Vallás

Énok 1 és a Werdenberg prófécia ugyanarról szól

Énoknak az angyalok ugyanarról beszéltek sok-sok ezer évvel ezelőtt, amit a látnoki képességekkel megáldott Gottfried von Werdenberg is “látott” az 1990-es években, lásd a Még több részlet a jövőt illetően – a Werdenberg prófécia 1994-ből c. irást. A látnoki képességek valósak. Mindössze egy aktivált tobozmirigy kell hozzá, melyben egy miniatűr csillagkapu (féregátmenet) aktiválódik, lásd a Látnoki képességek, halálközeli élmények, féregjáratok és a tobozmirigy c. irást. Énok alábbi üzenetei a jelen generációi számára szólnak.

Hasonlitsuk csak össze:

Énok könyve 1
1. Énok áldásának szavai, amelyekkel megáldotta a kiválasztottakat és az igazakat, akik majd a nagy nyomorúság idejében fognak élni, amikor minden gonoszság és istentelenség el lesz távolítva.

2. … amit angyalok mutattak meg nekem, és tőlük hallottam mindent, és tőlük értettem meg azokat, amiket láttam, de mindezek a dolgok nem ezé a nemzedéké, hanem egy távolié, amely majd ezután fog eljönni.


6. A magas hegyek megrázkódnak, és a magasságok a mélybe szakadnak, és viaszként olvadnak meg a lángokban.

7. A föld megnyílik, majd magába omlik, és minden, ami azon van elpusztul; amikor az ítélet ideje eljön minden emberre, még a választottakra is.

Werdenberg prófécia: Csehország nyugati része maga lesz a pokol: az oroszok és a kinaiak itt neutronbombákkal és atombombákkal mennek egymásnak. A lökéshullámok egész Közép-Európában érezhetőek lesznek. Az iszonyatos robbanások hegyláncolatokat fognak “kisimitani”. Kénsárga “tűz” jelenik meg Nyugat-Csehország felett, ami valószinűleg a felrobbantot neutronbombák eredménye, majd egy iszonyatosan nagy, gigantikus sárgásfehér robbanás jelenik meg , “mely a keresztre feszitett Jézust is mutatni fogja”, s ezután nyilik meg a földkéreg. Az emberek világszerte ekkor felkiáltanak: Mégis van Isten!

Máté 24:30 És akkor feltetszik az ember Fiának jele az égen. És akkor sír a föld minden nemzetsége, és meglátják az embernek Fiát eljőni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel.


Mi a halál, mi lesz utána?


A téma bár morbid, de szomorú aktualitása van, mert ez a romlott babiloni civilizáció előbb-utóbb “le lesz aratva” /Máté 13:39/, brutálba el lesz pusztítva.

(a harmadik világháborúban) “Gigantikus katasztrófák lesznek. A nemzetek nyitott szemekkel fognak átmenni az egészen.” /Stormberger prófécia/

“Mert amikor ezt mondják: Békesség és biztonság, akkor hirtelen veszedelem jön rájok, mint a szülési fájdalom a terhes asszonyra; és semmiképpen meg nem menekednek.”
/Biblia, Theesszalonikai levél 5:3/.

Aki ebben a korban sorra csinálja a gyerekeket, és éli bohémul az életét, ebben a pusztulásra itélt, undok civilizációban, az szerintem nem hisz a Biblia tartalmában.

Csak azon kevesek lesznek megkímélve, akik megtalálják a “szűk kaput”.

Máté 7:13 Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, amely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik azon járnak.
14 Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt.

Úgyhogy most megosztom veletek, mit tudok én a témáról, a teljesség igénye nélkül. (tovább…)

Kezdődni fog Putyin csalogatásának az ideje?


