Esu (“Jézus”) a keresztrefeszítése után Indiában élt tovább?

hex_iconKetten az apostolai közül, Tamás és Bertalan, késöbb Indiában térítették az embereket a kereszténységre. Ez közismert. De vajon több is lehet emögött? S miért van az, hogy Bertalan jóformán csak egy mondat erejéig, Tamás pedig egy rövidke történet erejéig van említve a majd 1000 oldalas Bibliában? Miért inkább Pálról, az ún. 13.-ik apostolról (már ez a szám is…), és annak követöiröl szól jórészt az Újszövetség, amikor ezen emberek közül senki sem ismerte személyesen Esut? És vajon tényleg lehetett Pálnak pálfordulása?

Bertalan apostol

https://en.wikipedia.org/wiki/Bartholomew_the_Apostle#Mission_to_India

Két ösi tanúságtétel létezik Szent Bertalan indiai küldetéséröl. Az egyik Szent Euzébiusé míg a másik Szent Jeromosé. Mindkettö az i. sz. 4. századból származik.”

Tamás apostol

https://hu.wikipedia.org/wiki/Tam%C3%A1s_apostol

“III. századi apokrif irat a Tamás cselekedetei, ami az apostol későbbi életét meséli el. Ebben Pünkösd után megjelent neki az Úr, és Indiába küldte őt.

Egy sokak által nem ismert tény:

Sháni föisten = Szaturnusz = Jahve = a keresztény Isten!

Shani

https://en.wikipedia.org/wiki/Shani

Shánit a hinduk az igaz emberek legnagyobb tanítójának és jóakarójának tartják, aki egyben a legnagyobb büntetöje is azoknak, akik a gonoszság, az árulás, az átverés és az igazságtalan bosszúállás útját választják.

 

“He is known as the greatest teacher and well wisher for the righteous as well the greatest punisher for those who follow the path of evil, betrayal, backstabbing and unjust revenge.”

 

Sháni a jutalmak és büntetések istene, utóbbi miatt a hinduk félelmetesnek tartják (mint ahogy a keresztényektöl is megkövetelt az istenfélöség).

Sháni a hinduizmusban a Szaturnusz bolygó megtestesítöje is egyben, és a sháni szó a hindu nyelvek dialektusaiban a hét hetedik napjának, a szombatnak az elnevezése.

Az Isten=Jahve=Él=Kronosz=Szaturnusz c. írásból:

http://en.wikipedia.org/wiki/Saturn_%28mythology%29

“Az ókori rómaiak Szaturnusz istent a görög Kronosszal azonosították. Szaturnuszt a zsidó Jahvéval szintén egy istennek vélték, akinek szabbatja (szombatja) Szaturnusz isten idejében, az ókori Rómában is ünnepelve volt.”

„The Romans identified Saturn with the Greek Cronus“ … „Saturn was also among the gods the Romans equated with Yahweh“, whose Sabbath (on Saturday) he shared as his holy day”

 

A latin „Saturni dies“ kifejezés szó szerinti fordításban „Szaturnusz napjá“-t, angolul „Satur(n)day“-t, magyarul pedig szombatot jelent!

 

Szent Biblia, Mózes II.

20:1: És szólá Isten mindezeket az igéket, mondván: …

20:8: „Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt.“

 

Jahve = Kronosz = Szaturnusz

http://en.wikipedia.org/wiki/Jupiter_%28mythology%29

“Az ókori rómaiak Szaturnusz istent Jupiter föisten elödjének vélték. Szaturnusz uralkodásának idejét aranykornak tartották” (detto mint a görög mitológiában Kronosz és a titánok korát – szerzö megj.)

“The Latins considered Saturn the predecessor of Jupiter. Saturn reigned in Latium during a mythical Golden Age”

Kétli még valaki, hogy a hindu Sháni azonos a római Szaturnusszal, és ezzel együtt a zsidó Jahvéval és a keresztény Istennel is?

S mondani se kell, Allah is ugyanaz mint a zsidó Jahve, a keresztény Isten, a római Szaturnusz stb. Az Allah szó magyarul Istent jelent.

Az angol nyelvü wikipédiában a következö található a “Szüz Mária sírja” címszó alatt:

Tomb of the Virgin Mary

https://en.wikipedia.org/wiki/Tomb_of_the_Virgin_Mary#Other_claims

“Egyesek azt állítják, hogy Jézus – miután túlélte a keresztrefeszítését – az anyjával együtt Indiába utazott, és ott is maradtak földi életük végéig. Ezen állítások igaza akadémiailag nem elismert, soha nem volt tárgya semmilyen tudományos kutatásnak, és a Szentszék se ismerte el mint kánonikus igazságot.”

Nem azért, de kit érdekel, hogy mit tart a romlott-sátánista “szentszék” kánonikus igazságnak? S vajon miért lett megfélemlítve sok nyugati tudós, nehogy ezen dolgok komoly, akadémiai kutatásába kezdjen? Vajon mi takargatni valója van a Vatikánnak?

De sebaj, ami a nyugati akadémikusoknak nincs megengedve, azt már megtették a hindu vallástudósok… Viszont mielött ebbe belekezdenék, tegyünk egy kitéröt: hallott már a Tisztelt Olvasó az ebionitákról? Egy az i. sz. 1. században létezett zsidó-keresztény “szektáról” van szó, akik arról voltak ismeretesek, hogy Máté evangéliumának egy módosított változatán kívül nem ismertek el egyetlen egy más, a jelenlegi Újszövetségben található írást se. Különösen “Pál apostol” munkássága ellen volt sok kifogásuk. Mint tudjuk, Jézus 12 apostola közül csak Máténak és Jánosnak található evangéliuma az Újszövetségben. Márk és Lukács már “Pál apostol” munkatársai voltak, az Apostolok cselekedeit is Lukács evangélista írta, “János evangéliumát” pedig nem kizárt, hogy nem az apostol, hanem egy másik János írta. A Jelenések könyve viszont – nagyon nagy valószínüséggel – a valódi János apostol tollából származik.

Mondani se kell, az ebionita keresztényeket ezután a rómaiak azonnal eretnekeknek nyilvánították!

Ennek ellenére – s ez még a Katolikus Lexikonban is benne van – pár évszázaddal késöbb, az iszlám létrehozásánál az ebionita tanoknak kulcsszerepe volt!

Ebioniták

http://lexikon.katolikus.hu/E/ebionit%C3%A1k.html

… “A későbbi ker. teol-ra nem, az →iszlámra viszont erős hatással voltak.

Hogyan? Mohamednek pár évszázaddal Jézus születése után az lett sugallva, hogy az ebionita tanokra alapozza az új vallást, az iszlámot? S egyáltalán miért fáradoztak az “istenek” egy újabb vallás létrehozásával, miért nem próbálták inkább az akkorra római “államvallássá” szétburjánzott kereszténységet továbbterjeszteni az arabok között is? Jah, mert már nem találták teljesen hitelesnek …

Mint ismeretes, Mohamednek ugyanaz a Gábriel arkangyal jelent meg, aki korábban Esu születésénél is kulcsszerepet játszott.

Akárcsak az iszlám, az ebioniták se ismerték el a római trinitást (“Atya Fiú Szentlélek”), s Jézust is inkább Jahve (Allah) által küldött próféta-messiásnak tartották, aki azért jött, hogy tanítsa az embereket, s nem azért, hogy “áldozatot vállaljon és meghaljon a világ büneiért”.

Az ebioniták között nem volt egyetértés abban, Esu vajon tényleg szüznemzéssel született-e. Egy részük úgy tartotta, Jézus földi ember volt, ebben az egy dologban nem volt igazuk.

S most egy lényeges dolog, ami nincs benne a Katolikus Lexikonban: a két “indiai” apostol, Tamás és Bertalan, szintén nem utasították el az ebioniták tanait. Ki tudja, talán ezért lettek “számüzve” a Bibliából?

A helyzet ugyanis a következö:

1. Esu (Jézus) fiatalkori éveiröl azért nem találhatók történetek a Bibliában, mert az ifjúságát Izrael területén kívül töltötte. 13-14 évesen kezdte a vándorlásait az akkor “selyemútként” ismert karavánutakon, melyek abban az idöben összekötötték a római birodalmat Perzsiával, Indiával és Kínával, s egészen 28-29 éves koráig járta a világot, s nem tért vissza Palesztinába. Esu azon ös-zsidó törzsek utódait kereste fel, akik 700 évvel korábban, az asszír megszállás után, Észak-Izraelböl kelet felé vándoroltak, s rájuk is talált Közép-Ázsiában. Megfordult Tibetben is, ahol megismerkedett a buddhizmus tanaival.

2. Keresztrefeszítését követöen (melyet túlélt), az anyjával együtt újból Izrael elhagyására kényszerült. Ismét India felé vette az irányt, de a mai Pakisztán területén található Murree nevü városban (a mai napig Máriáról van elnevezve) az anyja meghalt.

Nem, ez nem valamilyen durva képzelödés akar lenni, hanem hosszadalmas kutatás eredménye, melynek egyfajta kicsúcsosodását jelenti az alábbi, az indiai kormány által készíttetett 2011-es dokumentumfilm:

Govt of India Documentry on Jesus in Kashmir

https://www.youtube.com/watch?v=D9w-xJfSOyc

A dokumentumfilmben föként egy Fida Hassnain ( https://en.wikipedia.org/wiki/Fida_Hassnain ) nevü kasmíri író és valláskutató van megszólaltatva, ö tárja elénk a hindu kutatások eredményeit.

Jézus a szanszkrit legendák szerint elöször Dél-Indiába ment, ahol a Chola dinasztia védelme alatt élt, majd i. sz. 78-ben Kasmírba vándorolt, s ott is maradt földi tartózkodása végéig (utóbbi említve van az indiai dokumentumfilmben is 43:23-tól)

A leglényegesebb információk a 34-37. perc között találhatóak.

