Ezotéria

Énok 1 és a Werdenberg prófécia ugyanarról szól

Énoknak az angyalok ugyanarról beszéltek sok-sok ezer évvel ezelőtt, amit a látnoki képességekkel megáldott Gottfried von Werdenberg is “látott” az 1990-es években, lásd a Még több részlet a jövőt illetően – a Werdenberg prófécia 1994-ből c. irást. A látnoki képességek valósak. Mindössze egy aktivált tobozmirigy kell hozzá, melyben egy miniatűr csillagkapu (féregátmenet) aktiválódik, lásd a Látnoki képességek, halálközeli élmények, féregjáratok és a tobozmirigy c. irást. Énok alábbi üzenetei a jelen generációi számára szólnak.

Hasonlitsuk csak össze:

Énok könyve 1
1. Énok áldásának szavai, amelyekkel megáldotta a kiválasztottakat és az igazakat, akik majd a nagy nyomorúság idejében fognak élni, amikor minden gonoszság és istentelenség el lesz távolítva.

2. … amit angyalok mutattak meg nekem, és tőlük hallottam mindent, és tőlük értettem meg azokat, amiket láttam, de mindezek a dolgok nem ezé a nemzedéké, hanem egy távolié, amely majd ezután fog eljönni.


6. A magas hegyek megrázkódnak, és a magasságok a mélybe szakadnak, és viaszként olvadnak meg a lángokban.

7. A föld megnyílik, majd magába omlik, és minden, ami azon van elpusztul; amikor az ítélet ideje eljön minden emberre, még a választottakra is.

Werdenberg prófécia: Csehország nyugati része maga lesz a pokol: az oroszok és a kinaiak itt neutronbombákkal és atombombákkal mennek egymásnak. A lökéshullámok egész Közép-Európában érezhetőek lesznek. Az iszonyatos robbanások hegyláncolatokat fognak “kisimitani”. Kénsárga “tűz” jelenik meg Nyugat-Csehország felett, ami valószinűleg a felrobbantot neutronbombák eredménye, majd egy iszonyatosan nagy, gigantikus sárgásfehér robbanás jelenik meg , “mely a keresztre feszitett Jézust is mutatni fogja”, s ezután nyilik meg a földkéreg. Az emberek világszerte ekkor felkiáltanak: Mégis van Isten!

Máté 24:30 És akkor feltetszik az ember Fiának jele az égen. És akkor sír a föld minden nemzetsége, és meglátják az embernek Fiát eljőni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel.


Mi a halál, mi lesz utána?


A téma bár morbid, de szomorú aktualitása van, mert ez a romlott babiloni civilizáció előbb-utóbb “le lesz aratva” /Máté 13:39/, brutálba el lesz pusztítva.

(a harmadik világháborúban) “Gigantikus katasztrófák lesznek. A nemzetek nyitott szemekkel fognak átmenni az egészen.” /Stormberger prófécia/

“Mert amikor ezt mondják: Békesség és biztonság, akkor hirtelen veszedelem jön rájok, mint a szülési fájdalom a terhes asszonyra; és semmiképpen meg nem menekednek.”
/Biblia, Theesszalonikai levél 5:3/.

Aki ebben a korban sorra csinálja a gyerekeket, és éli bohémul az életét, ebben a pusztulásra itélt, undok civilizációban, az szerintem nem hisz a Biblia tartalmában.

Csak azon kevesek lesznek megkímélve, akik megtalálják a “szűk kaput”.

Máté 7:13 Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, amely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik azon járnak.
14 Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt.

Úgyhogy most megosztom veletek, mit tudok én a témáról, a teljesség igénye nélkül. (tovább…)

Kezdődni fog Putyin csalogatásának az ideje?


