Drogok, sátánizmus, atomkonfliktus, Bush család!

A fenti címszavaknak elsö ránézésre semmi közük egymáshoz, pláne a fösodratú médiumok olvasóinak szemében, ennek ellenére meggyözödésem, aki türelmesen végigolvassa az alábbi sokkoló információözönt a legelejétöl a legvégéig, ( eredetileg a kukac.sk-n jelent meg egy topikban ), az felkészülhet arra, hogy alaposan meg fogja változtatni a látószögét a jelenkori világpolitikai eseményekre.  Egyáltalán nem véletlen, hogy olyan ez a mai világ amilyen. A sátánizmus léte a globális hatalmi elit köreiben az egyik legjobban eltitkolt dolog a nyugati országok lakossága elöl. Az írás bevezetö része komolytalannak tünhet elsö olvasásra, viszont biztosítok mindenkit, hogy a téma halálosan komoly, inkább tragikomikus, és az írás hüen tükrözi a jelenkori sajnálatos állapotokat.

Mivel nem könnyen hihetö dolgokról van szó, úgy arra is külön hangsúly lett fektetve, hogy a felsorolt tények a lehetöség szerint hírügynökségi jelentésekkel és újságcikkekkel is alá legyenek támasztva. Az abszolút lényeg: a sátánizmus jelen korunkban nem a lakosság körében, valamilyen jelentéktelen befolyású szektahálózat keretein belül müködik, hanem a globális politikai elit köreiben, a hatalom legcsúcsán van jelen!

666 írása, 2010 augusztus 26:

 Elözmény: Mára ennyit, legközelebb átveszünk egy lekciót modern spirituális sátánizmusból is. Addig is írjátok be a keresötökbe, hogy „Bohemian Grove“, és pszichikailag készítsétek fel magatokat, szembesüljetek az idáigi féktelen ignoranciátokkal!

Nah, utánakerestetek az interneten a „Bohemian Grove“-nak birkucik? Ma van idöm írni, gondoltam, nem várok vele a jövö heti friss híreking, és nyitottam inkább erre külön topikot. Itt a lekciótok! Amiröl írni fogok, az valójában semmi új, söt, már évek óta fent van az interneten is. És nemcsak a Bohemian Grove-ról szól, hanem a modern sátánizmuról általánosságban. Az ehhez hasonló írásokat tartalmazó „leleplezö“ weboldalakról viszont általánosságban tudni kell, hogy többnyire azok is a sátánisták kontrollja alatt állnak, és többnyire tompítják az igazság élét. Tudjátok, nem, hisz már Albert Pike is megmondta: totális kontrollt egy társadalom felett csak úgy lehet elérni, ha ellenzéki („anti-sátánista“) vezetöknek beöltöztetett ügynökeink révén mi kontroláljuk az ellenzéket is. Ez része egy jóval nagyobb, totális megtévesztésre alapuló luciferi stratégiának a mai nyugati világban. Már maga a Lucifer név is megtévesztö. Jelentése: „a fény vivöje“, mely fény viszont nem világosságot ad, hanem egész tömegeket vakít el. A Gonosz csak úgy tud létezni az Univerzumban, ha jónak, emberbarátnak, liberálisnak, szocialistának v. épp kereszténynek álcázza magát. Ha tudnátok, mennyi rejtett sátánista van mondjuk a szocialista pártokban vagy a katolikus egyházban..! (a mostani pápa is az )

Na de megin elkalandoztam. Szóval, találni azért teljesen „naturalisztikus“ írásokat is a sátánizmusról a neten, szépítések nélkül, mint amilyen lesz ez is… . Ami következni fog, birkucik, azzal a saját biztonságomat is még kockára tehetem: amennyiben 2012 tájékán tényleg sikerülne nekik bevezetni az Antikrisztus globalista diktatorikus rendszerét, félö, én is halállistára kerülhetek a puszta (tovább)terjesztésük miatt.

A gyengébb idegzetü példányokat közületek most arra kérném, ezen ponton hagyják abba az írásom olvasását. De tényleg!