Ezékiel könyve
38:16. És feljössz az én népem, Izráel ellen, mint a felleg, hogy beborítsd a földet, az utolsó időkben lészen ez, és hozlak téged az én földemre, hogy a pogányok megismerjenek engem, mikor megszentelem magamat rajtad az ő szemök láttára, Góg!
39:1. És te, embernek fia, prófétálj Góg ellen, és mondjad: Így szól az Úr Isten: Ímé, én ellened megyek Góg (Putyin) , Rós(Rusz mint ruszki), Mések (Moszkva) és Tubál (Tobolszk) fejedelme!
39:2. És elcsalogatlak és vezetgetlek, és felhozlak messze északról, és beviszlek Izráel hegyeire.

Oroszország szerepe a végső időkben – Ezékiel 38
http://idokjelei.hu/2011/12/oroszorszag-szerepe-a-vegso-idokben-ezekiel-38/
A fenti vers az Antikrisztust a Magóg földjéről való Gógnak nevezi. Szintén ő Rós, Mesek és Tubal fejedelme. Rós pedig nem más, mint a Volga mentén egykor letelepedett nép neve, amiből az orosz szó is származik, Mesek pedig Moszkva ősi neve. A vers így is szólhatna: „Vesd tekinteted Oroszország és vezetője (Góg) ellen, Moszkva és Tubal (a mai Tobolsk) fejedelme ellen.” Góg az eljövendő világdiktátor, az Antikrisztus.

(tovább…)

Ferenc pápa meggyilkolása és a bibliai hamis próféta – a pápaválasztás kronológiája


Itt is mintha változott volna az idővonal valamelyest. Eredetileg a Katolikus Egyházat akarták volna tönkretenni a szabadkőműves zsidók, majd ezután létrehozni egy új, “nemzetközi egyházat”, aminek élére aztán odaültethették volna a cionista zsidó hamis prófétájukat – ez áll Cion bölcseinek jegyzőkönyveiben. De a Katolikus Egyházzal végül nem birtak, igy most a történelemben először egy (amerikai) szabadköműves zsidó került a pápai székbe. Tekinthetünk tehát Robert Prevostra alias “Leó pápára” mint a bibliai hamis prófétára? Igen, de csak “félig”, mivel változott az idővonal valamelyest.

Máris jelentkezett a pápa egyik zsidó unokatestvére:

2025.5.12: Is Pope Leo Jewish? Ask his distant cousins — like me

Ha legközelebb valaki gúnyosan megkérdezi, hogy katolikus-e a pápa, csak mondd neki, hogy lassan a testtel!
Mivel a pápának valóban vannak zsidó unokatestvérei. Én – Robin Washington – vagyok az egyik.

(tovább…)

A hamis földönkivüliekhez hamis Armagedon is tartozik!


Épp ezért aggasztó ezeknek a fura “repülőtárgyaknak” a megjelenése, melyeket az amerikai hadsereg meg se próbált lelőni, a Fehér Ház pedig meg se próbált nyilvánosan azonositani, minthacsak abban lenne érdekelt, a jelenlétük bár ivódjon be maximálisan a köztudatba, de egyenlőre ne tudjon senki se semmit a mibenlétük felől. Tele is kürtölték a médiumok a világot a megjelenésükről.

2024.12.16: Rejtélyes drónok őrjítik meg esténként az amerikaiakat
(tovább…)

Békemenet vs. szent könyvek


A Békemenet és Orbán Viktor békepárti erőfeszitései tiszteletre méltóak, de nem nyújtanak, nem tudnak garanciát nyújtani arra, hogy megmeneküljetek.
Az első fontos lépés ahhoz, hogy betartsátok a törvényt, az igaz istenhivővé válás, amit ebben az ateista korban általában az szok kiváltani, amikor rádöbbentek arra, hogy mi zajlik körülöttetek, amikor felismeritek, hogy Énok könyvének próféciái, illetve a Biblia és más szent szövegek végidei próféciái Ti nektek (ezeknek a mostani generációknak) szólnak. A lelkemet kiadtam azért, hogy a lehető legközérthetőbben ezt a tudtotokra adjam.