Ezékiel könyve
38:16. És feljössz az én népem, Izráel ellen, mint a felleg, hogy beborítsd a földet, az utolsó időkben lészen ez, és hozlak téged az én földemre, hogy a pogányok megismerjenek engem, mikor megszentelem magamat rajtad az ő szemök láttára, Góg!
39:1. És te, embernek fia, prófétálj Góg ellen, és mondjad: Így szól az Úr Isten: Ímé, én ellened megyek Góg (Putyin) , Rós(Rusz mint ruszki), Mések (Moszkva) és Tubál (Tobolszk) fejedelme!
39:2. És elcsalogatlak és vezetgetlek, és felhozlak messze északról, és beviszlek Izráel hegyeire.

Oroszország szerepe a végső időkben – Ezékiel 38
http://idokjelei.hu/2011/12/oroszorszag-szerepe-a-vegso-idokben-ezekiel-38/
A fenti vers az Antikrisztust a Magóg földjéről való Gógnak nevezi. Szintén ő Rós, Mesek és Tubal fejedelme. Rós pedig nem más, mint a Volga mentén egykor letelepedett nép neve, amiből az orosz szó is származik, Mesek pedig Moszkva ősi neve. A vers így is szólhatna: „Vesd tekinteted Oroszország és vezetője (Góg) ellen, Moszkva és Tubal (a mai Tobolsk) fejedelme ellen.” Góg az eljövendő világdiktátor, az Antikrisztus.

(tovább…)

Klónvilág, tragikomikus bohócvilág


Trump tegnap megosztott egy bejegyzést a közösségi hálóján(Truth Social), miszerint az eredeti Bident még 2020-ban kivégezték, majd lelketlen-agyatlan klónokkal helyettesítették: Trump shares post saying Biden was executed, replaced with clones

Donald J. Trump
https://truthsocial.com/@realDonaldTrump/posts/114605660077722777

There is no #JoeBiden – executed in 2020.
#Biden clones doubles & robotic engineered soulless mindless entities are what you see.

(tovább…)

Teremtéstörténet és a belső föld


Halálosan komoly komédia

A Biblia Radu Cinamar hatodik könyve “Elfelejtett genezis” címmel (angolul feketén letölthető innen)  és egy furcsa finn-német szci-fi film 2019-ből , amely tulajdonképpen nem is egészen szci-fi. Vajon mit keres benne Hitler, a belső földben (Agarthában), egy jólelkű, szelídített tyrannosaurus hátán lovagolva, azt üzenve az érzéketlen és durva felszini világnak, hogy “Sieg Heil, csesszétek meg a any….”.

Lehet, hogy Ézsaiás kifelejtett valamit a 11. fejezetből?
Ezt?
A Messiás békés országlása
11:6 És lakozik a farkas a báránynyal, és a párducz a kecskefiúval fekszik, a borjú és az oroszlán-kölyök és a kövér barom együtt lesznek, a tyrannosaurusok a pterodactilusokkal, és egy kis gyermek őrzi azokat;
(tovább…)

Tudat, lelkek, inkarnációk és dimenziók – 3. rész


Sok, idáig teljesen ismeretlen infomáció Agartháról.

Az irásban található információk jórészt Radu Cinamar 2019-ben, angolul megjelent “Inside the Earth – The Second Tunnel” (A Föld belsejében – a második alagút) c. könyvéből származnak. 2003-ban fedezték fel Erdélyben az amerikai hadsereg ‘fekete projektjei’ azt az ősrégi, még az özönviz előtt, a bibliai óriások által kialakitott földönkivüli bázist egy hegy gyomrában a Bucsecs-hegységben, melyről a 2015-ben megjelent, A Bucsecsi-szfinx alatt 2003-ban megtalálták “Zalmoxis barlangját”? c. irás is szól. Az erdélyi bázis egyik “alagútja” (dimenzionális kapuja) ugyanis a “belső földbe”, a Föld 5D világába, az agarthai civilizációhoz vezetett. Több titkos kapcsolatfelvétel történt azóta Agartha és a Pentagon között ezen az ‘alagúton’ (is) keresztül.
Szomorú célja van annak, hogy ezek az információk megjelenhettek, éspedig a közelgő apokalipszis. Maguk az agarthaiak kérték meg a Pentagon illetékeseit arra, hogy szélesebb körben (könyvformában) is szivárogtassanak ki róluk infomációkat az azokat befogadni képesek számára. Agarthának ugyanis szerepe lesz a poszt-apokaliptikus világ újjáépitésében, a túlélőkről való gondoskodásban, s azokkal fogják elsőnek felvenni a kapcsolatot, akik tudnak majd a létezésükről, akik szemében nem lesznek “idegenek”.