Az egyik legnagyobb tévhit, amit föleg az Alex Jones nevü sátánista ügynök terjeszt az infowars.com-om, hogy a modern sátánizmusban már rég megszünt a véráldozás, és már csak bábukba döfdösnek kést a Bohemian Groveban. Ez nem igaz, mind a mai napig áldoznak fel a sátánista hatalmasok hús-vér embereket és gyerekeket ott abban az erdöben Kaliforniában! Kongresszusi képviselök, szenátorok, ex-elnökök, legfelsöbb bírák, befektetési bankárok, stb. egyaránt látogatják ezeket az összejöveteleket. Ez a ti globalista „elitetek“. Szippantanak egy kis jó borocskát a serlegböl, vitatkoznak egy jót azon, hogyan fogják alakítani az eseményeket, majd rituálisan kivégeznek egy gyereket. De nemcsak az USAban, ez a praktika mind a mai napig él az egész világon a sátánista világelit köreiben. Idéznék pl. az egyik – szerintem – legöszintébb írásból, amit idáig találtam a témáról, egy az ausztrál sátánista körökröl szóló döbbenetes írást. Szerzöje a Sydney-i Alfa Páholy 2004ben elhunyt egykori vezetöje, ki bár halála elött nem tért meg Istenhez (szerencsére!) , viszont a halálos ágyán tollat ragadott. Tulajdonképpen teljesen mindegy, mi volt a valódi neve, mivel a háttérböl irányított, és a nyilvánosság nem ismerte. Ennek ellenére természetesen bejáratos volt olyan helyekre is mint a Buckingham Palota, a washingtoni Fehér Ház, szóval ezeken a szinteken mozgó emberröl volt szó. Viszont az írásban említett fedönevek közül azért elárulnék kettöt, ök ugyanis nyilvános közszereplök: a „Bestia“ nevü sátánista fedönév mögött Ausztrália jelenlegi miniszterelnökasszonya, Julia Gillard rejtözik. „Billy Browno“ mögött pedig Ausztrália egyik korábbi miniszterelnöke, Billy Mackie Snedden ( http://en.wikipedia.org/wiki/Billy_Snedden ). Utóbbi úriember közismerten még 1987-ben, egy prostituált ölelésében, orgazmus átélése közben kapott infarktust, és kárhozott el.

http://loveforlife.com.au/node/7103

Once you have seen a young child crucified or a baby kicked to death you are and can never be the same again. The most disturbing aspect of the Black Masses held in Sydney was and remains the ease with which victims were and continue to be obtained and the lack of any effective interest by the police (although a number of Police Commissioners from various States were members of the Order). This is not to suggest that Satanists are simply perverts or child killers.

„Mihelyt valaki végignézte egy hús-vér gyerek keresztrefeszítését, vagy egy csecsemö halálrarugdosását, már soha, de soha nem lesz ugyanaz az ember, aki volt.“ – írja az Alfa Páholy egykori sátánista vezetöje.

Tulajdonképpen pszichológiai oka is van annak, miért maradt fenn a mai sátánista világelit köreiben ez az iszonyatosan beteg „hagyomány“. Egy ilyen élmény rövid távon bár hatalmas traumát okoz az embernek, hosszabb távon – pláne ismételt élmény esetén – érzéketlenít mindenfajta emberi szenvedés iránt, tökéletesen kiöl az emberböl mindenfajta empátiát az emberi szenvedés láttán. Közismert jelenség, hogy azon gyerekekböl is, akik gyerekkorukban tanúi voltak valamilyen véres, brutális gyilkosságnak, azokból magukból is ezerszer nagyobb eséllyel válik gyilkos v. „minimum“ egy nagyon kegyetlen ember. A pszichotikus tömeggyilkosok nagy része gyerekkorában tanúja volt valamilyen gyilkosságnak. Ugyanez érvényesül a sátánisták köreiben is. Ezen folyamat produktuma – és amiböl aztán nagyon gyakran csúcsvezetö válik – a tökéletes Szörnyeteg.

Egy teljesen ignoráns világban, melynek fiatal generációi még a jót sem tudják elkülönböztetni a rossztól, mindez sajnos nagyonis lehetséges! Ilyen a ti világtok birkucik, és ez a ti globalista „elitetek“. Aztán ne csodálkozzatok, hogyha bár folyamatosan elárul benneteket, és ti ezt egyáltalán nem realizáljátok, ez az „elit“ idövel vérszemet kap, és a vágóhídra hajt titeket. Valójában jóval közelebb vagytok ehhez mint gondolnátok! Minden nap – hacsak nem történik valamilyen változás az USAban vagy máshol, pl. Barack Obama puccsszerü leváltásának formájában – egy apró lépéssel közelebb kerültök a vágóhidhoz! Ez alól nem kivétel egyik EU ország birkapolgársága se!

Ne izguljatok hát, ettöl rosszabb már nem lesz, mert ettöl rosszabb már nem lehet!

A másik dolog, melyre az Alfa Páholy egykori sátánista vezetöje még 2004ben figyelmeztet, az egy Harmadik Világháború.

http://loveforlife.com.au/node/7103

The Alpha Lodge has taken steps to try to ensure that after the next war the Tradition is maintained in the intervening centuries, before civilization, as we know it, begins again. At that time, Satanism will be in the only religion and science. We have secured the texts, books, relics and magickal weapons necessary for Our Dark Lord and I see the storm clouds gathering. Ritual activity is increasing. Social structures are almost totally eroded. The Sheeple gather for their slaughter. Vindex walks amongst us now and very few know (or think that they do).