(tovább…)

Miben különbözik az iszlám a kereszténységtől, holott a muzulmánok is ugyanazt az Istent imádják, s Jézus is a Messiásuk


A Korán ezt hirdeti:
3:67 Ábrahám nem volt sem zsidó, sem pedig keresztény. Hanif volt ő, aki alávetette magát (muzulmán)

A “muzulmán” szó Allah(Isten) akaratának és törvényeinek magát alárendelő személyt jelent. Mohamed mint utolsó próféta többek közt azért küldetett le, hogy kijavitsa a római keresztények és zsidók tévhiteit.

(tovább…)

Billy Meier prófécia – harmadik világháború


Kezdenek mutatkozni a korai jelek:

2023.8.8: „Berlin, Drezda, Prága, Ljubljana és Párizs a miénk lesz” – hajmeresztő dolgok hangzottak el az orosz állami televízióban

Nem vicceltem, amikor arról beszéltem, hogy Berlin, Drezda, Prága, Ljubljana és Párizs a miénk lesz – fogalmazott Nikolaj Vavilov orosz politikai elemző az állami televízió egyik műsorában. Hozzátette, Oroszország egyre inkább kezdi azt a szerepet betölteni a világban, amelyet az Orosz Birodalom töltött be.

Angol eredeti itt: http://www.theyfly.com/prophecies/prophecies.htm

(tovább…)

Énok könyve még soha nem volt annyira időszerű mint napjainkban


Tömve van üzenetekkel a “nagy nyomorúság” idejében élők számára, akik majd közvetlen a “tűz” (a harmadik, utolsó világháború) előtti időszakban fognak élni, pontosabban mondva azon kevesek számára, akik felismerik majd, hogy ezek az üzenetek az ő számukra szólnak, és többen közülük – akik betartják a törvényt – az “igazak és választottak” közé tartoznak majd. Mint ahogy Atlantiszt, az előző civilizációt a “viz”, az özönviz pusztitotta el, úgy a mostanit a “tűz”, a tömegpusztitó fegyverek tüze fogja.

(tovább…)

Még több részlet a jövőt illetően – a Werdenberg prófécia 1994-ből (1. rész)


Hasonlit azt Irlmaier jövendölésre, de még több hajmeresztő részletet kinál a jelenlegi emberi civilizáció csúfos végéről, mely úgy néz ki, most már csak pár év kérdése. Készüljetek – főleg lélekben! A test túlélésének az esélyei sajnos itt Európában se lesznek túl nagyok, csak kb. 20-30 százalék, “aratás lesz” /Máté 13:39/, tetszik vagy sem. “Mert valaki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; valaki pedig elveszti az ő életét én érettem és az evangyéliomért, az megtalálja azt.” /Márk 8:35/. Még ennek ellenére is a cikkbe ideirok pár túlélési tanácsot, hogyan lehet egy tömegpusztitó fegyverekkel vivott totális világkonfliktust túlélni, de legyetek realisták. Ügyeljetek a lelki tisztaságtokra, amit meg nem lehet kikerülni, azt nem lehet kikerülni.

(tovább…)

Sumér-babiloni agyagtáblák – teremtés-eposzok Enki papjaitól


A bibliai Ószövetség első könyve is meglepő módon helyenként ezekböl kopírozott, kihagyva persze az “ünneprontó” részeket, melyekről a jahvista-izraelita papság később nem akarta, hogy a zsidók tudjanak. Többnyire Enki (a bibliai sátán) papjai írták ezeket, azért van bennük Enki sok helyen felmagasztalva, míg Enlil (a Biblia Istene) pedig rossz színben feltüntetve. A legtöbbjük a sumér-mezopotámiai ásatások során lett felfedezve még a 19. században.
A legmeghökkentőbb közülük talán a sumer királylista, mely 250 000 (!) évre visszamenőleg nevez meg “uralkodókat” Sumer-Mezopotámia területén. Az első ilyen “királyok” még több tízezer évig éltek és uralkodtak, feltételezhető tehát, hogy földönkívüliek vagy földönkívüli-földi ember keverékek lehettek. Aztán ahogy telik az idö, úgy csökken az uralkodók élethossza is. Az i. e. második évezred királyai közül sokan már csak 5-10 évig uralkodtak.