 

35:00-töl: Az egyik legjelentösebb szanszkrit mü, a Bhavishya Maha Purana, eképpen említi Jézust: Shalivahana indiai király a Himalája lábainál találkozott Ísával Kasmírban , aholis a hófehér öltözéket viselö Jézus így mutatkozott be neki:

(36:21-nél, FONTOS!!!)

“Én az Isten fia vagyok, ki egy férj nélküli nönek születtem (Máriának/Mariamnak), s mint próféta küldettem a Földre a bukott emberiséghez”

I´m the Son of God and a born of an unmarried woman. I have been sent as a prophet to the fallen ones”

Bhavishya Maha Purana az egyik legjelentösebb ösi szanszkrit szöveg, melyben ez a történet már évszázadok óta ott díszeleg, mégha a Vatikán mennyire nem is szeretné, hogy a keresztény világ tudomást szerezzen róla! A Bhavishya egyik 19. századi nyomtatott változata az indiai dokumentumfilmböl:

bhavi2

Esu így van említve a Bhavihyában: Ísa Maszí

isa

Ugyanez a neve az iszlám vallásban is, melynek szintén jelentös prófétája:

Jesus in Islam

https://en.wikipedia.org/wiki/Jesus_in_Islam

(mivel Jahve = Allah = a keresztény Isten)

Az eredeti szöveg a Bhavishya-ból még az i.sz. 2. században íródott, sok évszázaddal az iszlám keletkezése elött.

36:43-nél jól hallatszik, amint a kasmíri vallástudós Jézust “Ísa Maszí”-nak nevezi. Az Ísa-t s-el mondja, s nem sz-el mint az angol nyelvü narrátor hang. De még az Ísa is egy kicsit torzított, a valódi neve Esu volt.

Egy “Üvegtükör” címü, ösi kínai-tibeti szöveg Yuzu Asif-ként emlegeti (37:00-nál)

42:57-nél a következö jelenik meg:

juzu

Jézus eredetének indiai kutatása még a 19. században kezdödött. Az elsö egy Nikolaj Notovich nevü orosz arisztokrata volt, aki Tibetben hozzájutott bizonyos Jézus Krisztus ottani tartózkodásáról szóló buddhista kéziratokhoz, kutatásának eredménye viszont süket fülekre talált mind a cári Oroszországban mind Nyugat-Európában. Egy “Jézus Krisztus ismeretlen élete” c. könyvet adott ki késöbb.

Notovich munkásságát egy Swami Abhedananda nevü hindu misztikus és író vitte tovább a 20. század elején, ö is rátalált Tibetben, a Hemis nevü kolostorban a Yuzu (Esu) ottani tartózkodásáról szóló buddhista kéziratokra:

https://en.wikipedia.org/wiki/Swami_Abhedananda

“In Hemis Monastery, he discovered a manuscript on the lost years of Jesus, which has been incorporated in the book Swami Abhedananda’s Journey into Kashmir & Tibet published by the ‘Ramakrishna Vedanta Math’, Kolkata. “

https://en.wikipedia.org/wiki/Nicolas_Notovitch#Corroboration_in_India

“Notovichot Európában késöbb rengeteg támadás érte, ami miatt kompromittálódott, Swami viszont tovább vitte a kutatást, 1922-ben meglátogatta a Hemis nevezetü buddhista kolostort, és a lámák megerösítették neki Notovich állításait és a Jézus Krisztusról szóló buddhista kéziratok másolatait is megmutatták neki.”

További ajánlott írások az emberiség származása felöl itt.

Addendumok

nem_programozhato, szeptember 14, 2015

Az idáigi legnagyobb Sháni (Jahve) szobor felavatása 2014 Indiában:

Largest Shani statue unveiled
http://www.thehindu.com/todays-paper/tp-national/largest-shani-statue-unveiled/article4423741.ece

shani_szobor

Még Facebook oldala is lett. Innen van az alábbi fotó is:

https://www.facebook.com/SriShaniShaktiDham/timeline?ref=page_internal

Mi is található rajta? Egy hindu horogkereszt!

shani_horogk

Ez pedig egy védikus hexagram a dokumentumfilmböl:

hindu_hexagram

Eredetileg az Isten=Jahve=Él=Kronosz=Szaturnusz c. írás alá írtam a kommentekbe:

Saturn’s hexagon: An amazing phenomenon
http://www.sciencedaily.com/re…074827.htm

“Teljesen szokatlan és egyedülálló, hexagon (hatszög!) alakú északi pólusról küldött felvételeket a Voyager szonda a Szaturnusz bolygóról.”

Mi már itt tudjuk, hogy a Szauturnusz az a “Jahve bolygó”, s az a hexagram az északi pólusán mesterségesen, az “istenek” által lett nagyon régen kialakítva.

S az ott ugyanaz a hexagram mint a Dávid csillag hexagramja Izrael zászlajában smilies/tongue.gif

hexagram = a tér végtelenségének elohim jelképe
horogkereszt = az idö végtelenségének elohim jelképe

saturn_hexagram_1

saturn_hexagram_2

A wikipédia szerint viszont:

Hexagram usage by Hinduism and Eastern religions
https://en.wikipedia.org/wiki/Hexagram#Usage_by_Hinduism_and_Eastern_religions

Hexagramok bár elöfordulnak a hindu, buddhista és jainista kozmikus diagramokban, ezen szimbólum megjelenésének oka az indiai vallásokban nem ismert.

Hova legyek!

——————————————

nem_programozhato, szeptember 23, 2015

Jut eszembe egy érdekes dolog: Magyarországon sokan lenézik az indiai kultúrát, s valószínüleg felteszik a kérdést, hogyan választhatta Esu ezt az országot, mint fö tartózkodási helyét, ez egészen biztosan képtelenség lehet!

Az indiai kultúra lenézése többnyire két tévhitre alapul:

1. sokan azt hiszik, a cigányok is Indiából származnak
2. a mai India szegény és lenyomorított, tehát minden bizonnyal a 2000 évvel ezelötti is az volt

Egyik sem igaz. A mai India azért szegény és lenyomorított, mert a brit gyarmatosítás (a Rothschild féle sötét hatalom) a 18-19. században kifosztotta és lenyomorította.

Jézus korában India volt az egyik legfejlettebb, legkulturáltabb civilizáció, már ebben az idöben egyetemei voltak, amikoris Európát még csak félbarbár törzsek lakták, akik még a rómaiaktól is durvábbak voltak.

A cigányok nem Indiából származnak. Tényleg azt gondolják sokan, hogy a munkás kezü és intelligens hinduknak bármi közük is lehet a cigányokhoz?! Én fiatalabb koromban egy olyan helyen dolgoztam, ahol volt alkalmam megismerkedni a világ nagyon sok nemzetével. A hindukat valójában éppoly munkás kezünek és intelligensek találtam mint az európaiakat. S ez nem véletlen, mivel bennük is “isteni” (árja) genetika van. Cigányokkal és egyiptomiakkal viszont nem találkoztam ezen a helyen, melyen követelmény volt a kreatív intelligencia, eggyel se! Tudom, ez rasszistául hangzik, de nem annak szántam.

S hogy miért vettem egy kalap alá a cigányokat az egyiptomiakkal?

Minek is hívják a cigányokat angolul? Gypsy-nek.

Honnan is származik a Gypsy szó? Az ógörög Aegyptos-ból, ami nem más mint Egyiptom ógörög neve.

A cigányok Egyiptomból származnak, s annyira bukottá váltak, hogy ezt még az önmagában is bukott óegyiptomi fáraó-kultúra is megsokallta, s kiüzték öket Egyiptomból.

Úgyhogy még egyszer mondom: teljes téveszme azt hinni a hindukról, hogy fejletlenek!!!

———————————————

nem_programozhato, szeptember 25, 2015

Járt-e Jézus Indiában ?
http://magokvagyunk.blogspot.s…iaban.html

Bhakti Abhay Narayan Svámi / Vida Dénes Írása

A XIX. század vége felé egy izgatott orosz fiatalember kért kihallgatást Kijev város egyházi vezetőjétől, Platon patriákától. Nyikolaj Notovics, a világjáró orosz történész nagy lelkesedéssel számolt be legutóbbi indiai útjának szenzációs élményéről: bizonyítékokat fedezett fel arra vonatkozólag, hogy Jézus hosszú éveken át Indiában élt! Notovics nagy meglepetésére az ortodox egyházi vezető arra utasította, ne publikálja felfedezését, jobb, ha hallgat az egészről. Kérését nem indokolta.

Notovics nem hagyta annyiban a dolgot. Párizsba utazott, hogy Rotelli kardinálissal beszéljen. Az utóbbi azonban szintén arra kérte, felfedezését ne tegye közzé, mert ezzel csupán az egyház ellenségeinek tenne jót, és elősegítené a protestáns tanok terjedését (!). A Vatikánban a pápa egy bennfentese ekként vélekedett: “Miért is publikálná e felfedezését? Senki sem fog nagy jelentőséget tulajdonítani neki, ráadásul sok ellenséget fog szerezni. Ön még fiatal, s tudom, hogy kutatása sok energiáját és idejét emésztette fel. Szívesen kárpótoljuk, engedje meg, hogy anyagilag támogassuk Önt.”

Notovics elutasította az ajánlatot. Egyedül Ernest Renan egyházi történész, kritikus és orientalista, a Francia Akadémia tagja mutatott érdeklődést, de mint később kiderült, csupán azért, hogy a kapott információt saját, önző céljaira használja fel.
Notovicsnak végül is 1894-ben sikerült fontos közlendőjét könyv formában publikálnia. A La Vie inconnue de Jésus-Christ (Jézus Krisztus ismeretlen élete) bombaként robbant, s rövid idő leforgása alatt még nyolc francia, három angol, valamint német, spanyol, olasz és svéd nyelvű kiadás követte.