“Az Alfa Páholy lépéseket tett annak érdekében, hogy a Hagyomány fennmaradhasson a következö háború után is az azt követö századok során, miután az emberi civilizáció pár évszázad múlva visszakerül arra a szintre, melyen most van…..” – iírj az Alfa páholy egykori nagyhatalmú vezetöje

Személy szerint idáig három meghiúsult atomháborús kísérletröl tudok:

1. A Dick Cheney csúcssátánista amerikai ex-alelnök parancsára „eltérített“ B-52-es esete 2007-böl.

2. A 2008as orosz-grúz háború, melynek rejtett végcélja atomháború kirobbantása volt, az oroszok szerencsére nem vesztették el a fejüket, és nem válaszoltak atomfegyverekkel.

3. Az ún. „bécsújhelyi“ eset Na ezen meglepödtetek, mi? Írásom befejezö részében ezt most kifejtem bövebben.

2008. október 21-én hatalmas robbanás rázta meg az osztrák rendörségi különleges alakulat, a „Cobra“ félig-meddig titkos, Bécsújhely közelében, egy erdö mellett található föhadiszállását. Egy magyar gyártmányú “Corvus” kisrepülögép csapódott az épületbe, legalábbis ezt írták az akkori osztrák sajtójelentések. Ez volt az osztrákok fedö-storyja.. Ez itt pl. az osztrák TV, az ORF weboldalán található:

http://noe.orf.at/stories/316433/

Idövel az eset nagy nyilvánosságot kapott, még a kínai hírügynökségek is átvették. Nos, gondolkozzatok, birkucik.. vegyünk egy pusztán hipotetikus példát: mekkora a valószínüsége annak, hogy egy kisrepülögép valahol becsapódik Pozsonyban? Elég kicsi, az utóbbi 10-20 évben nem is történt ilyen baleset a tudomásom szerint. S mekkora annak a gyakorlati valószínüsége, hogyha ez mégis megtörténik, az a kisrepülö pontosan a SIS székházára zuhan rá? Elenyészöen kicsi! Ha ilyen mégis megtörténik, annak jóval 1 százalék aluli a valószínüsége (mivel több száz épület található Pozsonyban), hogy az véletlenszerü baleset volt, és 99 százalék azé, hogy….. hogy támadás volt! Az a „kisrepülögép“ valójában távirányított repülö volt, robbanószerekkel megtömve. Ha elolvassátok figyelmesen a hírt, abban is szerepel, hogy a „Cobra“ föhadiszállása olyan csúnyán kigyulladt a becsapódás után, hogy 180 tüzoltónak öt óra hosszáig tartott nagynehezen eloltani a lángokat.

Ausztria – ne feledjétek birkucik, hogy azért mégiscsak Adolf Hitler szülöhazájáról van szó – jelen napjainkban az egyik legmegveszekedettebb sátánista-illumináti frakció hazája is, mely mind a mai napig teljes ellenörzése alatt tartja az osztrák kormányt. Jörg Haider halála is egyfajta baljós indikátora volt ezen veszedelmes erök elöretörésének. Míg a mérsékeltebb európai illuminati frakcióknak „csak“ a jelenlegi pénzügyi rendszer totális tönkretétele a célja az „új világrend“ bevezetése céljából, addig ezen tökéletesen nem normális frakciók ezt egy globális atomháború útján akarják elérni. Európában ezeknek a náciknak az osztrák frakció volt az éllovasa…. amíg rájuk nem ijesztettek a katonák… A Cobra-föhadiszállás ellen a NATO hajtott végre álcázott támadást….A Cobra felrobbantott bécsújhelyi épületében volt a náciknak a rejtett központjuk, és atomtöltetek puccsszerü birtokba vételére készültek, majd azok felrobbantására a világ nagyvárosaiban, Washingtonban, Londonban, Párizsban… Amerikai részröl Dick Cheney akkori USA alelnök & company volt benne, rossz nyelvek szerint a Bush család is tudott róla. A diktatorikus „új világot“, mely az okozott gigantikus káoszból és pusztításból emelkedett volna ki kemény katonai rendszer formájában , két helyröl, Bécsböl és az amerikai Denverböl irányították volna. Annak idején megjelent az interneten egy „müvészvideó“, mely mára nagyon ismertté vált, és egy ehhez hasonló „fantáziaforgatókönyvet“ taglalt, amint atomtöltetek robbannak különbözö nagyvárosokban, majd azt követi egy kemény katonai világrendszer. Ez nem volt semmiféle „müvészvideó“, hanem a mérsékeltebb európai illuminati tábor általi szándékos kiszivárogtatás, hogy ezen erök szándéka a bécsújhelyi „figyelmeztetés“ után teljesen lehetetlenné váljon. Vagy tán azt hiszi valaki is, a föáramlatú angol „Daily Telegraph“ webodalán megjelenhetett volna egy ilyen iszonyatosan beteg „müvészvideó“?!