Sumer királylista
https://hu.wikipedia.org/wiki/Sumer_kir%C3%A1lylista
Teljes szövege angolul az Oxfordi Egyetem orientalisztikai intézetének weboldaláról:
https://etcsl.orinst.ox.ac.uk/section2/tr211.htm

(tovább…)

A keleti vallások és a Jelenések könyvének “pokla” egy és ugyanaz


“A dolgok nem érnek véget, miután a mocskos pofádra ráhúzzák a koporsó fedelét, a dolgok kezdődni fognak!”

Annak ellenére, hogy sok, erősen bűnös természetü ember ennek szent meggyözödésböl hiszi az ellenkezőjét.

Akárcsak az “Isten” egy kozmikus humanoid c. irásban, most is kicsit hivjuk segitségül az indiai mitológiát, ezentúl annak demonstrálására, hogy a Jelenések könyvének a lelkek megitéléséről szóló részeit is teljesen komolyan kell venni.

(tovább…)

Ami még 2029-ig hátra van belöle


Még több információ a végidei próféciák megvalósulása felöl. Ajánlatos elolvasni a Kilátások: rövidtávon türhetöek, hosszútávon rosszak c. írást, mielött valaki ebbe belekezd. Vajon hihetnek-e a jelenlegi babiloni egyházak papjai Istenben? Tisztában lehetnek-e azzal, ami vár rájuk, hacsak nem térnek jó útra, s nem hagyják végre abba az államrendszer kiszolgálását, vagy attól is rosszabb: háttérböl való futtatását a szabadkömüves hálózatokon keresztül?

(tovább…)

Rómát, Latiumot és a latin törzseket a “biblia Istene” hozta létre


Mottó: “…akkor elvégeztetik az Istennek titka, amint megmondotta az ő szolgáinak a prófétáknak.” /Jelenések 10:7/

Nem véletlen az, hogy Róma mind a mai napig a világ háttérirányítója. Az egész sok-sok ezer évvel ezelött kezdödött, amikor Jupiter-Zeusz (a sátán) és Szaturnusz-Kronosz(a biblia Istene) közt kitört a nagy küzdelem. A sátánista erök felülkerekedtek, átalakult a görög és római istenek panteonja is, Szaturnusz föisten pedig számüzetésbe került, és az itáliai félsziget azon részén rejtözködött el, melyet az ókori Rómában Latium tartományak neveztek, jelenleg pedig Olaszország Lazio tartománya, mely Róma városát is magába foglalja. A wikipédiában is szerepel, hogy ez az ókori történet az alapja annak, hogy a világ számos nyelvében a mai napig ott szerepel a “látium” szóból eredö “látens” szó, mely “rejtözködöt, lappangót” jelent, mely eredetileg a Biblia istenének elrejtözködését jelentette a sátán elöl a mai itáliai félszigeten.

(tovább…)

Lassan közeleg az idö /2020-30-as évek/


1. 1. Énok áldásának szavai, amelyekkel megáldotta a kiválasztottakat és az igazakat, akik majd a nagy nyomorúság idejében fognak élni , amikor minden gonoszság és istentelenség el lesz távolítva.

Forrás: http://churchofgod.hu/content.php?act=enok1

2. És példázatokban beszélve így szólt: – Énok, az igaz és Istentől való férfi, akinek szemét az Isten felnyitotta és látomásban látá a Szentséges személyét a mennyekben, amit angyalok mutattak meg nekem, és tőlük hallottam mindent, és tőlük értettem meg azokat, amiket láttam, de mindezek a dolgok nem ezé a nemzedéké, hanem egy távolié, amely majd ezután fog eljönni. (tovább…)