A lámák titka
Ki volt Notovics tulajdonképpen, és mit fedezett fel Indiában? 1858-ban született a krími félszigeten. Iskolái után újságíróként dolgozott, de a The National Union Catalog szerint emellett tizenegy könyvet is írt, főleg az orosz történelemről és politikáról.
Az orosz-török háborút követően kezdte el utazásait Keletre, a különféle ázsiai országokba. Indiába Afganisztánon keresztül jutott. 1887. október 14.-én hagyta el Lahorét, hogy Kasmír és Ladakh felé vegye útját. Úgy tervezte, hogy onnan a Karakorumon és a kínai Turkesztánon keresztül tér majd vissza Oroszországba.

Veszélyes, kalandokkal teli útja után karavánja átkelt a 3500 méteres magasságban fekvő zódzsi-lai hágón, amely a természetes határt jelenti Kasmír “Boldog völgye” és Ladakh kietlen tája között. Kanyargós, szűk és meredek utakon haladva tettek meg körülbelül 145 kilométert, amikor is eljutottak Mulbekhbe. Itt egy buddhista gompában, kolostorban szálltak meg, ahol szokatlanul meleg fogadtatásban részesültek. Amikor Notovics ennek okáról faggatta a lámát, az alábbi választ kapta: “Nagyobb rokonságot érzünk az európaiakkal, mint mondjuk a mohamedán népekkel, akik tűzzel-vassal térítettek, halál és erőszak járt a nyomukban. Az egyedüli különbség köztünk és a keresztények között, hogy az utóbbiak elfelejtették Buddha fenséges tanítását és saját Dalai Lámát választottak maguknak. Tény, hogy Buddha, a tisztán lelki lény Issza szent személyében reinkarnálódott, aki képes volt igaz vallásunkat erőszak nélkül elterjeszteni a világban.” Notovics ekkor arra kérte a tudós lámát, beszéljen Buddha fiáról, Isszáról.
“Issza nagy próféta volt – folytatta a láma – nagyobb, mint bármelyik Dalai Láma. Az Úr lelki lényének része Ő, aki visszavezette az eltévedt lelkeket az Istenséghez; a Teremtő áldásában részesített mindenkit. Nevéről és tetteiről szent könyveink szólnak.” A láma szavai nyomán Notovics számára világossá vált, hogy Issza és Jézus egy és ugyanazon személy (Issza egyike az arabok által Jézust megillető neveknek). Megtudta továbbá azt is, hogy az eredetileg Indiában és Nepálban lejegyzett szövegeket Lhaszában, a főkolostorban őrzik, de némely nagyobb kolostorban is találhatók másolatok.

Miután Lehbe érkezett, Notovics mindent megpróbált, hogy a Jézusra vonatkozó szent iratokat tanulmányozhassa. Az ottani kolostor főpapjának drága ajándékokat küldött, abban a reményben, hogy az idegenektől különben féltve őrzött szellemi kincsekhez hozzájuthasson. Céljában végül is balszerencséje segítette. Pintak gompa környékén lovagolva leesett a lováról és lábát törte. A közeli Hemiszbe vitette magát, hogy az ottani kolostor szerzeteseinek ápolásában részesülhessen.

Notovics választása nem véletlenül esett Hemiszre. E helység alapítójától a Szangye csi ku szung thag csi ten nevet kapta, melynek jelentése: “Buddha tanítása értelmének támogatója”. Itt található Ladakh legnagyobb és leggazdagabb gompája, s itt rendezik Szent Padmaszambhva tiszteletére minden évben a híres fesztivált, amikor táncokkal, zenével és színes előadásokkal illusztrálják Buddha győzelmét a démonok felett.
Hemisz kolostora a Himalája egy eldugott kis völgyében rejtőzik, több mint háromezer méter magasságban. Elzártságának köszönhette, hogy a mohamedán hódítók pusztítása elkerülte. L. Austine Waddell írja: “…ezért található Hemiszben sokkal több könyv, régi viselet, maszk és egyéb érdekes tárgy, mint bármelyik más ladaki kolostorban.” 1974-ben két tibetológista, David L. Snellgrove és Tadeusz Skorupski látogatta meg Hemiszt. Megtudták, hogy a múltban sokszor ide hordták a környék kolostorainak értékeit, melyet a “sötét kincseskamrába” zártak. Ezt a helyet sohasem nyitották fel, kivéve, amikor őrzője a kinevezett új utódjának megmutatta.

Notovics tehát a néhány hétig tartó sérülését arra használta fel, hogy összebarátkozzon a szerzetesekkel, és ily módon bizalmukba férkőzzön. Miután ez sikerült, többszöri kérésének engedve két vastag kötetet hoztak betegágyához, s a főtisztelendő abbé két napon át, hosszú órákon keresztül olvasta a verseket, miközben Notovics tolmácsának fordítását jegyezte szorgalmasan. A kiválasztott, Jézusra vonatkozó részletek tibeti írások antológiái voltak, tizennégy fejezet 224 verssel. Az eredetieket páli nyelven jegyezték le az ókori Indiában, valamikor a Kr. utáni első vagy második évszázadban.
Egy rövid bevezető után leírás következik arról, miként határozta el a Mindenható, hogy emberként fog megszületni, mert így saját példájával taníthatja majd az embereket a testi léttől való megszabadulásra, a tiszta lelki sík, azaz a tökéletesség elérésére, ahonnan bejuthatnak Isten örökkévaló, változatlan, állandó boldogság jellemezte lelki birodalmába.

A tibeti mű ezután részletes leírást közöl egy isteni csecsemőről, aki a távoli Izraelben, szegény, de jámbor szülők gyermekeként született és Isszának hívták. Már gyermekkorában Isten beszélt rajta keresztül, s az emberek messze földről érkeztek, hogy hallhassák őt. Tizenegynéhányadik évében, amikor is a kor hagyományai szerint egy izraelitának meg kell nősülnie, atyja házát sokan látogatták, akik a Mindenhatóról szóló írásokban és beszédekben jártas, fiatal Isszát mind vőül szerették volna. Ám Isszának más terve volt. Az éj leple alatt elhagyta szülei házát, s egy karavánnal, kereskedők társaságában a Szindh (Indus) vidékére érkezett. Ott, az árják között, Isten szeretett országában telepedett le, azzal a céllal, hogy India híres szent írásait tanulmányozza.

Később a fiatal Issza az öt folyó környékére (Pandzsáb) utazott, onnan pedig Dzsagannáth Puriba tartott, a Bengáli Öböl partjára. Itt található India egyik legősibb, leghatalmasabb temploma. A templomváros papjai nagy örömmel fogadták, s tanították őt a Védák olvasására és értelmezésére, valamint gyógyításra és egyéb misztikákra. Jézus összesen hat évet töltött Puriban, Rádzsgirban és Benáreszban. Mindvégig az isteni szeretetről prédikált, kegyesen segített az elesetteken, még a kaszton kívülieken is. “Isteni Atyánk előtt nincs különbség gyermekei között.” A csodatevésre váróknak így szólt: “A legnagyobb csodát Istenünk végezte, amikor megteremtette az anyagi világot. Azóta is történnek csodák, minden nap, minden percben. Akik ezt nem látják, azok nem rendelkeznek az élet leggyönyörűbb ajándékával.” További hat évet a nepáli Himalájában töltött, ahol a buddhista írásokat tanulmányozta a különféle kolostorokban. Innen utazott végül vissza hazája felé. Szerencsésen megérkezett Palesztíniába, ahol a bölcsek nem ismerték Őt, még nevéről sem hallottak. “Ki vagy te és melyik országból jössz?”

Kritikák pro és kontra
Mint ahogy ez várható volt, Notovics könyvét sok bírálat érte. Először a New York Times hallatta hangját, 1894. május 19.-i számában. Bár könyvismertetője szerint Notovics kutatásának több részlete valós, hozzáteszi: “…az olvasók igencsak hiszékenyek lennének, ha Jézus indiai tartózkodásának tényét csak úgy elfogadnák”. A Times 1894. június 4.-i számában újra foglalkozott a témával. A Jézus életéről szóló buddhista kéziratok létét ezúttal sem támadta, de azért felvetette a kérdést: vajon az európai ember ne adjon-e több hitelt a keresztény forrásoknak a buddhista feljegyzésekkel szemben? “Notovics felfedezése minden figyelmet megérdemel. Jegyezzük meg jól, lehetséges, hogy a szóban forgó dokumentumok autentikusak. Ugyanakkor mi keresztények tudjuk, hogy Buddha tanítása meddő civilizációt hozott létre. Ezért naiv hiszékenységgel vádolhatók azok az ateisták, akik több hitelt adnak a buddhista, mint a keresztény feljegyzéseknek.” Más kritikák sokkal elutasítóbbak voltak. A North American Review 1894. májusi számában az ismert unitárius pap író, Edward Everett Hale nemcsak Notovics ladaki útját, de magát Hemisz létét is kétségbe vonta: “E mitikus kolostor, melynek Leh, a ladaki főváros közelében kellene lennie, nem található a buddhista eklézsiai települések kalendáriumában.” Hale szkeptikus fejtegetései végén kijelenti, hogy az egész mű Notovics fantáziájának az eredménye.

1894 októberében a híres oxfordi indológus, Max Müller is a kritikusok sorába lépett. Írásában, melynek a The Alleged Sojourn of Christ (Jézus állítólagos indiai útja) címet adta, kifejtette, hogy a Jézus életéről és tanításáról szóló buddhista iratok hamisítványok, némely agyafúrt láma találmánya. Érvelését azzal vélte bizonyítani, hogy sem a Kandzsur, sem a Tandzsur (tibeti írások katalógusa) nem tartalmaz Jézusra vonatkozó feljegyzéseket. (Itt meg kell jegyezni, hogy a Kandzsur és Tandzsur a buddhista íratok egy részét tartalmazza csak – A. N.) Azt állította továbbá, Kasmírban állomásozó brit gyarmati tisztektől tudja, semmilyen feljegyzés nem tanúsítja, hogy törött lábú európai utazót ápoltak volna valamelyik helyi kolostorban. Hozzá kell tenni, bár Max Müller tudós indológus hírében állt – ő volt az angol kiadású Rg Véda és a The Sacred Books of the East (Kelet Szent könyvei) lektora, emellett az oxfordi egyetemen modern európai nyelveket és komparatív filológiát tanított – sohasem járt Indiában, s felfogása is meglehetősen furcsa volt erről az országról: “India jobban megérett a kereszténységre, mint Róma vagy Görögország Szent Pál idejében…szeretném tudni, résztvehetek-e egy olyan küldetésben, melynek célja a hitetlen hindu papság megsemmisítése és a keresztény tanítás kapujának megnyitása.” – írta 1876-ban egy barátjának.