És hogy a nyomtatott napilap is több sorozatban lehozott volna ez alapján készült, iszonyúan beteg „müvészkarikatúrákat“?!

Akik látták, azok közül nagyon sokan sejtik, hogy ennek a videónak kell valamiféle hátterének lenni, ezért is figyeltek fel rá olyan sokan. Nos, ti itt már birkucik tudjátok, hogy mi volt ez az egész.

Nos, ennyit.. Legyetek jók, a Barátok Köztön és a Josibaráton kívül már nézzétek a Mónika Showt is, továbbra is foglalkozzatok üres, jelen téktelen politikai témákkal, hagyjátok magatokat fejni a sátánista bankok által, stb, stb.

666 írta, 2010 szept 5:

Rossz lesz ez így birkucik, nagyon rossz. Csak a bégetés, és semmi hit. Annyi marhasággal megetettek már benneteket a sátánista médiáitok, hogy amikor valaki kiáll elétek, és elkezd öszintén beszélni, egyszerüen örültnek nézitek. Minden birka azt hiszi, hogy a médiákból csakis az igazság jöhet, hisz emberek milliárdjainak azért mégse lennének képesek a sátánista nemzetközi hírügynökségek brutálisan a szemébe hazudni. Hát persze hogy nem

Nem hiszitek azt se, amit a bevezetöben írtam, hogy állandó háborús veszélyben éltek (alább bekopíroztam ide is, mert elveszett a sok jajjaj közt)

Pedig a jövötök tervezve van.. említek egy történetet.. 2010 január 26-án érdekes hírt hoztak le a nemzetközi hírügynökségeitek, csak persze nektek nem tünt fel:

http://www.reuters.com/article/idUSTRE60P4XU20100126

“Öngyilkos lett a davosi világgazdasági fórum biztonságáért felelös svájci rendörparancsnok, bizonyos Markus Reinhardt” – írja a Reuters.

Szegény flótás… valami biztonsági berendezésen keresztül kíváncsiságból belehallgatott azokba a szigorúan bizalmas beszélgetésekbe Davosban, amelyeken a sátánista hatalmasok a jövötöket tervezték.. késöbb dupla tarkólövéssel végeztek vele

Mert a tervezett jövötök, mint ahogy már többször írtam, a vágóhíd: totális pénzügyi összeomlás majd (atom)háború Iránnal Minimum a “pénzügyi feketeleves” a tömegek számára teljesen elkerülhetetlen, még akkor is, ha a sátánistákon netán az USAban úrrá lennének a katonák. Azon is mindig nagyon jókat röhögök, mikor a médiáitok azzal szórakoztatnak benneteket, hogy Iránnak mikorra lehetnek kifejlesztve atomfegyverei Iránnak már vannak atomfegyverei, az amerikaiak a Bush frakción keresztül már rég eladtak nekik kb. 10, rakétába helyezhetö neutronbombatöltetet. Az is elég valószínü, hogy már Kína is adott nekik atomtölteteket. Imádkozzatok, hogy ez a háború ne törhessen ki!!

A kérdés itt ugyanis eképpen szól: háború kitörése esetén meg meri-e majd nyomni az atomgombot Irán, az USA v. Izrael.

Egyébként nemcsak Iránnak, hanem már Észak-Koreának is adott el az USA atomfegyvereket, már rég.. ha pénzröl van szó, nincs se Isten, se semmi.. business is business

A világ legnagyobb kábítószerkereskedö ügynöksége, a CIA, is mindenhol ott van, ahol kábítószer van.. nemcsak az afgán heroint juttatja el nagyban az egész nyugati világba, hogy aztán az ebböl származó irdatlan bevételek olyan illuminatikhoz kerüljenek mint Soros György, vagy hogy a nagy amerikai befektetési bankok likviditását javítsák fel, hanem a CIA olykor segít az észak-koreai elitnek is keményvalutát szerezni azáltal, hogy busás jutalékért cserébe segít nekik terjeszteni az észak-koreai kábítószereket Japánban és máshol Dél-Kelet Ázsiában. Ezt a világot a Sátán uralja, birkucik, ö az egyedüli olyan imádott isten ezen világban, mely képes gondoskodni is a követöiröl, kik szinte kivétel nélkül fantasztikus jólétben élnek, és a páholyokon valamint a titkos társaságokon keresztül összejátszanak, és támogatják is egymást. Vagy tán tényleg azt hiszitek, az a kétezer éve halott zsidógyerek, vagy az a tehénpásztor, Mohamed, az törödik is veletek, hahhhahhahah

