni a kapukat…

(tovább…)

Kínai-amerikai háborús veszély

Hallani fogtok … háborúk híreiröl” (Mt 24:6)

Az eseménysor a 2015. április 25-i nepáli földrengéssel kezdödött, amit ezek a barmok, az amerikaik csináltak HAARP-pal, hogy “megijesszék” Kínát és Indiát, a BRICS két jelentös tagállamát. Ha ránézünk a térképre, láthatjuk, hogy a kis nepáli királyság Kína és India közé van beékelve, ezért lett kiválasztva célpontnak. Aztán így folytatódott az eseménysor, ami a jelenlegi feszült helyzet kialakulásához vezetett:

(tovább…)

A Germanwings 9525-ös járatát a francia légvédelem lötte le

Miután „valakik“ a gépet távirányítással hatalmukba kerítették, és rá akarták vezetni egy „nagyon kényes célpontra“. Egyesek szerint a Barrage de Serre-Poncon-i vízierömü gátjára, mely Európa legnagyobb védögátja, mások szerint a Cadarachban található hatalmas, építés alatt álló magfúziós atomerömü konstrukciójára. A cél a BRICS-szövetség felé egyre jobban kacsintgató francia és német vezetés, Merkel és Hollande megfélemlítése lett volna (eltérített német gép lett volna rávezetve nagyon kényes francia célpontra). A francia légvédelem szerencsére még idöben beavatkozott. Lényegében kénytelenek voltak a gépet lelöni, megakadályozva ezzel a jóval nagyobb katasztrófát.

(tovább…)

Az olajár szaúdiak általi földbe döngölése kishíján (világ)háborút okozott

Az olajár drasztikus zuhanása mögött az elmúlt hónapokban a szaúdiak álltak, akik szándékosan „elárasztották“ a világ piacait olcsó köolajjal. Mindezt az amerikai neokonzervatívok megrendelésére tették azzal a céllal, hogy így kényszerítsék térdre az orosz gazdaságot, melynek fö exportterméke a köolaj. Mígnem az oroszok kishíján megtámadták ballisztikus rakétákkal Szaúd-Arábiát és Norvégiát, most január végén…

(tovább…)

Orosz hadihajók az ausztrál partoknál

A napokban több médium is lehozta a szokatlan hírt, miszerint orosz hadihajók jelentek meg az ausztrál partoknál. Az ausztráliai Brisbane-ban tartják a legújabb G20-as csúcsértekezletet, melyen Putin a kíséretével is jelen van.

Orosz hadihajók jelentek meg az ausztrál partoknál

http://mno.hu/kulfold/orosz-hadihajok-jelentek-meg-az-ausztral-partoknal-1258101

(tovább…)

“Ebolajárvány” az USA-ban

ebola_virusAz összes idáigi ún. „ebola eset“ az USA-ban mediális hoax, kitaláció volt. Obama most így kénytelen szélhámoskodni, mivel ha valóban elkezdené szétterjeszttetni a vírust az USA-ban, alighanem azt kockáztatná, ami 2009-ben is kishíján megtörtént vele. De a médiumok most sajnos „jobban dolgoznak“, nem követnek el olyan durva hibákat, mint például a valójában soha meg nem történt sandy hook-i „mészárlás“ esetében, amikoris az egyik „áldozatnak“ elfelejtették grafikus szoftverrel odakopírozni a lábait. De aki tud olvasni a sorok közt, az már azt hiszem rájött, hogy a „globális ebola járvány“ is csak egy nagy médiális kacsa, amely csak a médiumok virtuális terében „létezik“. Az erre utaló jeleket fogom most összefoglalni ebben az írásban.

(tovább…)

A maláj légitársaság MH17-es járatának pilótafülkéjét egy orosz vadászgép lötte szét géppuskával

Ugyanazon a napon “találták meg” a franciák az indiai-óceáni Reunion sziget közelében a malajziai MH370-es roncsait (egy jó nagy hoax volt az egész), mint amikor az ENSZ Biztonsági Tanácsában arról szavaztak, legyen-e Nemzetközi Bíróság, amely kivizsgálja a másik malajziai gép, az MH17-es esetét. Az MH370-es 2014. márciusában tünt el, míg az MH17-est 2014. júliusában lötték le.  Az oroszok a javaslatot az ENSZ-ben megvétózták, mivel ök lötték le az MH17-est. A franciák pedig falaztak nekik azzal, hogy elterelték a világsajtó figyelmét az ENSZ szavazásról azzal, hogy bedobták a hoax story-t a globális médiumokba arról, hogy “megtalálták” a másik, eltérített gép  (az MH370-es) roncsait.

2015. július 29: Oroszország miatt nem lesz nemzetközi vizsgálat

http://444.hu/2015/07/29/oroszorszag-miatt-nem-lesz-nemzetkozi-vizsgalat-

“Megvétózta Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsában azt a javaslatot, hogy egy különbíróság vizsgálja ki és ítélkezzen a lelőtt MH17-es járat ügyében.”