Ugyanakkor Sir Francis Younghausband, a brit korona nagykövete a kasmíri király udvarában emlékezett arra, hogy találkozott Notoviccsal a Zodzsi-la hágóban. Könyvében, a The Heart of a Continent-ben írja, hogy ugyanazon táborban töltöttek egy éjszakát, miközben Notovics Kasmírból Szkarduba tartott. Notovics felfedezése óta sokan kutatták Jézus indiai útját. Az orosz kutatótól függetlenül, sőt, őt megelőzve, 1854-ben egy világutazó, Mrs Harvey megemlíti könyvében az Isszáról szóló írásokat. Egy bengáli hindu szerzetes, Szvámi Abhédánanda könyvében beszámol arról, hogy nagy meglepetésére megtalálta Hemiszben a Notovics említette kéziratokat, melyeket – tökéletesen ismervén a páli nyelvet – azonnal lefordított bengálira.

Szvámi Abhédánanda igen tudós ember hírében állt. Már ifjúkorában tökéletesen elsajátította a szanszkrit és angol nyelvet. 1896-tól 1921-ig a nyugati világban utazott, hogy a védánta filozófiát tanítsa. Bejárta az USA-t, Kanadát, Mexikót és az Egyesült Királyságot. Tudása, bölcsessége még a legfelsőbb körökbe is megnyitotta előtte az ajtót. Olyan személyek invitálták meg, mint az USA akkori elnöke, William McKinley, valamint Thomas A. Edison és mások. Könyvében, a Kashmír o Tibbate -ben így ír a vitatott témáról: “1922-ben Kasmírból Tibetbe utazván gyalog keltem át a Himaláján, hogy a buddhista és lámaista filozófiát, szokásokat és hagyományokat tanulmányozzam. Uticélom Hemisz kolostor volt, Lehtől mintegy harminc kilométernyire (…) Miután bejártam a kolostort, megkérdeztem a lámákat, vajon igaz-e Notovics állítása. S akkor megtudtam tőlük, hogy az orosz utazó valóban igazat írt”.
Nyikolaj Röhrich, neves orosz tanár és festőművész 1874. október 10.-én született Szentpéterváron. Meglehetősen fiatalon, huszonnégy éves korában nevezték ki a Cári Régészeti Intézmény professzorává. Mint kiváló költő-író, filozófus, régész, ruhatervező és diplomata, igazi polihisztor hírében állt. 1924-28 között expedíciót vezetett közép-Ázsián keresztül. Így jutott el Mongóliába, Tibetbe, Szikkimbe, Pándzsábba, Kasmírba és Ladakhba. Útjára elkísérte felesége, Helena, valamint két fia, George és Szvetoszlav. Ez idő alatt Röhrich mintegy 500 olajképet festett, köztük olyanokat, melyek ma már világhírnek örvendenek, s így igen értékessé váltak. Expedíciójuk célja többek között az ősi épületek, a különféle vallások, illetve a népvándorlások tanulmányozása volt. “Utunk során minden városban, minden településen megpróbáltam életre kelteni a népi emlékezet szikráját, hogy ősi múltjukra fény derülhessen. Szilárd meggyőződésem ugyanis, hogy az évszázadokon át gondosan őrzött és továbbadott mesék és legendák segítségével fedezhetjük fel a múlt realitását. Mindegyik népmesében megtalálható az Igazság magva…” – írta Röhrich.

Röhrich György nevű fia különösen képzett régész és nyelvész volt. A harvardi és párizsi egyetemen tanult, de jól ismerte a szanszkrt, perzsa, kínai és tibeti nyelveket is, Lobzang Mingyur Dordzse lámától pedig behatóan tanulmányozta a tibeti buddhizmust. Ennek köszönhetően egész másfajta fogadtatásban részesült, mint a korábbi fehér utazók. Louis Marin, a párizsi Etnográfiai Egyesület elnöke találóan fogalmazott, amikor azt mondta, hogy György Röhrich előtt a legtitkosabb tibeti ajtók is megnyíltak. Nem csoda, hogy a család Issza legendájával is találkozott. Először Srínagarban hallottak Krisztus indiai útjáról. A későbbiek folyamán meglepetten tapasztalták, hogy az Isszáról szóló legendákat a néphagyomány egész Közép-Ázsiában ismerte! Több, egymástól eltérő elbeszélést hallottak, ám ezek bizonyos dolgokban egységesek voltak: Jézus “hiányzó” éveit Indiában töltötte.

Röhrichék a hemiszi kolostort 1925-ben látogatták meg. A szavahihető, precíz munkájáról híres professzor könyvében, The Heart of Asia-ban megerősíti a Jézusról szóló kéziratok létét. Művében többször is “írások”-at, “kéziratok”-at említ. Feljegyzéseiből kitűnik, a bizonyítékok teljesen meggyőzték. Altai-Himalaya című művében így ír: “Mindig vannak olyanok, akik dühösen hadakoznak, ha felfogásukkal, meggyõződésükkel ellenkező érvekről hallanak… Ők Jézus indiai útjával kapcsolatban csalásról beszélnek, ám én nem tudom elképzelni, hogyan hathatná át egész Kelet népi tudatát egy nemrégiben kiagyalt félrevezetés? És hol találnánk e célra olyan tudóst, aki hosszú értekezést írna ókori páli és tibeti nyelven? Ilyen emberről nem tudunk…”

A kutatás és vita, napjainkban is tovább folyik. A hetvenes években a német Stern folyóirat közölt hosszú cikket Jézus indiai útjáról, Hassnain kasmíri professzor segítségével, akinek sikerült fényképfelvételeket készítenie az említett kézirat idevonatkozó oldalairól. Holger Kersten német író, miután több hónapot töltött kutatással a helyszínen, 1983-ban publikálta könyvét, Jézus Indiában élt címmel. Egy évvel később, 1984-ben pedig az ezoterikus könyveiről híres Elizabeth Clare Prophet (USA) megjelentette az azóta nagy sikerű könyvét, The Lost Years of Jesus (Jézus ismeretlen évei) címen.

A nyomok Indiába vezetnek
1900-ban egy angol nyelvű folyóirat rövid tanulmányt közölt, amely azonnal felkeltette a világ keresztény teológusainak figyelmét. A cikk hírül adta Jézus egy mondását, melyet mindaddig nem ismert a nyugati világ. Fatehpur Szikriben, egy régi, romos város egyik falán látható a vésett szöveg. Ezt a várost Nagy Akbár (1542-1605) mogul császár építtette. Ő is vésette fel a szöveget egy diadalmas bevonulása alkalmával. Hogy miért idézte Jézust egy mohamedán hitű indiai császár? Akbár nagy álma Hindusztán egyesítése volt. Úgy vélte, ennek legnagyobb akadálya a különféle – hindu, dzsain, mohamedán, párszi, buddhista és keresztény – vallások lehetnek, ezért 1582-ben egy racionális monoteizmust hirdetett ki, amelyben megpróbált szinkretikus és egységes harmóniát (din ilahi) teremteni a különféle felekezetek tanítása között.

A főkapun áthaladva, a moszké területét elhagyva szemünk akaratlanul is egy hatalmas falívre vetődik, melyen a császár által kiválasztott Jézus idézetet láthatjuk: “Jézus (béke legyen vele) mondta volt: A világ olyan, akár egy híd. Ne építs rá házat, csak haladj át rajta! Töltsd életed Isten iránti odaadásban, mert ehhez képest minden más hiábavalóság!”

Bár Akbár tartott udvarában portugál jezsuitákat, kizárt dolog, hogy az agraphát azoktól hallotta volna. Jézus e mondásáról ugyanis a nyugaton ismert keresztény források nem tudnak. A jezsuita atya, Jerome Xavier írt ugyan egy terjedelmes munkát – kizárólag Akbár részére – Jézus élete címen, ám ebben nyoma sincs a fenti idézetnek. Eredetét tekintve a vélemények megoszlanak. Vannak, akik úgy vélik, az apostolok egyike, Tamás taníthatta Jézus e mondását, hiszen ő hosszú éveken át élt és tanított Dél-Indiában. Mások szerint magától Jézustól származnak e mondások – több is van belőlük -, amikor éveket töltött Indiában. Ez utóbbi feltevés nem lehetetlen, hiszen köztudott, hogy Indiában nagy hagyománya van az orális tanításnak. A tudós bráhminok között évezredeken át szállt szájról-szájra, apáról-fiúra a lelki bölcselet. Ma is vannak védikus iskolák, ahol a tanulók kötetekre való információt memorizálnak.
Mari (Murree) egy kis város, Taxilától mintegy hetven kilóméterre keletre, Kasmír határán. Itt található egy sír, melyet ősidők óta nagy tisztelettel és odaadással ápolnak a helybeliek. Ők mai Mari da aszthan-nak, “Mária anyánk nyugvóhely”-ének nevezik a sírhelyet.

Figyelemre méltó a sír fekvése. “Mária anyánk sírja” kelet-nyugati irányban fekszik, ami egyértelműen zsidó szokás. Mint tudjuk, a hinduk nem temetnek, halottaikat elégetik, hamvaikat szétszórják. Krisztus idejében Hindusztán része volt ez a vidék. Az Indiát megszálló mohamedánok csak évszázadokkal később jöttek, s különben is, ők észak-dél irányban temetkeznek. A VII. században mohamedán megszállás alá került Mahá-Bharatának (Nagy Indiának) ez a része, s bár a hódítók módszeresen rombolták a hindu templomokat, e sírhelyet épen hagyták, sőt továbbra is gondozták és tisztelték. Ez nem meglepő, hiszen a muzulmánok Jézust (Isszát) szintén prófétaként tisztelik.