666 írta, 2010. szeptember 7:

Örülök birkucik, hogy minden tiszteletlenség mellett bár, de mintha kezdenétek HINNI. Mindössze élet és halál kérdése lehet ez a hit a jövöben! Merthacsak olyan egyszerü lenne a világ, hogy minden ami nehezen hihetö, az nem igaz, és minden ami könnyen hihetö, az igaz.. Nos, mi olyan hihetetlen?

Tán hogy az új ausztrál miniszterelnöknö (2010 júniusától), Julia Gillard, nöi bérgyilkosként kezdte a pályafutását, és ö volt a sátánista alfa páholy vezetöje mielött miniszterelnököt csináltak belöle? Mit is ír róla a korábbi páholyvezetö a 2004-es vallomásában?

http://loveforlife.com.au/node/7103

Some of the deadliest, most effective and disarming assassins are women. Within the Alpha Lodges they are worshipped as embodiments of the Dark Goddess – who is known by many names and is virgin still! Currently the Outer Head of the Alpha Lodge Australasia is a very highly placed and successful Federal politician – whose Satanic name is Bestia.

A leghalálosabb és legefektívebb bérgyilkosok mind nök. Az alfa páholyon belül mint a Sötétség Istennöinek megtestesítöit imádják öket, mely mitikus Istennö közismerten szüz, és több név alatt istenítik. Az alfa páholy külországokért felelös vezetöje jelenleg (2004ben) egy nagyon sikeres és nagyon magasrangú föderális politikus, sátánista fedöneve Bestia. -írja a fösátánista.

Julia , Bestia – hasonló rímelés, de ez még nem bizonyít semmit. Ami viszont igazán beszédes: Julia Gillard soha nem ment férjhez, soha nem szült gyereket, soha senkivel nem állt komolyabb kapcsolatban (leszámítva néhány PR fogást) Tán azt hiszitek, birkucik, Ausztrália tömve van olyan nagyon magasrangú federális nöi politikusokkal akik még mindig szüzek? Csakis és kizárólag Julia Gillardra illik a páholy egykori vezetöjének kriptikus jellemzése! Julia sátánista rendfokozata “toalettvámpírnö”

Más: tán azt hiszitek, az is marhaság, hogy 2008ban nem akartak Bushék az osztrák nácikkal karöltve atomháborút kirobbantani, és egy globális diktatúrát bevezetni a nyugati világban, és hogy a bécsújhelyi Cobra-központba (a puccsista nácik központja) nem távírányított repülö csapódott?

Ausztria ideális hely a sátánista erök számára, mivel nem tagja a NATO-nak, így a biztonsági eröire sincsenek a pentagonos tábornokok – a sátánisták fö ellenségei – közvetlen rálátással.

Nézzük a történések kronológiáját:

1. 2008 október 11 – az osztrákok meggyilkolják Jörg Haidert. Haiderröl sok mindent el lehetett modani, de azt nem, hogy ezekkel a megveszekedett, sátánista-illuminati erökkel egy húron pendült volna

2. 2008 október 18 – a vezetö NATO tagállamok vezérkari fönökei a lehetö legnagyobb titoktartás mellett egy isten háta mögötti helyen találkoznak valahol az Adirondacks hegységben az USAban Az egész világon mindössze az adirondacki helyi újság tájékoztatott erröl a fura összejövetelröl:

http://adirondackdailyenterprise.com/page/content.detail/id/503035.html?nav=5008&showlayout=0

Az amerikai vezérkari fönök, Muellen tábornok, “térden állva” könyörgött itt a többieknek, hogy csináljanak valamit, mert ö de facto tehetetlen a fönöke ellen – ugyanis az Egyesült Államok hadseregének föparancsnoka, George Bush az európai osztrák martalócokkal, és a privát zsoldosaival együtt atomtámadásokra és katonai puccsra készült a nyugati világban. Hallottatok már birkucik a médiáitokban a Blackwaterröl, a világ legnagyobb privát zsoldos hadseregéröl, mely náci martalóc-sereg az iraki háborús bünök kétharmadát is elkövette? Biztos, hogy nem.. De most utána googlezhattok.. Jobb késöbb mint soha. Egy keresztény szerzetes irányítja (nem írtam el!) Rajta kívül, a Bush családon, és a Dick Cheney gangon kívül nem tartozik senkinek felelöséggel. Támaszpontjai vannak Texasban, Dél-Afrikában, Ausztráliában, meg még ki tudja hol.. Sokszázezer katonája van..