(tovább…)

Tudat, lelkek, inkarnációk és dimenziók – 2. rész


Ez a 3D anyagi világ bizony az elkülönülés (lásd az 1. részt) miatt meglehetősen pokoli és visszataszitó tud lenni. Jellemző rá például, hogy a benne élő lények megölik és konzumálják (megeszik) egymást. A leggyakoribb érzelmek benne a harag, az agresszió és a félelem. A lények versengenek egymással, gyűlölik, leigázzák, becsapják egymást, mivel nem veszik észre, hogy mindnyájan részei valamilyen egységnek a szellemi-gondolati világban. Nagyon önzőek, nagy az egójuk és nem tisztelik egymást. Békés, harmonikus együttélés nem létezik közöttük.
Többnyire “negativ lelkek” inkarnálódnak ide, olyan lények, melyek tudatának és testének teremtői elektromágneses energiája (az ún. aura) “alacsony” rezgésszintű. A legerősebb teremtői erővel biró érzelem az anyagi világban a félelem. Ezért nem szabad állandóan rettegve arra gondolnunk, aminek el szeretnénk kerülni a bekövetkeztét, mert később valóban bekövetkezhet! (tovább…)

Tudat, lelkek, inkarnációk és dimenziók – 1. rész


Plussz egy kis párkereső tanácsadás.

A tudatalattink non-stop befolyásolja a tudatunkat (a gondolatainkat, döntéseiket), ezt még a materialista tudomány is elismeri. A tudatalattink azonban „kommunikálhat” más emberek vagy lények tudatalattijával is, függetlenül az időtől és a távolságtól, éspedig a tudtunk nélkül! Mivel ez a kommunikáció a szellemvilágon (a gondolati-asztrális sikon) keresztül zajlik, a dolog azonnali, még akkor is, ha a másik ember több száz/ezer kilométerre van tőlünk. Sok gondolatunk, szándékunk, döntésünk teljesen szuverénnek és spontánnak tűnhet számunkra, de valójában nem az. Más emberek tudatalattija is befolyásolja őket. Csak épp nem tudunk erről. Így működik az “egységtől” való teljes elkülönölés illúziója ebben a 3D-s anyagi világban.

(tovább…)

A hamis földönkivüliekhez hamis Armagedon is tartozik!


Épp ezért aggasztó ezeknek a fura “repülőtárgyaknak” a megjelenése, melyeket az amerikai hadsereg meg se próbált lelőni, a Fehér Ház pedig meg se próbált nyilvánosan azonositani, minthacsak abban lenne érdekelt, a jelenlétük bár ivódjon be maximálisan a köztudatba, de egyenlőre ne tudjon senki se semmit a mibenlétük felől. Tele is kürtölték a médiumok a világot a megjelenésükről.

2024.12.16: Rejtélyes drónok őrjítik meg esténként az amerikaiakat
(tovább…)

Billy Meier prófécia – harmadik világháború


Kezdenek mutatkozni a korai jelek:

2023.8.8: „Berlin, Drezda, Prága, Ljubljana és Párizs a miénk lesz” – hajmeresztő dolgok hangzottak el az orosz állami televízióban

Nem vicceltem, amikor arról beszéltem, hogy Berlin, Drezda, Prága, Ljubljana és Párizs a miénk lesz – fogalmazott Nikolaj Vavilov orosz politikai elemző az állami televízió egyik műsorában. Hozzátette, Oroszország egyre inkább kezdi azt a szerepet betölteni a világban, amelyet az Orosz Birodalom töltött be.