Srínagartól mintegy 60 km-re délkeletre, Bidzsbihara falutól 12 km-re található egy tizenkét méteres barlang. Bejáratánál áll egy szép épület, Aish-muquam. Ez a szentély egy muzulmán szent, Zainuddin Wali ereklyéjét őrzi. A szent Zainul Ábidin Budsah szultán uralkodásának idejében (1408-1461) élt e barlangban. Tulajdonában volt egy értékes bot, amit Núr Din Wali sejktől kapott. E botot, mint isteni ereklyét, féltve őrzik a szentély őrei egy zöld színû selyemszövet alatt. A bot két és fél méter hosszú. s körülbelül ugyanannyi centiméter átmérőjű. Olajfából készűlt, sötét barna színû, és a hagyományok szerint Mózes, illetve Jézus botjának hívják. Imádói úgy tartják, hogy ez a bot valamikor Mózesé volt, később pedig Jézus tulajdonába került, mintegy szimbolizálva az Ő mózesi örökségét. Először Srínagarban őrizték, s csak később került Aish-muquamba. Az aish szó Ishából vagy Isszából ered, a muquam pedig nyugvóhelyet, pihenőhelyet jelent. A legenda szerint itt meditált Jézus.

Más emlékek is azt tanúsítják, hogy Jézus Indiában járt. 1413-ban Zainul Ábidin szultán udvarában élő történész, Mullah Nadiri megírta Kasmír történetét (Tarikh-i-Kasmír). Művében megemlíti, hogy Akh király fia, Gópadatta király idejében renoválták Kasmírban Salamon templomát perzsa szakemberek. Ez a templom már Jézus idejében is több száz éves volt. A felújítás alkalmával négy sort véstek perzsa nyelven a bejárati lépcsők oldalába. Magyar fordításban ezek így hangzanak: (1) “Ezen oszlopokat a szerény Bihiszthi Zagar tervezte 54-ben. (2) Khwadzsa Rukun, Murdzsan fia építette őket. (3) Juz Aszaf ekkor, ötvennégyben hirdette prófétai elhivatottságát. (4) Jézus Ő, Izrael gyermekeinek prófétája.”

Mullah Nadiri a következőket írta Jézusról: “Gópadatta uralkodásának ideje alatt tűnt fel e völgyben Juz Aszaf (Juz Asaf), aki azt mondta magáról, hogy izraeli próféta. Életével példát mutatott a jámborságban és erényben…Olvastam a hinduk könyvében, hogy e prófétát (kísérje Isten békéje és jósága) valójában hazrat Isszának, Isten szellemének nevezték…”

Shaik Al-Sza’id-usz-Szadiq, a nagy orientalista, aki 962-ben halt meg Khuraszanban, híres művében, az Ikmal-ud-Din-ban írt Jézus két indiai útjáról. Eszerint Jézus nem szállt a mennybe, hanem túlélvén a keresztre feszítést, újra Indiába távozott. Az Ikmal-ud-Din Juz Aszaf tanításából is idéz, amely feltűnő hasonlóságot mutat az Evangéliumok tanításával: “Halljátok hát szavaimat! A gazda elindul, hogy bevesse földjét. A magok egy részét madarak csipegetik fel, de hullik az útra is, köves talajra is, sőt tövisek közé, ahol nem fog kihajtani. Csak a jó talajba hullott mag fog teremni. A bölcs a gazda, tanítása pedig a vetőmag. Ha nem értik meg szavait, olyan, mintha a magot madarak ették volna meg. A kőre hullott magvak azt az esetet példázzák, amikor a tanítás bemegy az ember egyik fülén, de rögvest ki is jön a másikon. A tövisek közé hullott mag azokra utal, akik meghallgatják ugyan az Igét, de nem élnek annak szellemében. A jó talajba hullott mag példája alatt azok értetendők, akik nemcsak szívesen hallgatják tanításom, de hajlandók is aszerint élni.” (V.ö.: Máté 13, 1-23; Márkus 4, 1-20; Lukács 8, 4-15)

A kasmíri mohamedánok tehát abban hisznek, hogy Jézus másodszor is Észak Indiába utazott, s végül ott is halt meg. Srínagar óvárosában, Khandzsar negyedben van egy sír, amely a hívő mohamedánok szerint Jézus sírja. A fölé épített szentélyt Rozabalnak hívják a helybeliek, ami a rauza bal szavak összevonásából keletkezett. A rauza jelentése: “ a prófáta sírja”. A sírt tartalmazó szoba bejáratánál látható felirat elmondja, hogy Juz Aszaf évszázadokkal ezelőtt jött Kasmírba, s hogy egész életében az Igazság (Isten) szolgálatában állt. Juz Aszaf földi maradványait tartalmazó szarkofág kelet-nyugati (keletről nyugatra) fekszik, s ez nem mohamedán, mégcsak nem is hindu, hanem zsidó temetkezési szokás!

Egyesek Jézus személyét vélik felfedezni a Bhavisjat-purána és a Kasmír történelmét tárgyaló szanszkrt mű, a Rádzsataranginí egyes történeteiben. Az előző műben egy Ísa, az utóbbiban egy Ísána nevű szentet vélnek Jézusnak. Ez az azonosítás azonban enyhén szólva túlzás, – bár magyarul mindkét név jelentése Isten – hiszen Indiában mind a mai napig olyan neveket adnak az újszülöttnek, melyek valamely módon Istent jelölik. Az Ísa és az Ísána is gyakori név Indiában.

Körülbelül negyven kilóméterre délre Srínagartól, Naugam és Nilmag falvak között található egy nagy síkság, Yus-marg, Jézus rétje. Szembetűnő továbbá, mily sok, Jézus nevét viselő helységnév maradt fenn Kasmírban és közvetlen környékén: Yisus (Jisszusz), Arya-Issza, Issza-Brari, Yuzu-dha, Yuzu-dhara, Yuzu-gam, Yuzu-hatpura, I-yesz-Issza, Kal-Issza, Yuzu-kun, Issza-kush, Yusz-mangala, Yuzu-maidan, Yusz-nag, Yuzu-para, Yuzu-rádzsa, Yuzu-varman, Yuszu, Issza-mati, Issza-eil, Issza-Ta és így tovább.
E témával kapcsolatban van még egy dolog, ami már régóta felkeltette a kutatók figyelmét:

A párhuzamok
Jézus és Krsna (Krisna) születése között, melyek felettébb szembetünőek. A Bhágavata Purána tizedik éneke (lábjegyzet: a KK e rész magyar fordítását már közölte előző számaiban) azt írja, hogy az akkori észak-indiai király, Kansza, aki igen kegyetlen természetű volt, egy égi szózat révén megtudta, hogy húgának nyolcadik gyermeke Krsna lesz, aki végül is elpusztítja őt. Annak ellenére, hogy a halálra rémült király rögtön börtönbe csukatta húgát és sógorát, Krsna megszületett, s apjának sikerült kicsempésznie őt. Így került az isteni csecsemő a pásztorok falvába, Vrndávanába. A gonosz Kansza eközben parancsot adott, hogy birodalmában minden újszülött fiúgyermeket öljenek meg.

Maga a két név (Krsna és Krisztus) közötti hasonlóság is figyelemre méltó. Indiában Krisna nevét több helyütt Kristának ejtik. A két név etimológiai jelentése “mindenkit vonzó”, illetve “(olajjal) felkent”.

Ezen hasonlóságok lelkesítően hatottak a “pogány” hindukat mindenáron megtéríteni akaró európai gyarmatosítókra. Rögtön levonták a következtetést, hogy a kereszténység hatására, Jézus példájára született meg Krsna születésének “mítosza”. Az európai indológusok ezért is igyekeztek minél későbbre datálni a Védák keletkezését. Ez az elmélet – t.i. hogy a kereszténység hatására keletkezett Indiában Krsna kultusza – csupán akkor dőlt meg végérvényesen, miután 1909-ben Dr. J. H. Marshall közzétette a Journal of the Royal Asiatic Society című lapban Heliodorusz oszlopán talált ókori felíratok megfejtését.

Heliodoruszt Taxila görög királya, Antialkidasz küldte Bhágabhadra indiai uralkodó udvarába nagykövetként. Oszlopa, melyet Krisztus előtt 113-ban emeltetett Besznagarnál, az indiai szubkontinens egyik legfontosabb régészeti leletének számít. Az oszlopon körös-körül ősi bráhmi nyelven bevésett szöveg látható, melynek fordítása így hangzik:
“Vászudéva (Krsna), az istenek istenének e Garuda oszlopát egy vaisnava hívő*, Heliodorusz, Dion fia, Taxila lakosa építtette, kit a hatalmas uralkodó, Antialkidasz küldött nagykövetként az üdvözítő, országát immáron tizennégy éve sikeresen irányító Kásiputra Bhágabhadra király udvarába.”

Meg kell említenünk még, hogy az említett azonosságokon kívül sok más hasonlóság van, így a hagyományokban is. Például a vízben való keresztelés sem idegen egy hindu számára, hiszen Indiában ősi hagyomány a szent fürdő. Már az Atharva Véda is említi, hogy születés után rituális fürdőben kell részesíteni az újszülöttet a Gangesz tisztító vizében.

Lélekvándorlás a Bibliában
Némely keresztény teológus csupán azért nem hisz Jézus indiai útjában, mert szöges ellentétet látnak a hindu és keresztény tanítás között, főleg az ún. reinkarnáció elmélet miatt. Ezzel szemben a hinduk érdekes módon nem látnak lényegbeli különbséget, legfeljebb mennyiségbelit (a hinduk szentírásai, a Védák igen terjedelmesek a Bibliával összehasonlítva). Szerintük Jézus ugyanazt tanítja, mint amit a védikus próféták tanítottak időtlen idők óta. Ugyanakkor voltak és vannak olyan Biblia tudósok, akik szerint a lélekvándorlást a Biblia is tanítja.