3. 2008 október 19:

http://www.nytimes.com/2008/10/21/world/europe/21iht-military.4.17147014.html?_r=1

New York Times írta: The United States and Russia sent their top military officers to this neutral capital Tuesday for an unannounced meeting to seek common ground and to try to move bilateral relations back on track, U.S. officials said. The meeting was arranged with great secrecy and was the first time that Admiral Mike Mullen, chairman of the Joint Chiefs of Staff, had met his counterpart, General Nikolai Makarov, since the Russian was appointed chief of the General Staff this summer.

AZ USA és Oroszország legföbb katonai vezetöi egy elöre be nem jelentett, a legnagyobb titoktartás mellett szervezett találkozóra jöttek össze semleges területen, Helsinkiben. Az amerikai vezérkar itt de facto kitálal az oroszoknak. Az oroszok még aznap harckészültségbe helyezik az orosz hadsereget.

4. 2008 október 21: Bécsújhelyen egy repülö csapódik az osztrák különleges alakulat, a Cobra föhadiszállásába

5. 2008 november 4: elnökválasztás az USAban Nyilván George Bushnak semmi oka nem volt röviddel a 2008as elnökválasztások elött bepánikolni, és katonai puccsot igyekezni végrehajtani a sátánista oligarchákkal együtt, hisz “mindössze” háromezer embert ölettek meg 2001 szept 11-én, majd ezen hamis ürügyre hivatkozva “mindössze” kettö totálisan illegális háborúba kergették bele az Egyesült Államokat (Afganisztán és Irak), és zaklatták az USAt és az egész világot a “terror elleni intézkedéseikkel” egy évtizeden keresztül, és “mindössze” a nemzetközi pénzügyi rendszer totális csödjét hagyta Bush maga után. Mit gondoltok birkucik, miért nem merik az “Al-Kaida” foglyokat az USAban független civil bíróság elé vinni, Guantanamóra eldugott, náci stílusban müködö katonai törvényszékek helyett. Mert nincs az a civil független bíróság, mely el tudná ítélni öket! A Guantanamon fogva tartottak 95 százaléka ártatlan szerencsétlen. George Bush pedig háborús bünös, a legrosszabb fajtából, és ha még egyszer talán az USA visszatérne az alkotmányos kormányzáshoz, kivégzöosztag elött fogja végezni. Meg azok az oligarchák is, akik ezekben a dolgokban benne voltak (pl. Rockefeller klán)

És tán az is hihetetlen, hogy az afgán nyers ópium legnagyobb “futára” a világba a CIA? Ehhez tulajdonképpen elég feltenni a következö kérdést: hogy lehet az, hogy Afganisztánban bár százezernél is több állig felfegyverzett katona állomásozik, és mégse bolygatja senki se az ópiummák ültetvényeket? Az Afganisztánban elöállított kábítószer mennyisége nem csökken, hanem látványosan nö…

“Érdekesség”

George Bush 2008 májusi izraeli látogatásának egyik fura mozzanata: Bush Ehud Olmert izraeli miniszterelnök társaságában ellátogatott egy bizonyos Tel Megiddo nevü hegyre Izraelben ( http://en.wikipedia.org/wiki/Tel_Megiddo ), melynek közismertebb görög neve Armageddon, és igen, a bibliai Armageddon hegyröl van szó! (lásd képeket lentebb)

Ezek a sátánista-illuminati örültek megszállottjai a szimbolikának, és azt hiszem, ezen látogatás szimbolikus jelentését sem nehéz kitalálni a fenti ismeretek tudatában!

bush_az_armageddon_hegyen

armageddon_hegy

666 írta, 2010 szeptember 10:

A Talibán – miután szakított az amerikaiakkal a gázvezeték ügyében ( http://www.kukac.sk/archivum/viewtopic.php?t=776&p=36901#36901 ), 2000 tavaszán mintegy második dühítö lépésként az amerikaiak számára, felszámolta az ópiummák-ültetvényeket is, és rákényszerítette az afgán parasztokat, hogy búzát és zöldségeket termeljenek. Senki nem halt éhen emiatt! 2001 nyarán az ENSZ ellenörök gyakorlatilag már nem is találtak ópiummák-mezöket.

http://www.opioids.com/afghanistan/index.html

Idézet: U.N. drug control officers said the Taliban religious militia has nearly wiped out opium production in Afghanistan — once the world’s largest producer — since banning poppy cultivation last summer. A 12-member team from the U.N. Drug Control Program spent two weeks searching most of the nation’s largest opium-producing areas and found so few poppies that they do not expect any opium to come out of Afghanistan this year.