“Isten” egy kozmikus humanoid


Aki még mindig él, s élni is fog, mivel a teremtöink már rég rájöttek a halhatatlanság titkára. Az ösi indiai vallásokban egyrészt valós égi tudás maradt fenn (pl. a reinkarnációról), másrészt az “istenek” személye sincs annyira elmisztifikálva mint a késöbbi három nagy monoteista vallásban. A keresztény-zsidó-muzulmán “Isten” a hindu mitológiában Shániként(Szaturnuszként) ismert, s a hindu szövegeket olvasva teljesen nyilvánvalóvá válik, hogy egy hús-vér földönkívüli biológiai lény. A bibliai Ószövetség igaz és hiteles, de teljesnek mégse nevezhetö képet ad róla. Hindu mitológiai szövegeket fogok most elemezni, melyek értékes kiegészítöként szolgálnak a Bibliához.

(tovább…)

Kilátások: rövidtávon türhetöek, hosszútávon rosszak


Pár hónap szünet után itt az ideje ismét “feléleszteni” a weboldalt. Hogy s mint vagytok?

A helyzet – rövidtávon – bár riasztónak tünhet, de valójában nem annyira rossz. A gonosz erök még gonoszabbak, a jók viszont még jobbak lettek, s ezen két “tábor” ádáz küzdelme egyelöre egyensúlyban maradt, s úgy néz ki, a közeljövöben is abban fog maradni, elkerülendö a nagy világégést és civilizációs összeomlást. De a végsö idei próféciák mégis lassan de biztosan, és egyre jobban, beteljesülöben vannak. Korábban már itt is említettem, a katasztrofális végsö idei események kijátszódása csak valamikor a 2020/30-as években lesz várható. Még mindig van valamennyi idö. Örüljetek minden, még nyugalmas évnek, melyet békességben és (némelyek) még mindig viszonylagos jólétben élhettek le.

(tovább…)

Esu Immánuel (“Jézus”) valós személy volt


A leghatásosabb módja az emberek meggyözésének Isten létezése felöl az, ha bemutatom a sötét oldalt! Ez az elv vezérelt az elmúlt években a blog írása közben, s mára szerencsére eljutottunk oda, hogy sokak számára már egyáltalán nem okoz problémát elfogadni, hogy Jahve valóban létezik, s ezen “világ”(bolygó) Ura az idök kezdetétöl fogva, amióta csak léteznek itt emberi civilizációk, s hogy “Öreg Istenként” például már a hunok ösei is öt imádták. Sokak számára viszont továbbra is problémát jelenthet hinni “Jézusban” (Esu Immanuelben), annak ellenére, hogy valójában már a legösibb vallási szövegeinkben is emlegetve van mint olyan, akinek a nagyon távoli jövöben Isten a kezébe adja a “világ” (bolygónk) irányítását.

(tovább…)

Mi várható 2017-ben és ezen túl + a bibliai próféciák felidézése


Lényegében mindent amit 2016 folyamán nem sikerült nekik kivitelezni – és ez szerencsére elég sok minden – azt újból megkísérlik 2017-ben ill. az elkövetkezö években. A stratégiai célok nem változtak. Háború, pénzügyi összeomlás, halálrarémült emberiség, majd hamis megmentöként megjelenö Antikrisztus, “paranormális” (hivatalosan titkolt nagyon fejlett) technológiákkal elöidézett “jelekkel és csodákkal” kísérve.

(tovább…)

Minden út a “szajhához” vezet


“Szent” István Nagy Boldogasszonya == Anyahita, a hunok “Égi Édesanyja” == a római Kübele (Cybele) ==  a Nagy Babiloni Szajha – a bibliai Jelenések Könyvének 17. fejezetében emlegetett, lilába és vörösbe öltözött “asszony”.

Értse meg mindenki: nem volt semmi “isteni” az elmúlt 2000 évben, a világ trónján a “szajha” és a sátán ült.