Mi is az a lélekvándorlás? Három fajtájában hisznek az emberek: 1) a lélek halhatatlan, s az anyagi világban mindaddig kényszerül különféle testeket felölteni – újra és újra megszületni – míg el nem éri a születés és halál körforgását feloldó lelki üdvözülést. 2) A halhatatlan lélek örökké alá van vetve az újraszületésnek, 3) nem létezik halhatatlan lélek, csupán egyfajta energia vagy erő, amely megteremti az újraszületés láncolatát. Mercier kardinális (1851-1926) Psychologie c. könyvében kijelenti, “ami az első változatot illeti, nem látok semmilyen okot arra, hogy ez a tanítás hamis vagy éppenséggel lehetetlen.”

Nyugaton úgy tudják az emberek, hogy a lélekvándorlás kizárólag hindu vagy buddhista hit. Ez téves, mivel a különféle ortodox zsidó tanításokban is lépten-nyomon találkozhatunk a reinkarnáció tanával, gilgul vagy ha’atakah néven. Philo Judaeus, Krisztus korabeli zsidó filozófus oly részletesen és természetesen írt a reinkarnációról, hogy számára teljesen normális felfogásnak számított. Flavius Josephus zsidó történész pedig azt írta, hogy az esszének és farizeusok hittek az újraszületésben (nem tévesztendő össze a feltámadással, ami szerint jelen fizikai testünket fogjuk majd visszanyerni).

Nézzük, hol és mit ír a lélekvándorlásról az Ószövetség: “Mezítelen jöttem ki az én anyámnak méhéből, és mezítelen térek oda vissza” (Jób, 1.21). “Te visszatéríted a halandót a porba, és ezt mondod: Térjetek vissza embernek fiai!” (Zsoltárok ? 90. 2,3,5,6.) Bölcs Salamon mondja példabeszédeiben: “Örök időktől fogva felkenettem, kezdettől, a föld kezdetétől fogva. Még mikor semmi mélységek nem voltak, születtem vala…Minekelőtte a hegyek leülepedtek volna, a halmoknak előtte születtem…Mikor készíté az eget, ott valék;” (8. 243, 24, 25, 27.). Ezek a sorok eléggé világosan beszélnek a tanult és komoly olvasó számára.

Az Újszövetségben is többször szó esik a lélekvándorlásról: “És amint eltávozék, láta egy embert, aki születésétől fogva vak vala. És kérdezék őt a tanítványai, mondván: Mester, ki vétkezett, ez-é vagy ennek szülei, hogy vakon született?” (János, 9. 1-3) Ha feltételezik valakiről, aki vakon született, hogy vétkezett, akkor egyértelműen csak előző életének bûneiről lehet szó.

Még kifejezőbb az alábbi idézet: “Monda néki Nikodémus: Mimódon születhetik az ember, ha vén? Vajjon bemehet-é az ő anyjának méhébe másodszor, és születhetik-é? Felele Jézus: …Ami testtől született, test az; és ami Lélektől született, lélek az. Ne csodáld, hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek. A szél fú, ahová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jő és hová megy: így van mindenki, aki Lélektől született. Felele Nikodémus és monda néki: Mimódon lehetnek ezek? Felele Jézus és monda néki: Te Izrael tanítója vagy, és nem tudod ezeket?”
Máté evangéliumának 17. fejezetében a tanítványok megkérdezik Mesterüket, miért mondják az írások, hogy a Messiás előtt előbb Illés prófétának kell eljönnie? Jézus válaszából megértik, hogy Illés már eljött, tehát újraszületett, mint Keresztelő Szent János. Ugyanezt a 11. fejezetben is elmondja: “Keresztelő János (…) Illés ő, aki eljövendő vala. Akinek van füle a hallásra, hallja.” (11. 12-15)

A zsidók természetesnek tartották, hogy még a születés és halál körforgásától mentes próféták és nagy szentek is reinkálódnak, csakhogy segíthessenek lelki azonosságukról mitsem tudó, s ezért különféle szenvedésektől sújtott embereken. “Mikor pedig Jézus Czézárea Filippi környékére méne, megkérdé tanítványait, mondván: Engemet, embernek Fiát, kinek mondanak az emberek? Ők pedig mondának: Némelyek (…) Illésnek, némelyek pedig Jeremiásnak, vagy egynek a próféták közül.” (Máté 16. 13-14)
A korai keresztény gondolkodók még szabadon írhattak a lélekvándorlásról, mint hitük szerves tartozékáról. Alexandriai Szent Clement (150-220), Origen (185-254), Nemesius, Emesa püspöke (IV. század), Synesius, Ptolemais püspöke (370-430), Szent Jeromos (370-420), Szent Augusztine (354-430) és még sokan mások írásaikban félreérthetetlenül a lélekvándorlás hite mellett tettek tanúbizonyságot.
Amikor a Nikaiai Zsinat (325) meghatározta a keresztény hitvallást, ennek egyik tétele így hangzott: “Azokat, akik azt mondják: »volt, amikor Isten fia nem létezett« és »mielőtt megszületett volna, nem létezett«, meg hogy »a semmiből lett teremtve…«, azokat a katolikus Egyház kiközösíti.”
A lélekvándorlás tanát csupán a Konstantinápolyi II. Egyetemes Zsinat (381) óta tagadja az Egyház.

A történelmi Jézus
Vitathatatlan, Jézus élete és tanítása sorsdöntően befolyásolta az egész emberiség történelmét. Ma már mintegy másfélmilliárd keresztény ember él a földkerekségen. Időszámításunk meghatározó pontja Jézus születésének (feltételezett) éve. S bár a Megváltóról számtalan könyvet, több mint százezer tanulmányt írtak már tudós emberek, életének még mindig vannak felderítetlen szakaszai. Nincs megbízható történelmi forrás, amely számot adna életének arról a körülbelül tizennyolc évéről, amiről a Biblia is hallgat. Úgy tünik, Jézus élete harmincadik évének betöltése után kezdődik, miután Szent János megkeresztelte. Sok teológus számára még az sem tisztázott, Krisztus melyik évben született. Valószínünek tartják, hogy valamikor időszámításunk előtti hetedik és negyedik év között. Jézus gyermekkoráról és kamaszkoráról vajmi keveset tudhatunk meg az Evangéliumokból. Pedig a korai évek döntően befolyásolják az ember karakterének kialakulását. Az Újszövetség szakértője, a tübingeni Ernst Kasemann (umlauttal) a következőképpen nyilatkozott erről: “Megdöbbentő, mily kevés autentikus információt kap az ember az Újszövetségből a történelmi Jézus életére vonatkozólag…” A kritikus teológus, Rudolf Bultmann hozzáteszi: “Jézus természetére, személyiségére és életére a felismerhetetlenség köde szállt.”

S mit mondanak maguk a keresztény teológusok Jézus hiányzó éveiről? A hagyományos állásfoglalása az, hogy Jézus valahol Názáretben vagy környékén, esetleg Egyiptomban volt a hiányzó évek alatt, s hogy azért nincs életének ezen időszakáról semmilyen korabeli feljegyzés, mert semmi különös nem történt. Ezt az érvelést természetesen nehéz elhinni, a magyarázat valami más kell, hogy legyen.

Vannak, akik úgy vélik, a korai keresztények nem tartották fontosnak a világi történelmet, inkább a lelki élet és a hit terjesztése foglalkoztatta őket. Mások szerint az egyház hatalma és befolyása hosszú ideig meggátolta Jézus hiányzó éveinek kutatását, mert tartottak minden olyan bizonyítéktól, amely esetleg nem tanításuk igazát erősíti, hanem azzal ellenkezőt állít. Azóta persze változtak az idők, az egyház politikája is egyre egyetemesebb. Nem csoda hát, ha az utóbbi évtizedekben egyre több olyan publikáció látott napvilágot, melyek Jézus indiai útjáról írnak.

Úgy tünik, közel az idő, amire Albert Schweitzer már 1913-ban figyelmeztetett bennünket: “A modern kereszténységnek késznek kell lennie arra a lehetőségre, hogy Jézus történelmiségére bármikor fény derülhet.”

———————————————

nem_programozhato, szeptember 25, 2015

Járt-e Jézus Indiában?
http://kagylokurt.hu/3519/tars…iaban.html

Időről időre szárnyra kapnak hírek olyan bizonyítékokról, melyek szerint valamely vallás nagy tanítója, vagy maga a megtestesült Isten az eredeti vallási hagyománytól eltérő kultúrkörben is feltűnt. Alakját igyekeznek adoptálni a helyi mitikus hagyományhoz. Általában elismerik prófétának, de fenntartják az isteni megtestesülésről szóló saját tanításukat. Egyik ilyen felfedezés a Jézus indiai útjáról szóló legenda, melyben sokan ma is összekötő kapcsot látnak a zsidó-keresztény és a keleti vallási tradíció között. Akkor is, ha a hivatalos doktrína hordozói kivétel nélkül elutasítják e tanokat.

A XIX. század vége felé Nyikolaj Notovics, krími születésű újságíró számolt be indiai útjáról a kijevi pátriárkának: bizonyítékokat fedezett fel arra vonatkozólag, hogy Jézus hosszú éveken át Indiában élt! Az ortodox egyházi vezető nem tanúsított túl nagy érdeklődést a felfedezés iránt, még publikálásra érdemesnek sem találta.

Notovics ezután Párizsban próbálkozott Rotelli kardinálisnál, aki szintén arra kérte, hogy felfedezését ne tegye közzé, mert ezzel csupán az egyház ellenségeinek tenne jót, és megalapozatlan tanok terjedését segítené elő. Hasonló elutasításban részesült a Vatikánban a pápa egy bizalmasa részéről.