Micsoda véletlen (vagy nem egészen ), hogy pár hónap múlva az amerikaiak lerohanták Afganisztánt, és az ópiumtermelés egy éven belül ismét visszakerült a régi szintekre.. Csak az nem látja, hogy az afgán nyersópium-bizniszt mindig is a CIA futtatta, aki nem is akarja.. A Talibánt is eredetileg a CIA installálta a hatalomba (hisz már a szovjet invázió idején is együttmüködött vele, és már ekkor is nagyban müködött az ópiumbiznisz), csak aztán késöbb a Talibán szembe fordult az amikkal.. gázvezeték építésének joga az argentinoknak adva, ópiumültetvények felszámolása, stb, stb .. csodákszik valaki is, hogy Afganisztán “fel lett szabadítva”..

 

666 írta, 2010. szeptember 18:

Készen álltok birkucik egy újabb, nagy fröccsenetnyi mocsok befogadására? Csak folytatni fogom, ahol múltkor abbahagytam..

Elöször ismételjük el a történések kronológiáját röviden:

1. 2008 október 11 – az osztrákok meggyilkolják Jörg Haidert. …

2. 2008 október 18 – a vezetö NATO tagállamok vezérkari fönökei a lehetö legnagyobb titoktartás mellett egy isten háta mögötti helyen találkoznak valahol az Adirondacks hegységben az USAban …

3. 2008 október 19: AZ USA és Oroszország legföbb katonai vezetöi egy elöre be nem jelentett, a legnagyobb titoktartás mellett szervezett találkozóra jöttek össze semleges területen, Helsinkiben. Az amerikai vezérkar itt de facto kitálal az oroszoknak. Az oroszok még aznap harckészültségbe helyezik az orosz hadsereget.

4. 2008 október 21: Bécsújhelyen egy repülö csapódik az osztrák különleges alakulat, a Cobra föhadiszállásába

5. 2008 november 4: elnökválasztás az USAban Hogy milyen komoly volt akkor a helyzet, és mennyire egy atomkonfliktus szélén állt a világ, arra utal ez a BBC cikk is, amit sokan akkor nem tudtak mire vélni:

http://news.bbc.co.uk/2/hi/uk_news/politics/7681743.stm

Scientists from Porton Down have been deployed in the UK a “number of times this year”, the government’s head of counter-terrorism has told MPs. The lab mainly specialises in nuclear and biological warfare but the reason for the deployments is not known. Brigadier Chip Chapman told a committee of MPs he could not go into details for national security reasons.

2008 október 21-én (ugyanaz a nap mint amikor a bécsújhelyi támadás is történt) Nagy-Britanniában készültségbe helyezték és széttelepítették az ország különbözö részeire a katonai nukleáris és biológiai fegyverszakértöket “gyakorlatra”. Hogy miért pont ekkor, nem indokolták. Chip Chapman dándártábornok hozzátette, nemzetbiztonsági okok miatt nem indokolhatja. Még egyes parlamenti képviselök elött se..

A Petagon tábornokai, miután jöttek az elsö jelzések, hogy milyen veszélyek elé nézhet Amerika és a világ a 2008as elnökválasztás elött, elöször a pénzügyi hátterét próbálták sebezni a Bush családnak még hosszú hónapokkal az elnökválasztás elött. A Blackwater zsoldosokat ugyanis kábítószerpénzekböl szándékozták Bushék finanszírozni… Erre a pontjukra mértek tehát elöször – még 2007 öszén – csapásokat a pentagonosok: a kábítószercsempészetre Kolumbiában! A CIA és az illuminatik ugyanis nemcsak a világ heroinkereskedelmének 90 százalékát uralják az afgán heroinon keresztül, hanem hasonlóan markáns a részesedésük a világ kokainpiacain is!

 2007 szept 24:

http://afp.google.com/article/ALeqM5j6QonBKKMo2gw1e3ql-xUcQEZbVg

A private jet that crash-landed almost one year ago in eastern Mexico carrying 3.3 tons of cocaine had previously been used for CIA “rendition” flights, a newspaper report said here Thursday, citing documents from the United States and the European Parliament. The plane was carrying Colombian drugs for the fugitive leader of Mexico’s Sinaloa cartel, Joaquin “Chapo” Guzman, when it crash-landed in the Yucatan peninsula on September 24, El Universal reported.

