végidők

Ami még 2029-ig hátra van belöle

Még több információ a végidei próféciák megvalósulása felöl. Ajánlatos elolvasni a Kilátások: rövidtávon türhetöek, hosszútávon rosszak c. írást, mielött valaki ebbe belekezd. Vajon hihetnek-e a jelenlegi babiloni egyházak papjai Istenben? Tisztában lehetnek-e azzal, ami vár rájuk, hacsak nem térnek jó útra, s nem hagyják végre abba az államrendszer kiszolgálását, vagy attól is rosszabb: háttérböl való futtatását a szabadkömüves hálózatokon keresztül?

(tovább…)

Lassan közeleg az idö /2020-30-as évek/

1. 1. Énok áldásának szavai, amelyekkel megáldotta a kiválasztottakat és az igazakat, akik majd a nagy nyomorúság idejében fognak élni , amikor minden gonoszság és istentelenség el lesz távolítva.

Forrás: http://churchofgod.hu/content.php?act=enok1

2. És példázatokban beszélve így szólt: – Énok, az igaz és Istentől való férfi, akinek szemét az Isten felnyitotta és látomásban látá a Szentséges személyét a mennyekben, amit angyalok mutattak meg nekem, és tőlük hallottam mindent, és tőlük értettem meg azokat, amiket láttam, de mindezek a dolgok nem ezé a nemzedéké, hanem egy távolié, amely majd ezután fog eljönni. (tovább…)

Kilátások: rövidtávon türhetöek, hosszútávon rosszak

Pár hónap szünet után itt az ideje ismét “feléleszteni” a weboldalt. Hogy s mint vagytok?

A helyzet – rövidtávon – bár riasztónak tünhet, de valójában nem annyira rossz. A gonosz erök még gonoszabbak, a jók viszont még jobbak lettek, s ezen két “tábor” ádáz küzdelme egyelöre egyensúlyban maradt, s úgy néz ki, a közeljövöben is abban fog maradni, elkerülendö a nagy világégést és civilizációs összeomlást. De a végsö idei próféciák mégis lassan de biztosan, és egyre jobban, beteljesülöben vannak. Korábban már itt is említettem, a katasztrofális végsö idei események kijátszódása csak valamikor a 2020/30-as években lesz várható. Még mindig van valamennyi idö. Örüljetek minden, még nyugalmas évnek, melyet békességben és (némelyek) még mindig viszonylagos jólétben élhettek le.

(tovább…)

Az utolsó idök, a fenevad rendszere (NWO) és a második visszatérés

Hogy pontosan mikor lesz a második visszatérés, és jön el „Isten földi királysága“ – vagyis a teremtöink közvetlen átveszik az irányítást a Földön, újraintegrálják a maradék emberiséget a Galaktikus Konföderációba, és nem engedik meg, hogy a földi ember által létrehozott további „szörnybirodalmak“ jöjjenek létre – azt pontosan nem tudni. De vannak bizonyos jelek, és már bekövetkezöfélben levö események, melyek arra utalnak, hogy a második visszatérés már valamikor az elkövetkezö évtizedekben várható lesz.

Az elsö nagy „szörnybirodalom“ a Földön Babilon volt, és a hírhedt babiloni lázadás (Bábel tornyának története) volt az, amikor a Földet végleg kizárták a Galaktikus Konföderációból, és karanténba tették – s ez az állapot lényegében mind a mai napig tart.

(tovább…)

A maláj légitársaság MH17-es járatának pilótafülkéjét egy orosz vadászgép lötte szét géppuskával

Ugyanazon a napon “találták meg” a franciák az indiai-óceáni Reunion sziget közelében a malajziai MH370-es roncsait (egy jó nagy hoax volt az egész), mint amikor az ENSZ Biztonsági Tanácsában arról szavaztak, legyen-e Nemzetközi Bíróság, amely kivizsgálja a másik malajziai gép, az MH17-es esetét. Az MH370-es 2014. márciusában tünt el, míg az MH17-est 2014. júliusában lötték le.  Az oroszok a javaslatot az ENSZ-ben megvétózták, mivel ök lötték le az MH17-est. A franciák pedig falaztak nekik azzal, hogy elterelték a világsajtó figyelmét az ENSZ szavazásról azzal, hogy bedobták a hoax story-t a globális médiumokba arról, hogy “megtalálták” a másik, eltérített gép  (az MH370-es) roncsait.

2015. július 29: Oroszország miatt nem lesz nemzetközi vizsgálat

http://444.hu/2015/07/29/oroszorszag-miatt-nem-lesz-nemzetkozi-vizsgalat-

“Megvétózta Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsában azt a javaslatot, hogy egy különbíróság vizsgálja ki és ítélkezzen a lelőtt MH17-es járat ügyében.”

2015. július 29: Megtalálták az eltűnt maláj utasszállító egy darabját?

http://www.atv.hu/kulfold/20150729-megtalaltak-az-eltunt-malaj-

——————————————————

Eredeti írás:

Figyelmeztetés: csak erös idegzetüek olvassák.