Angol eredeti itt: http://www.theyfly.com/prophecies/prophecies.htm

(tovább…)

Túlélési tanácsok a Harmadik világháborúhoz


Mintegy adalékként a Werdenberg próféciáról szóló irás első és második részéhez.

Hogyan lehet túlélni egy ilyen, tömegpusztitó fegyverekkel vivott világkonfliktust, egy kis szerencsével persze, mert az is fog kelleni hozzá, nem is kevés! Azon információkra alapozva, melyeket főleg a Werdenberg és Irlmaier próféciákból tudunk.

(tovább…)

Még több részlet a jövőt illetően – a Werdenberg prófécia 1994-ből (1. rész)


Hasonlit azt Irlmaier jövendölésre, de még több hajmeresztő részletet kinál a jelenlegi emberi civilizáció csúfos végéről, mely úgy néz ki, most már csak pár év kérdése. Készüljetek – főleg lélekben! A test túlélésének az esélyei sajnos itt Európában se lesznek túl nagyok, csak kb. 20-30 százalék, “aratás lesz” /Máté 13:39/, tetszik vagy sem. “Mert valaki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; valaki pedig elveszti az ő életét én érettem és az evangyéliomért, az megtalálja azt.” /Márk 8:35/. Még ennek ellenére is a cikkbe ideirok pár túlélési tanácsot, hogyan lehet egy tömegpusztitó fegyverekkel vivott totális világkonfliktust túlélni, de legyetek realisták. Ügyeljetek a lelki tisztaságtokra, amit meg nem lehet kikerülni, azt nem lehet kikerülni.

(tovább…)

Sumér-babiloni agyagtáblák – teremtés-eposzok Enki papjaitól


A bibliai Ószövetség első könyve is meglepő módon helyenként ezekböl kopírozott, kihagyva persze az “ünneprontó” részeket, melyekről a jahvista-izraelita papság később nem akarta, hogy a zsidók tudjanak. Többnyire Enki (a bibliai sátán) papjai írták ezeket, azért van bennük Enki sok helyen felmagasztalva, míg Enlil (a Biblia Istene) pedig rossz színben feltüntetve. A legtöbbjük a sumér-mezopotámiai ásatások során lett felfedezve még a 19. században.
A legmeghökkentőbb közülük talán a sumer királylista, mely 250 000 (!) évre visszamenőleg nevez meg “uralkodókat” Sumer-Mezopotámia területén. Az első ilyen “királyok” még több tízezer évig éltek és uralkodtak, feltételezhető tehát, hogy földönkívüliek vagy földönkívüli-földi ember keverékek lehettek. Aztán ahogy telik az idö, úgy csökken az uralkodók élethossza is. Az i. e. második évezred királyai közül sokan már csak 5-10 évig uralkodtak.

Sumer királylista
https://hu.wikipedia.org/wiki/Sumer_kir%C3%A1lylista
Teljes szövege angolul az Oxfordi Egyetem orientalisztikai intézetének weboldaláról:
https://etcsl.orinst.ox.ac.uk/section2/tr211.htm

(tovább…)

James Casbolt – egy kozmikus SS-legény élete


James Casbolt volt a néhai Michael Hemmingson blogjának másik írója. Amikor elmúlt 30 éves, az agya kezdett “újraintegrálódni”, a karanténon belüli alteregója kezdett összeolvadni a karanténon kívülivel, és kezdett a fejében aktiválódni az önmegsemmisítö program, az “omega programozás”, a háttérhatalom nem hagyta, hogy öngyilkos legyen, megmentették azzal a célzattal, hogy irányított keretek közt elmondhassa a karanténon belüli hazugság-mátrixnak a kinti világ “üzenetét”, jeleként annak, hogy közeleg az idö, már maga a luciferiánus hatalom is készül a mátrix részleges lebontására, mely szükséges a szép-új, hamis prófétás világuk kiépítéséhez.