Egy beismerten CIA repülögép “zuhan le” (valójában a Pentagon lövette le) Mexikóban 3.3 tonna (!!!) kokainnal a fedélzetén. A cikk a mexikói Sinaloa kartellt említi, ez igaz is, de azt már elfelejti megemlíteni, hogy a kartell a Bush-CIAs puccsisták megbízásából dolgozott.. és hogy együttmüködött még az “Al-Kaidával” is.. Mint tudjuk, Al-Kaida valójában nincs, de CIA és Mosszad, az van! Ez a mexikói drog kartell – “Al-Kaida” kapcsolat még szóba fog kerülni a mexikói sertésinfluenza kitörés kapcsán is.. A Bush család akkori irdatlanul nagy kábítószerügylete ügyében – mint ahogy a cikk is említi – vizsgálatot indított az Európai Parlament is. Az ilyen Bushékat gyengítö akciók aztán egészen 2008 végéig folytatódtak. A leglátványosabb kokainfogás – “micsoda véletlen” – épp 2008 októberében volt:

http://www.telegraph.co.uk/news/worldnews/southamerica/colombia/3263156/Colombia-finds-10-tons-of-cocaine-in-one-of-the-biggest-seizures-in-history.html

Idézet: Colombia finds 10 tons of cocaine in one of the biggest seizures in history

Kolumbiában 10 tonna kokaint foglaltak le. A világtörténelem egyik legnagyobb kokainfogásáról van szó

2008 november 1-én aztán – szintén a Pentagon tábornokainak nyomására – Venezuelában a hatóságok megrohamozták a Stanford International Bankot, melyet a pénzügyeik bonylítására használt a kartell és a CIA-Bush frakció.

2008 november 4-én pedig a pentagonos fenyegetések hatására lemond a kolumbiai hadsereg föparancsnoka, aki egyben az ország CIAs kábítószerkereskedelmének “védöszentje” is volt..

http://www.nytimes.com/2008/11/05/world/americas/05colombia.html?_r=1&oref=slogin

2008 november 5-én pedig – szintén a Pentagon tábornokai – lelövetik a mexikói belügyminiszter gépét, ki a CIA és a kartell itteni “védöszentje” volt. A kolumbiai hadseregföparancsnokkal ellentétben ö mindenhatónak képzelte magát.. Az eset olyan kényessé vált, hogy – mint ahogy a New York Times cikk is írja – a mexikóiak mindent elkövettek, hogy maximálisan ködösítsék a gép lelövését és a miniszterük halálát..

http://www.nytimes.com/2008/11/06/world/americas/06mexico.html?em

Idézet: Mexican officials tried to rein in speculation that swirled Wednesday over the cause of a plane crash on Tuesday evening that killed the interior minister

Az egyik legnagyobb titok pedig az, hogy mikor Bush értesült róla, a kábítószerhálózata teljesen levadászóban van, megpróbált Paraguayba menekülni a Bush család ottani birtokára, melyet azonban a különleges alakulatok megakadályoztak, és egy jó ideig az ö fogságukban volt..

Az, hogy akkor nem tört ki atomkonfliktus, lényegében a Pentagon tábornokainak, az akkor még csak szenátor elnökjelölt Obamának, és Robert Gatesnak, Bush védelmi miniszterének köszönhetö. Sokan nem értik, hogy lehet az, hogy Robert Gates védelmi miniszter maradhatott Obama idején is: hát ezért. Mert szembefordult Bushhal és átállt a tábornokok oldalára ebben a kritikus idöszakban, amivel gyakorlatilag egy atomkonfliktust akadályozott meg.. a tábornokok nyomására aztán Obama meghagyta továbbra is mint védelmi minisztert.

Jelentös Obama szerepe is ebben az idöben: amikor a Bush által irányított Blackwater magánzsoldoshadsereg alakulatai gyakorlatilag megtámadták a szíriai falvakat Izraelböl 2008 októberében azzal a nem titkolt céllal, hogy háborúba sodorják Iránt, Obama még szenátorként titokban találkozott Hawaion Ahmadinedzsad iráni elnökkel, ahol megegyeztek, hogy Irán semmiképp se fog válaszolni a szíriai provokációkra.

Milyen érdekes, hogy Obamának 2008 október 24-én a “hawai nagymamája betegedett meg”:

Senator Barack Obama arriving Thursday evening on a flight to Honolulu, where his maternal grandmother is gravely ill.

http://www.nytimes.com/2008/10/25/us/politics/25obama.html?hp

 

Ahmadinezsadnak pedig az egészsége “romlott meg”, lemondta minden nyilvános szereplését, és tünt el a nyilvánosság elöl ugyanezen napokban.

 

http://www.haaretz.com/news/rumors-flurry-about-ahmadinejad-s-health-following-event-cancellations-1.255959

Recent days have seen a flurry of speculation on the health of Mahmoud Ahmadinejad, after the Iranian President cancelled a series of speaking engagements.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s