(tovább…)

Az „eltünt“ malajziai Boeing 777-es ikertestvérén atombomba volt

2014. dec. 21 megj: Ez az egyik legnagyobb nézettségü francia állami csatornán, a “France 24”-en jött le: http://www.france24.com/en/20141218…

“A közismert francia szerzö, Marc Dugain arról spekulál, hogy az MH370 “lehekkelés által” lett eltérítve, majd az amerikaiak löhették le, s valószínüleg az indiai-óceáni amerikai Diego Garcia katonai támaszpont közelében zuhanhatott az óceánba”.

A háttérben valami ugyancsak “szikrázhat” a francia-amerikai kapcsolatokban is, ha a francia föáramú média – amely egyébként az egyik legkeményebben cenzúrázott a világon – már ilyen cikkeket hoz le!

——————————————–

Eredeti írás: Gondolom, nem volt nehéz ráérezni, hogy a valójában az indiai-óceáni amerikai Diego Garcia katonai támaszpontra eltérített malajziai MH370-es járat körül valami nagyon vészjósló forgatókönyv volt kibontakozóban, látva a globális médiumok által az éterbe bocsátott, egymásnak ellentmondó dezinformációk tömkelegét. A titkolózás és a dezinformációk halmaza óriási volt, így pontos részletekbe még most is csak óvatosan bocsátkoznék, de azért mégis leírom, amit „hallani“. Két dolog biztos:

1. Az MH370-es az indiai-óceáni Diego Garciára lett eltérítve

2. A gép „ikertestvérének“ pedig atombombával a fedélzetén kellett volna rázuhannia „valahová“

(tovább…)

Sikertelen nukleáris hamis-zászlós merénylet, majd Obama elleni merényletkísérlet

obama_renikeBevallom, hogy eléggé lehangolt állapotban írom ezeket a sorokat, a helyzet ugyanis rossz, és sajnos nem kizárt, hogy 2014-ben be fognak következni azok a szörnyüségek, melyekröl a bibliai Jelenések könyvében is szó van.A bankároligarchia az utóbbi idöben elhitette a pórnéppel, hogy a „válság véget ért“, holott semmi sem áll messzebb a valóságtól, valójában az egész nyugati bankrendszer totális csödben van. Azt viszont nem merik meglépni, mint Cipruson, hogy egyik napról a másikra bezár az összes bank, majd elszedik a betétesek pénzét, félve, hogy a közhangulat teljesen ellenük fordul, világszerte véres zavargások és forradalmak törnek ki, s tovább már nem lesznek képesek formálni az események alakulását az elképzeléseik szerint.

(tovább…)

Súlyos dolgok

 

COLD MOUNTAIN MOVIE AFTER PARTY AT THE FLORAL HALL IN THE ROYAL OPERA HOUSE IN COVENT GARDEN AFTER THE CHARITY SCREENING IN AID OF THE PRINCES TRUST. PIXC SHOWS: LORD ROTHCHILD

Minél mélyebbre ás az ember, és próbálja összerakni, mi is lehetett kibontakozóban 2008 októberében a gigantikus tözsdei összeomlás, s a még ettöl is gigantikusabb „banki mentöcsomagok“ (16 billió dollár!) idején, másszóval a világtörténelem legnagyobb pénzügyi átverésének idején, annál borzalmasabb kép kezd kirajzolódni. Minden jel szerint a nyugati országok középosztályához tartozó részvényesi réteg anyagi tönkretételét, és a nyugati államkasszák „bankmentés“ leple alatti kifosztását tömegpusztító fegyverekkel vívott totális háborúnak, az emberiség nagy részének a kiirtásának, és az ún. „új világrendbe“ való belépésnek kellett volna követnie. A kedves öregembert, aki mindezt a leírhatatlanul kriminális Bush és Rockefeller klánokkal együtt szervezte, úgy hívják, hogy a „negyedik Rothschild báró“ alias Jacob Rothschild (a képen).

(tovább…)

Drogok, sátánizmus, atomkonfliktus, Bush család!

A fenti címszavaknak elsö ránézésre semmi közük egymáshoz, pláne a fösodratú médiumok olvasóinak szemében, ennek ellenére meggyözödésem, aki türelmesen végigolvassa az alábbi sokkoló információözönt a legelejétöl a legvégéig, ( eredetileg a kukac.sk-n jelent meg egy topikban ), az felkészülhet arra, hogy alaposan meg fogja változtatni a látószögét a jelenkori világpolitikai eseményekre.  Egyáltalán nem véletlen, hogy olyan ez a mai világ amilyen. A sátánizmus léte a globális hatalmi elit köreiben az egyik legjobban eltitkolt dolog a nyugati országok lakossága elöl. Az írás bevezetö része komolytalannak tünhet elsö olvasásra, viszont biztosítok mindenkit, hogy a téma halálosan komoly, inkább tragikomikus, és az írás hüen tükrözi a jelenkori sajnálatos állapotokat.

(tovább…)