Notovics végül is 1894-ben könyv formájában publikálta a felfedezést. A Jézus Krisztus ismeretlen élete bombaként robbant, s rövid idő leforgása alatt még nyolc francia, három angol, valamint német, spanyol, olasz és svéd nyelvű kiadás követte. Az 1858-as születésű Notovics az orosz-török háborút követően kezdte el utazásait Keletre. Indiába Afganisztánon keresztül jutott. 1887.októberében Mulbekhben szállt meg, egy buddhista kolostorban, ahol szokatlanul meleg fogadtatásban részesült. Arra kérte a kolostor tudós lámáját, hogy beszéljen Buddha fi áról, Isszáról.

„Issza nagy próféta volt – állította a láma – nagyobb, mint bármelyik dalai láma. Az Úr lelki lényének része Ő, aki viszszavezette az eltévedt lelkeket az Istenséghez; a Teremtő áldásában részesített mindenkit. Nevéről és tetteiről szent könyveink szólnak.” Szavai nyomán Notovics számára világossá vált, hogy Issza és Jézus egy és ugyanazon személy (Issza egyike az arabok által Jézust megillető neveknek). Megtudta továbbá azt is, hogy az eredetileg Indiában és Nepálban lejegyzett szövegeket Lhaszában, a főkolostorban őrzik, de némely nagyobb kolostorban is találhatók másolatok.

Először Lehben próbálkozott, hogy betekintsen e szent iratokba. Később egy baleset nyomán a Pintak gompa kö zelében álló Hemisz kolostorába került ápolásra, mely a Himalája több mint háromezer méter magas csúcsai közt fekszik. Elzártságának köszönhette, hogy a mohamedán hódítók pusztítása elkerülte, és sokkal több könyv, régi viselet, maszk és egyéb érdekes tárgy található benne, mint más ladaki gampában. Biztonságos fekvése miatt a múltban sokszor ide hordták a környék kolostorainak értékeit, melyet a „sötét kincseskamrába” zártak, amit sohasem nyitottak fel, kivéve, amikor őrzője a kinevezett új utódjának megmutatta.

Notovics összebarátkozott a szerzetesekkel, akik betegágya mellett napokon át olvastak verseket Isszáról, a kiválasztottról. Az írások tibeti antológiák részei voltak, tizennégy fejezet 224 verssel. Az eredetieket páli nyelven jegyezték le az ókori Indiában, valamikor a Krisztus utáni első vagy második évszázadban. Leírás található bennük arról, miként határozta el a Mindenható, hogy emberként fog megszületni, mert így saját példájával taníthatja majd az embereket a testi léttől való megszabadulásra, a tiszta lelki sík, azaz a tökéletesség elérésére, ahonnan bejuthatnak Isten örökkévaló, változatlan, állandó boldogság jellemezte lelki birodalmába. A tibeti művek ezután részletes leírást közölnek egy isteni csecsemőről, aki a távoli Izraelben, szegény, de jámbor szülők gyermekeként született, és akit Isszának hívtak. Már gyermekkorában Isten beszélt rajta keresztül, s az emberek messze földről érkeztek, hogy hallhassák. Tízegynéhányadik évében, amikor is a kor hagyományai szerint egy izraelitának meg kell nősülnie, az éj leple alatt elhagyta szülei házát, s egy karavánnal, kereskedők társaságában a Szindh (Indus) vidékére érkezett. Ott, az árják között, Isten szeretett országában telepedett le azzal a céllal, hogy India szent írásait tanulmányozza.

Később az öt folyó környékére (Pandzsáb) utazott, onnan pedig Dzsagannáth Puriba, a Bengáli-öböl partjára. Itt található India egyik legősibb temploma. A templomváros papjai nagy örömmel fogadták, s tanították őt a Védák olvasására és értelmezésére, valamint gyógyításra és egyéb misztikákra. Összesen hat évet töltött Puriban, Rádzsgirban és Benáreszben. Mindvégig az isteni szeretetről prédikált, kegyesen segített az elesetteken, még a kaszton kívülieken is. „Isteni Atyánk előtt nincs különbség gyermekei között” – hirdette. További hat évet töltött a nepáli Himalája buddhis ta kolostoraiban, szent iratokat tanulmányozva. Innen utazott végül vissza, hazájába. Szerencsésen megérkezett Palesztinába, ahol a bölcsek nem ismerték őt, még nevéről sem hallottak. „Ki vagy te és melyik országból jössz?” – kérdezték.

Kritikák pro és kontra

Mint ahogy ez várható volt, Notovics könyvét sok bírálat érte, először a The New York Times, majd a North American Review részéről. A lapok csupán az olvasók hiszékenységének tudták be, hogy hitelt adtak Notovics tanítsásainak. Mások ennél is elutasítóbbak voltak. 1894-ben az ismert unitárius pap-író, Edward Everett Hale nemcsak Notovics ladaki útját, de magát Hemisz létét is kétségbe vonja: „E mitikus kolostor, melynek Leh, a ladaki főváros közelében kellene lennie, nem található a buddhista eklézsiai települések kalendáriumában.” Hale szkeptikus fejtegetései végén kijelenti, hogy az egész mű Notovics fantáziájának eredménye.

1894 októberében a híres oxfordi indológus, Max Müller is a kritikusok sorába lép. Írásában, melynek a Jézus állítólagos indiai útja címet adja kifejti, hogy a Jézus életéről és tanításáról szóló buddhista iratok hamisítványok, némely agyafúrt láma találmányai. Érvelését azzal véli bizonyítani, hogy sem a Kandzsur, sem a Tandzsur (tibeti írások katalógusa) nem tartalmaz Jézusra vonatkozó feljegyzéseket. Azt azonban nem említi, hogy a Kandzsur és Tandzsur csak a buddhista iratok egy részét tartalmazza.

Ugyanakkor Sir Francis Younghausband, a brit korona nagykövete a kasmíri király udvarában emlékezett arra, hogy találkozott Notoviccsal a Zodzsi-la-hágón. Könyvében azt írja, ugyanazon táborban töltöttek egy éjszakát, miközben Notovics Kasmírból Szkarduba tartott. Notovics felfedezése óta sokan kutatták Jézus indiai útját. Az orosz kutatótól függetlenül, sőt, őt megelőzve, 1854-ben egy világutazó, Mrs. Harvey említi könyvében az Isszáról szóló írásokat. Egy bengáli hindu szerzetes, Szvámí Abhédánanda könyvében beszámol arról, hogy nagy meglepetésére megtalálta Hemiszben a Notovics említette kéziratokat, melyeket – tökéletesen ismervén a páli nyelvet – azonnal lefordított bengálira.
Szvámí Abhédánanda igen tudós ember hírében állt. A Kashmír o Tibbate c. művében így ír a vitatott témáról: „1922-ben Kasmírból Tibetbe utazván gyalog keltem át a Himaláján, hogy a buddhista és lámaista fi lozófi át, szokásokat és hagyományokat tanulmányozzam. Úti célom Hemisz kolostor volt, Lehtől mintegy harminc kilométernyire (…) Miután bejártam a kolostort, megkérdeztem a lámákat, vajon igaz-e Notovics állítása. S akkor megtudtam tőlük, hogy az orosz utazó valóban igazat írt.”

A XIX. század végén élt Georgij Roerich különösen képzett régész és nyelvész volt. Jól ismerte a szanszkrt, perzsa, kínai és tibeti nyelveket. Mingyur Dordzse láma segítsé gével behatóan tanulmányozta a tibeti buddhizmust, aminek köszönhetően egészen más fogadtatásban részesült, mint a korábbi fehér utazók. Megnyíltak előtte a legtitkosabb tibeti ajtók is. Issza legendájáról először Srínagarban hallott. A későbbiek folyamán meglepetten tapasztalta, hogy a hagyomány egész Közép-Ázsiában ismerte. Az egymástól eltérő elbeszélések egy dologban egységesek voltak: Jézus „hiányzó” éveit Indiában töltötte. Roerich a hemiszi kolostort 1925–ben látogatta meg. Könyvében, a The Heart of Asia-ban megerősíti a Jézusról szóló kéziratok létét. Feljegyzéseiből kitűnik, a bizonyítékok teljesen meggyőzték: „Mindig vannak olyanok, akik dühösen hadakoznak, ha felfogásukkal, meggyőződésükkel ellenkező érvekről hallanak. Ők Jézus indiai útjával kapcsolatban csalásról beszélnek, ám én nem tudom elképzelni, hogyan hathatná át egész Kelet népi tudatát egy nemrégiben kiagyalt félrevezetés? És hol találnánk e célra olyan tudóst, aki hosszú értekezést írna ókori páli és tibeti nyelven? Ilyen emberről nem tudunk…” – írja.
A kutatás és vita napjainkban sem szűnik. A hetvenes években a német Stern folyóirat közölt hosszú cikket Jézus indiai útjáról Hassnain kasmíri professzor segítségével, akinek sikerült fényképfelvételeket készítenie az említett kéziratok idevonatkozó oldalairól. Holger Kersten német író, miután több hónapot töltött kutatással a helyszínen, 1983-ban publikálta könyvét, Jézus Indiában élt címmel. Egy évvel később, 1984-ben pedig az ezoterikus könyveiről híres Elizabeth Clare Prophet (USA) megjelentette azóta nagy sikerű könyvét, The Lost Years of Jesus (Jézus ismeretlen évei) címen.

A nyomok Indiába vezetnek

1900-ban egy angol nyelvű folyóirat rövid tanulmányt közölt, amely azonnal felkeltette a világ keresztény teológusainak fi gyelmét. A cikk hírül adta Jézus egy mondását, melyet mindaddig nem ismert a nyugati világ. Fatehpur Szikriben, egy régi, romos város egyik falán látható bevésve a szöveg. Ezt a várost Nagy Akbar (1542-1605) mogul császár építtette, akinek nagy álma Hindusztán egyesítése volt, melynek legnagyobb akadályát a vallási sokféleségben látta. Megszüntetésére1582-ben egy racionális monoteizmust hirdetett ki, amelyben megpróbált szinkretikus és egységes harmóniát (din ilahi) teremteni a különféle felekezetek tanítása között.