2015. július 29: Megtalálták az eltűnt maláj utasszállító egy darabját?

http://www.atv.hu/kulfold/20150729-megtalaltak-az-eltunt-malaj-

——————————————————

Eredeti írás:

Figyelmeztetés: csak erös idegzetüek olvassák.

(tovább…)

Az „eltünt“ malajziai Boeing 777-es ikertestvérén atombomba volt

2014. dec. 21 megj: Ez az egyik legnagyobb nézettségü francia állami csatornán, a “France 24”-en jött le: http://www.france24.com/en/20141218…

“A közismert francia szerzö, Marc Dugain arról spekulál, hogy az MH370 “lehekkelés által” lett eltérítve, majd az amerikaiak löhették le, s valószínüleg az indiai-óceáni amerikai Diego Garcia katonai támaszpont közelében zuhanhatott az óceánba”.

A háttérben valami ugyancsak “szikrázhat” a francia-amerikai kapcsolatokban is, ha a francia föáramú média – amely egyébként az egyik legkeményebben cenzúrázott a világon – már ilyen cikkeket hoz le!

——————————————–

Eredeti írás: Gondolom, nem volt nehéz ráérezni, hogy a valójában az indiai-óceáni amerikai Diego Garcia katonai támaszpontra eltérített malajziai MH370-es járat körül valami nagyon vészjósló forgatókönyv volt kibontakozóban, látva a globális médiumok által az éterbe bocsátott, egymásnak ellentmondó dezinformációk tömkelegét. A titkolózás és a dezinformációk halmaza óriási volt, így pontos részletekbe még most is csak óvatosan bocsátkoznék, de azért mégis leírom, amit „hallani“. Két dolog biztos:

1. Az MH370-es az indiai-óceáni Diego Garciára lett eltérítve

2. A gép „ikertestvérének“ pedig atombombával a fedélzetén kellett volna rázuhannia „valahová“

(tovább…)

A sertésinfluenzát 2009-ben az Air Force One vitte Mexikóba

„Mottó“: Obamát sertésinfluenza ellen oltják 2009 decemberében. A fekete pulóver a Fehér Ház növérén, az elnökön, a piszkossárga függöny az ablakban, valamint a vérvörös betegellátó szék természetesen nem szimbolizál semmit. Vagy esetleg mégis?

Forrás: http://voices.washingtonpost.com/44/2009/12/pres…

obamat_oltjak666
(tovább…)

Az ukrajnai piszkos forradalom

Megj.: Oly sok minden történt az elmúlt 2-3 hétben Ukrajnában, hogy lehetetlenség lenne mindent felidézni, így csak azon dolgokat fogom felemlíteni – a teljesség igénye nélkül – melyekröl a fösodratú médiumok (különösen az álnemzeti jobboldalon) nem egészen rakták össze a képet.

Ukrajnában a nyugat a legrosszabb náci eröket juttatta hatalomra, ill. használta fel a Janukovics rendszer megbuktatására. A Maidan téren (is) lengö vörös-fekete lobogók nem mások, mint a második világháború alatt sok zsidót halálba küldö Bandera rezsim lobogói.

(tovább…)

Matt Damon beszéd

“A napokban a közismert színész, Matt Damon olyan beszédet mondott széles közönség előtt, amit joggal nevezhetünk “ébresztőnek”, hiszen mikor Howard Zinntől idéz, az igazsággal szembesíti azokat, akiknek fogalmuk sincs arról, ami a világban folyik: a dolgok nagyon rossz irányba haladnak és egy “hatalmas baljós előjel”, amiben most élünk. Arra próbálja felhívni a figyelmet, hogy ha ezt hagyjuk, hamarosan nagyon csúnya fordulatot vesznek majd az események. Az előkészületek maximálisan erre utalnak és a zsarnokság élvezői, a hatalom valódi birtokosai és irányítói jól tudják azt, hogy erejük az emberek tudatlanságából és birka mód irányíthatóságából fakad…. “

http://vilaghelyzete.blogspot.hu/2013/11/matt-damon-ebreszto-beszed.html

Sikertelen nukleáris hamis-zászlós merénylet, majd Obama elleni merényletkísérlet

obama_renikeBevallom, hogy eléggé lehangolt állapotban írom ezeket a sorokat, a helyzet ugyanis rossz, és sajnos nem kizárt, hogy 2014-ben be fognak következni azok a szörnyüségek, melyekröl a bibliai Jelenések könyvében is szó van.A bankároligarchia az utóbbi idöben elhitette a pórnéppel, hogy a „válság véget ért“, holott semmi sem áll messzebb a valóságtól, valójában az egész nyugati bankrendszer totális csödben van. Azt viszont nem merik meglépni, mint Cipruson, hogy egyik napról a másikra bezár az összes bank, majd elszedik a betétesek pénzét, félve, hogy a közhangulat teljesen ellenük fordul, világszerte véres zavargások és forradalmak törnek ki, s tovább már nem lesznek képesek formálni az események alakulását az elképzeléseik szerint.

(tovább…)