(tovább…)

Golenya videó

Egy figyelemreméltó videó a magyarországi Madam Blavatskytól, Golenya Ágnestöl.

https://golenya-agnes.hu/ajanlo/hirlevel-archivum/643-mi-nem-

Aki nem egészen érti, miröl van benne szó, annak ajánlatos a Montauk projekten dolgozó tudósok csillagkapuk nyitása mellett a teremtés kulcsaival is “játszadoztak” c. írás. Golenya tevékenysége tiszteletre méltó, de sajnos az emberiség spontán felemelkedése, magasabb tudati szintre emelkedése nem fog

(tovább…)

Steven Greer munkássága


greerEredeti szakmáját tekintve orvos, ki késöbb a háttérhatalom (a Rockefellerek) szolgálatába állt mint az UFO-leleplezéses iparág fö nyilvános arca. A lila rövidujjú és a bordópiros függöny kombinációja a képen szimbolizálni hivatott valamit Greer lojalitása felöl (Jelenések 17:4). Ö is “titokzatos babilon”, a sátán szolgálója, az irányított hamis ellenzék fö szószólója az UFO leleplezések terén. Mivel a háttérhatalom az elmúlt évtizedek során több minden beismerése mellett döntött (ill. kényszerült) félnyilvános szinten, Greer-nek is meg van engedve, hogy egyre több mindenröl beszéljen. Úgy prezentálja magát, mint aki a háttérhatalom békésebb szárnyához tartozik, azok közé, akik szeretnék elkerülni a végsö idei totális civilizációs katasztrófát.

(tovább…)

Vajon azonos lehet-e a magyar mesevilág Tündér Ilonája a Nagy Babiloni Szajhával?


magyar_tundervallas1Mit gondol a Tisztelt Olvasó: én ittam most szilveszter közeledtével túl sok jégbort avagy az Ön tisztelt arcára fog ráfagyni a mosoly mire ennek a végére ér?

Orgiákat szervezö kurtizán robbantotta ki a trójai háborút? http://www.ng.hu/Civilizacio/2005/10/Orgiakat_

“Meglepő, és korántsem bizonyosnak tűnő elmélettel állt elő nemrégiben egy korábban Oxfordban is tevékenykedő tudós, aki úgy véli, hogy a görög mitológiából ismert Szép Heléna egykor valóban élt, de nem volt olyan bájos és szeretetreméltó, mint ahogyan azt ma hisszük. Szép Heléna, avagy Trójai Heléna, ahogyan mások nevezték, talán egykor élő személy volt – legalábbis egy újonnan megjelent könyv szerint.”

Szép Heléna: istennö vagy szajha

http://mult-kor.hu/cikk.php?id=11223

Mindkettö: istennö és szajha. Nagy babiloni szajha.

(tovább…)

Rágcsálók – sarkköri lemming – él a Marson ??


Avagy a NASA van tele patkányokkal…

Én már sok mindenen nem lepödöm meg ezen világ dolgai közül, de ez még engem is meghökkentett (és felbosszantott).

Képek: van élet a Marson, de a NASA elrejti előlünk?

http://www.ma.hu/vilagvege/259324/Kepek_van_elet_a_Marson_de_a_NASA_elrejti_elolunk

A Star Wars-ból jól ismert Csillagrombolótól, a hosszúhajú hölgyön át UFO-szobrokig, mindent megtalálni a Mars-szonda által rögzített képeken. Vagy csak odaképzeljük?

Külön Facebook-közösség foglalkozik ezekkel a felvételekkel, nézze meg őket! Összeszedtük a legfrissebb “észleléseket”, de meghökkentő képeket talál a galériákban, például hogy kerül a Marsra egy 15-ös szám?

2015. aug. 28:

Bizarre Mars photos

http://edition.cnn.com/2015/08/28/tech/mars-photos-alien-life/

Pic 3 of 11

“Marsi mókus”: megfigyelök egy mókust véltek felfedezni a kövek közt a Curiosity szonda Marsról küldött fotóján.

mars_lemming

Az igazság az, hogy az ott nem egy mókus, hanem egy lemming, ami egy a sarkkörön élö rágcsálófajta. A földi sarkkörön.