Egy hatalmas falíven a császár által kiválasztott Jézus-idézetet láthatjuk: „Jézus (béke legyen vele) mondta volt: A világ olyan, akár egy híd. Ne építs rá házat, csak haladj át rajta! Töltsd életed Isten iránti odaadásban, mert ehhez képest minden más hiábavalóság!”

Bár Akbar tartott udvarában portugál jezsuitákat, kizárt dolog, hogy az agraphát tőlük hallotta volna. Jézus e mondásáról ugyanis a nyugaton ismert keresztény források nem tudnak. A jezsuita atya, Jerome Xavier írt ugyan egy terjedelmes munkát – kizárólag Akbar részére – Jézus élete címen, ám ebben nyoma sincs a fenti idézetnek. A szöveg eredetéről megoszlanak a vélemények. Némelyek szerint az egyik apostoltól, Tamástól származhat, hiszen ő hosszú éveken át élt és tanított Dél-Indiában. Mások szerint magától Jézustól ered abból az időből, amikor éveket töltött Indiában. Ez utóbbi feltevés nem lehetetlen, hiszen köztudott, hogy Indiában nagy hagyománya van az orális tanításnak.

Mari (Murree) egy kis város, Taxilától mintegy hetven kilométerre keletre, Kasmír határán. Itt található egy sír, melyet ősidők óta nagy tisztelettel és odaadással ápolnak a helybeliek, és mai Mari da aszthan-nak, „Mária anyánk nyugvóhely”-ének nevezik.

A sírt kelet-nyugati irányban tájolták, ami egyértelműen zsidó szokás. Mint tudjuk, a hinduk nem temetnek, halottaikat elégetik, hamvaikat szétszórják. Krisztus idejében Hindusztán része volt e vidék. Az Indiát megszálló mohamedánok csak évszázadokkal később jöttek, s ők északdél irányban temetkeztek. A VII. században mohamedán megszállás alá került Mahá-Bharatának (Nagy Indiának) ez a része, s bár a hódítók módszeresen rombolták a hindu templomokat, e sírhelyet épen hagyták, sőt továbbra is gondozták és tisztelték. Ez nem meglepő, hiszen a muzulmánok Jézust (Isszát) szintén prófétaként tisztelik.

Srínagartól mintegy hatvan kilométerre délkeletre, Bidzsbi hara falu közelében található egy szentély, mely a muzulmán Zainuddin Wali ereklyéjét őrzi. Az1400-as évek első felében élt szent tulajdonában volt egy értékes bot, melyet mint isteni ereklyét őriztek a szentély őrei egy zöld színű selyemszövet alatt. A bot két és fél méter hosszú, s körülbelül ugyanannyi centiméter átmérőjű. Olajfából készült, sötétbarna színű, és a hagyományok szerint Mózes, illetve Jézus botjának hívják. Imádói úgy tartják, hogy ez a bot valamikor Mózesé volt, később pedig Jézus tulajdonába került, mintegy szimbolizálva az ő mózesi örökségét. Először Srínagarban őrizték, s csak később került Aish-muquamba. Az aish szó Ishából vagy Isszából ered, a muquam pedig nyugvóhelyet, pihenőhelyet jelent. A legenda szerint itt meditált Jézus.

Más emlékek is azt tanúsítják, hogy Jézus Indiában járt. 1413-ban a Zainul Ábidin szultán udvarában élő történész, Mullah Nadiri megírta Kasmír történetét. Művében megemlíti, hogy Akh király fi a, Gópadatta király idejében renoválták Kasmírban Salamon templomát perzsa szakemberek. Ez a templom már Jézus idejében is több száz éves volt. A felújítás alkalmával négy sort véstek perzsa nyelven a bejárati lépcsők oldalába. Magyar fordításban ezek így hangzanak: (1) „Ezen oszlopokat a szerény Bihiszthi Zagar tervezte 54- ben. (2) Khwadzsa Rukun, Murdzsan fi a építtette őket. (3) Juz Aszaf ekkor, ötvennégyben hirdette prófétai elhivatottságát. (4) Jézus Ő, Izrael gyermekeinek prófétája.”

Mullah Nadiri a következőket írta Jézusról: „Gópadatta uralkodásának ideje alatt tűnt fel e völgyben Juz Aszaf (Yuz Asaf), aki azt mondta magáról, hogy izraeli próféta. Életével példát mutatott a jámborságban és erényben. Olvastam a hinduk könyvében, hogy e prófétát (kísérje Isten békéje és jósága) valójában hazrat Isszának, Isten szellemének nevezték…”

Shaik Al-Sza’id-usz-Szadiq – a nagy orientalista, 962-ben halt meg Khuraszanban. Híres művében, az Ikmal-ud- Din-ban azt állítja, Jézus nem szállt a mennybe, hanem túlélvén a keresztre feszítést, újra Indiába ment. Művében Aszaf tanításából idéz, mely feltűnő hasonlóságot mutat az Evangéliumokkal: „Halljátok hát szavaimat! A gazda elindul, hogy bevesse földjét. A magok egy részét madarak csipegetik fel, de hullik az útra is, köves talajra is, sőt tövisek közé, ahol nem fog kihajtani. Csak a jó talajba hullott mag fog teremni. A bölcs a gazda, tanítása pedig a vetőmag. Ha nem értik meg szavait, olyan, mintha a magot madarak ették volna meg. A kőre hullott magvak azt az esetet példázzák, amikor a tanítás bemegy az ember egyik fülén, de rögvest ki is jön a másikon. A tövisek közé hullott mag azokra utal, akik meghallgatják ugyan az Igét, de nem élnek annak szellemében. A jó talajba hullott mag példája alatt azok értendők, akik nemcsak szívesen hallgatják tanításom, de hajlandók is aszerint élni.” (Vö.: Máté 13, 1-23; Márk 4, 1-20; Lukács 8, 4-15)

A kasmíri mohamedánok tehát abban hisznek, hogy Jézus másodszor is Észak-Indiába utazott, s végül ott is halt meg. Srínagar óvárosában, Khandzsar negyedben van egy sír, amely a hívő mohamedánok szerint Jézus sírja. A fölé épített szentélyt Rozabalnak hívják a helybeliek, melynek jelentése: „a próféta sírja”. A bejáratánál látható felirat elmondja, hogy Juz Aszaf évszázadokkal ezelőtt jött Kasmírba, s hogy egész életében az Igazság (Isten) szolgálatában állt. A földi maradványait tartalmazó szarkofág kelet-nyugati tájolású, s ez nem mohamedán, még csak nem is hindu, hanem zsidó temetkezési szokás!

Egyesek Jézus személyét vélik felfedezni a Bhavisja-purána és a Kasmír történelmét tárgyaló szanszkrit mű, a Rádzsataranginí egyes történeteiben, vagy a Srínagar közelében található nagy síkság, Yus-marg, Jézus rétje elnevezésben. Szembetűnő továbbá, mily sok, Jézus nevét viselő helységnév maradt fenn Kasmírban és közvetlen környékén: Yisus (Jisszusz), Arya-Issza, Issza-Brari, Yuzu-dha, Yuzu-dhara, Yuzu-gam, Yuzu-hatpura.

Némelyek szerint a lélekvándorlásra utaló bibliai részletek is Jézus indiai útjának bizonyítékai, bár ezt a keresztény teológia egyértelműen elutasítja.
(Abhay Narayan írásai nyomán)

——————————————————————

Írta: nem_programozhato, november 06, 2015

Az elpogányosított kereszténység (melytöl tulajdonképpen még az iszlám is „istenibb“) c. írásban írtam:

„Jézus“ valódi neve egyébként is Immanuel volt, „köznapi“ nevén pedig Esu-nak hívták.

Az Esu a zsidó Jesua-ból származik. Nem tudni miért, de a közel-keleti és közép-ázsiai vándorlásai során mindig ezzel a hárombetüs névvel mutatkozott be, ebböl lett (torzult) a Juzu, Isa, Ísza stb.

—————————————————————————

nem_programozhato, november 24, 2015

Nem is olyan rég beírtam egy online Biblia-szövegkeresöbe azt, hogy “Szent Lélek“.

S meglepetésemre nagyon hasonló eredményt kaptam ahhoz, amit vártam…

Mint tudjuk, a Trinitás (Atya-Fiú-Szent Lélek) nem igei, hanem valójában a római háttérhatalom – az “ördög” – fö szimbóluma. Tridentként, három ágú ördögvillaként és sok más néven is ismert.

A “Szent Lélek” kifejezés:

1. nullaszor fordul elö az Ószövetségben

2. sokszor fordul elö azon újszövetségi szövegekben, melyeket “Pál apostol” és a munkatársai írtak

3. nullaszor fordul elö a Jelenések könyvében és a Jakab levélben. Mindkét szövegröl közismert, hogy késön, már az i. sz. 5. század vége felé kerültek be a kánonba, így valószínüleg nem mentek át korábban “Pál apostol” és munkatársai (valamint a római megbízóik?) “szüröjén”, nem lettek átírva úgy, mint például az eredeti Máté evangélium, melyböl állítólag több minden kikerült, például a részek az Antikrisztusról, s melyekböl késöbb Pál – vagy valaki más – mégis beleírt egy keveset a thesszalonikai levelekbe.

Minden olyan bibliai szöveg, melyben benne van a “Szent Lélek” kifejezés, vagyis közvetve bele van “kódolva” a római hátérhatalom fö markerének számító Trinitás, az korábban átment a háttérhatalom szüröjén.

Épp ezért feltételezhetö, hogy a Jelenések könyve teljesen hiteles, és a valódi János apostol tollából származik, mivel hiányzik belöle a “Szent Lélek”, s a stílusa is nem római latinos, hanem sokkal inkább hasonlít az ószövetségi szövegekre, az írója tehát nem római volt. Ugyanez nem érvényes a latinos stílusban íródott János evangéliumára, melyben a “Szent Lélek” kifejezés is megtalálható, az írója pedig valószínü, hogy egy “Pál apostol” környezetéböl származó másik János lehetett.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s