Bevallom, idáig nem nagyon keltette fel a figyelmemet a magyar östörténet, de az elmúlt egy évben – számos ellenséges hangvételü hozzászólás beküldése után az “istenekkel” foglalkozó írásaim alá, melyek mind Jahvet támadták magyar östörténeti rétorikát használva – mégis úgy döntöttem, hogy belemélyedek.

És elborzadtam…

Az elmúlt évek során virágzásnak indult, magyar östörténettel foglalkozó könyvek (és blogok) sorozata szerintem veszélyes irodalom… Öszintén szólva kétlem, hogy a második visszatérés után bárkinek is helye lesz Isten “földi királyságában”, aki ezekkel a dolgokkal hagyja elbódítani magát.

(tovább…)

Esu (“Jézus”) a keresztrefeszítése után Indiában élt tovább?


hex_icon Ketten az apostolai közül, Tamás és Bertalan, késöbb Indiában térítették az embereket a kereszténységre. Ez közismert. De vajon több is lehet emögött? S miért van az, hogy Bertalan jóformán csak egy mondat erejéig, Tamás pedig egy rövidke történet erejéig van említve a majd 1000 oldalas Bibliában? Miért inkább Pálról, az ún. 13.-ik apostolról (már ez a szám is…), és annak követöiröl szól jórészt az Újszövetség, amikor ezen emberek közül senki sem ismerte személyesen Esut? És vajon tényleg lehetett Pálnak pálfordulása?

Bertalan apostol

https://en.wikipedia.org/wiki/Bartholomew_the_Apostle#Mission_to_India

Két ösi tanúságtétel létezik Szent Bertalan indiai küldetéséröl. Az egyik Szent Euzébiusé míg a másik Szent Jeromosé. Mindkettö az i. sz. 4. századból származik.”

Tamás apostol

https://hu.wikipedia.org/wiki/Tam%C3%A1s_apostol

“III. századi apokrif irat a Tamás cselekedetei, ami az apostol későbbi életét meséli el. Ebben Pünkösd után megjelent neki az Úr, és Indiába küldte őt.

(tovább…)

Azok a fránya templomtornyok


Melyekröl említés sincs a Bibliában...

Kezdjük a témát sima szövegkereséssel. A biblia.hit.hu keresöje szerint a „templom“ szó 201-szer fordul elö a Károli Gáspár Bibliában:

http://biblia.hit.hu/bible/search/kw/templom/21/0/1/1/0

kereses_templom

Az „Úr háza“ kifejezés még ettöl is jóval többször.

A „torony“ szó viszont csak 12-szer, a ragozott alak – „tornya“ – pedig csak 8-szor. Ez eléggé kevés egy olyan nagy terjedelmü írásban mint a Biblia.

S egyetlen olyan elöfordulása sincs a „torony“ szónak a Bibliában, mely templomra vonatkozna! Legtöbbször erödítmények vagy városok falának tornyairól van szó a bibliai versekben.

Azon bibliai versek száma, melyekben megtalálható a „torony“(v. „tornya“, “tornyát”) illetve a “templom“ szó egyaránt, egyenlö a nullával!

(tovább…)

Az utolsó idök, a fenevad rendszere (NWO) és a második visszatérés


Hogy pontosan mikor lesz a második visszatérés, és jön el „Isten földi királysága“ – vagyis a teremtöink közvetlen átveszik az irányítást a Földön, újraintegrálják a maradék emberiséget a Galaktikus Konföderációba, és nem engedik meg, hogy a földi ember által létrehozott további „szörnybirodalmak“ jöjjenek létre – azt pontosan nem tudni. De vannak bizonyos jelek, és már bekövetkezöfélben levö események, melyek arra utalnak, hogy a második visszatérés már valamikor az elkövetkezö évtizedekben várható lesz.

Az elsö nagy „szörnybirodalom“ a Földön Babilon volt, és a hírhedt babiloni lázadás (Bábel tornyának története) volt az, amikor a Földet végleg kizárták a Galaktikus Konföderációból, és karanténba tették – s ez az állapot lényegében mind a mai napig tart.

(tovább…)