S így néz ki:

arctic_lemming_2_2

(tovább…)

Minden út a “szajhához” vezet


“Szent” István Nagy Boldogasszonya == Anyahita, a hunok “Égi Édesanyja” == a római Kübele (Cybele) ==  a Nagy Babiloni Szajha – a bibliai Jelenések Könyvének 17. fejezetében emlegetett, lilába és vörösbe öltözött “asszony”.

Értse meg mindenki: nem volt semmi “isteni” az elmúlt 2000 évben, a világ trónján a “szajha” és a sátán ült.

Bevallom, idáig nem nagyon keltette fel a figyelmemet a magyar östörténet, de az elmúlt egy évben – számos ellenséges hangvételü hozzászólás beküldése után az “istenekkel” foglalkozó írásaim alá, melyek mind Jahvet támadták magyar östörténeti rétorikát használva – mégis úgy döntöttem, hogy belemélyedek.

És elborzadtam…

Az elmúlt évek során virágzásnak indult, magyar östörténettel foglalkozó könyvek (és blogok) sorozata szerintem veszélyes irodalom… Öszintén szólva kétlem, hogy a második visszatérés után bárkinek is helye lesz Isten “földi királyságában”, aki ezekkel a dolgokkal hagyja elbódítani magát.

(tovább…)

A Bucsecsi-szfinx alatt 2003-ban megtalálták “Zalmoxis barlangját”?


bucegiA Bucsecs-hegység Erdély délkeleti peremén, Brassótól délre helyezkedik el. A keleti vonulat magasabb részén található a Bucsecs-fennsík, melynek látványos alakzatai Bucsecs-szfinxként és Babeleként ismeretesek. Ezen alakzatokhoz közel, a hegy gyomrában bukkantak rá 2003-ban az emberi történelem valószínüleg egyik legfontosabb felfedezésére egy ún. “mélységi fekete müvelet” keretében, s titkolták el az ott találtakat, mivel bizonyítékként szolgáltak volna arra, hogy az emberiség nem a “majomtól származik”, hanem az igazság, ha misztifikálva is, de a bibliai Ószövetségben található.

A Bucsecs-fennsíkon található Babele nevü alakzat:

babele

A wikipédia szerint a Bucsecs-fennsíkon  “a szél és az eső olyan látványos alakzatokat hozott létre mint a Szfinx és a Babele“. Nem kell ahhoz zseninek lenni, hogy elsö ránézésre az ember rájöjjön, a Babele nem lehet véletlenszerü eróziós folyamatok eredménye. Egyetlen gomba alakú kötömböt még létrehozhat véletlenszerü erózió is, de hogy közvetlen egymás mellett ugyanaz a gombaalakzat formálódjon ki kétszer is, az teljességgel kizárható. Ez már ugyanis nem káosz hanem rendezettség, melyet csakis valamilyen “intelligencia” hozhat létre. Például humanoid lények …

(tovább…)

Az utolsó idök, a fenevad rendszere (NWO) és a második visszatérés


Hogy pontosan mikor lesz a második visszatérés, és jön el „Isten földi királysága“ – vagyis a teremtöink közvetlen átveszik az irányítást a Földön, újraintegrálják a maradék emberiséget a Galaktikus Konföderációba, és nem engedik meg, hogy a földi ember által létrehozott további „szörnybirodalmak“ jöjjenek létre – azt pontosan nem tudni. De vannak bizonyos jelek, és már bekövetkezöfélben levö események, melyek arra utalnak, hogy a második visszatérés már valamikor az elkövetkezö évtizedekben várható lesz.

Az elsö nagy „szörnybirodalom“ a Földön Babilon volt, és a hírhedt babiloni lázadás (Bábel tornyának története) volt az, amikor a Földet végleg kizárták a Galaktikus Konföderációból, és karanténba tették – s ez az állapot lényegében mind a mai napig tart.

(tovább…)

Szphinxek, obeliszkek és az illuminátus-sátánista Habsburg dinasztia


Megjegyzés: az írás bizonyos rejtett-okkult ismeretek hiányában “nem fog mondani semmit”. Megértéséhez mindenképpen ajánlott elolvasni A kezdet és a vég: Sumer szent kurtizánjaitól az Egyesült Államokig c. írást (és megérteni ki volt Ishtar-Astarót), továbbá tisztában kell lenni az emberiség valós származásával, a vallások valós eredetével, tudni kell ki volt valójában Zeusz, és érteni a kapcsolatot a nácik és az illuminátusok közt. Segítségként a cikk alatti kommentekbe “összeollózgattam” ezeket az információkat több más, korábban megjelent írásból.

(tovább…)

Isten=Jahve=Él=Kronosz=Szaturnusz


A katolikus és más vallások (sötét) babiloni titkai  – 2. rész c. írásban azt fejtegettem, hogy az ókor egyes civilizációiban milyen különbözö nevek alatt volt ismert a Sátán nevezetü, „örök életü“ elohim ET humanoid, lévén ezek az ET humanoidok elélnek sok-sok ezer évig, és túlélték az ókor számos civilizációját. Most ugyanezt fogom fejtegetni „Isten“ (Jahve) esetében. Az írás nem kis részt spekulatív, de az utóbbi idöben többen mások is, köztük David Icke az Oroszlán már nem alszik c. könyvének 241-245. oldalán hasonló következtetésekre jutott, amikor a monoteista vallások (kereszténység, iszlám, judaizmus) közös gyökereit vizsgálta.

(tovább…)

Abszolút történelmi!



alfred3Alfred Lambremont Webre
, ki hivatalosan mint “nemzetközi jogász” ismert több globális médiumban, valójában a náci-sátánista háttérhatalom és a földönkívüli fajok közti összeköttetést biztosító ultra-titkos szervezet, az MJ-12 korábbi tagjáról van szó, a napokban a következö történelmi kijelentést tette az iráni televízió angol nyelvü adásában: “A CIA már harminc évvel korábban, 1971-ben tudott arról, hogy mi fog történni 2001. szept. 11-én, kvantum-hozzáféréses technológiák alkalmazásának segítségével.”

(tovább…)

Az isteni tizenkettes és a sátánista-dánita tizenhármas szám


2014. jan. 10. megj: így nézett ki a Fehér Ház weboldalának nyitólapja az év elsö napjaiban (permanens URL: http://www.whitehouse.gov/share/…insurance )

11   = a halál szimbóluma a Kabbalában

1.3  = sátánista-dánita 13-as

3.6  = isteni 12-es “háromszorosa”

240 = isteni 12-es “kétszerese”

A Vatikán honlapja pedig azzal dicsekedett, hogy 6.6 millióan látogatták meg a Vatikánt Ferenc pápa megválasztása óta.

2007 óta nem volt olyan év, melyben ne lett volna legalább egy kísérlet (atom)háború kirobbantására, minden bizonnyal 2014 se lesz sokkal másabb.

Eredeti írás: A 12-es szám, mint egység, mára oly szervesen részévé vált mindennek, legyen szó akár olyan alapvetö dolgokról mint az idöszámítás, vagy az ókorból származó tudományágakról mint csillagászat, hogy mára kevesen sejtik, ez nem véletlenül alakult így, hanem az “istenek” hatásának árulkodó nyoma a régi idök civilizációira.

Hogy egy évnek 12 hónapja van, hogy egy nap kétszer 12 órából áll, vagy az égbolt 12 csillagképre lett felosztva, vagy a 25 920 éves precessziós ciklus az ókori asztrológiában szintén 12 ciklusra lett felosztva (utóbbira még visszatérek), az mind az “istenek” (elohim ET-k) hatásának tulajdonítható az ókor civilizációira.

Az “istenek” vezetö (spirituális vagy uralkodó) tanácsainak gyakran szintén 12 tagja volt:

12 olimposzi ógörög isten

12 apostola Jézusnak

12 zsidó törzs

12 titán

12 fia Odinnak

12 x 12 000 (= 144 000) elpecsételt a Jelenések könyvében stb.

(tovább…)