A sertésinfluenzát 2009-ben az Air Force One vitte Mexikóba

„Mottó“: Obamát sertésinfluenza ellen oltják 2009 decemberében. A fekete pulóver a Fehér Ház növérén, az elnökön, a piszkossárga függöny az ablakban, valamint a vérvörös betegellátó szék természetesen nem szimbolizál semmit. Vagy esetleg mégis?

Forrás: http://voices.washingtonpost.com/44/2009/12/pres…

obamat_oltjak666

De komolyabban: bevallom, hogy nem kis büntudatom van amiatt, hogy az elmúlt években Obamát a kelleténél pozitívabb színben tüntettem fel. Személye sajnos tölem jóval magasabbrangú embereket is megtévesztett, köztük a Pentagon azon tábornokait is, akik 2008-ban hatalomra segítették abban a hitben, hogy így megelözhetö lesz egy Iránnal vívott harmadik világháború (ami egyébként meg is lett elözve), de akik 2009 tavaszán – látva, hogy ki lett valójában megválasztva amerikai elnöknek – már arra törekedtek kétségbeesetten, hogy lelöjék az elnöki gépet New York felett.

A 2009 a mesterségesen elöidézni próbált járványok éve volt c. írást anno 2010-ben a következöképp fejeztem be:

„Bizonyos meg nem erösített hírszerzési információk szerint egy ilyen biológiai fegyverekkel kísérletezö “Al-Kaida” támaszponton lett összekotyvasztva a sertésinfluenza vírusa is valahol Algériában, majd libanoni “Al-Kaida” ügynökök jutatták el Mexikóba Paraguay, Brazília és Argentína hármashatár övezetén keresztü“.

Nos, sajnos ez (is) egy nagyon okosan kitalált dezinformációnak bizonyult, amit valószínüleg a legfelsöbb szinteken találtak ki, és ami aztán sok embert meg is tévesztett.

Közelebb áll az igazsághoz az, amit a F16-os üldözte Obama elnöki gépét 2009-ben New York felett c. írásban feszegettem:

„A konfliktus a Pentagon tábornokai és az USA “tradicionálisan” bábelnöke közt még George Bush idején kezdödött (lásd: Irán késésben levö megtámadása ), és azóta is tart. Hogy mi volt ezen incidens pontos oka, azt nem tudni, talán az éppen “kitört” “sertésinfluenzajárvánnyal” függött össze.“

De még mennyire, hogy azzal függött össze!

Az elsö gyanús jelek, amit akkor sokan nem vettek figyelembe abból kifolyólag, hogy az elnöki gép minden gyanú felett állt, a következö bizarr hírek voltak:

http://www.dailymail.co.uk/news/article-1173672…

“Egy héttel azután, hogy Obamával kezet fogott, Felipe Solis mexikói építész sertésinfluenzához hasonló tünetekkel elhunyt…

http://latimesblogs.latimes.com/washington/2009/04/white-house-says-obama…

“Influenzához nagyon hasonló tünetekkel hirtelen elhunyt a mexikóvárosi antropológiai múzeum egyik prominens egyénisége, egy héttel azután, hogy a múzemban fogadták Obamát.”

Sertésinfluenzával fertözödött meg Barack Obama egyik aszisztense Mexikóban

(Barack Obama aide infected with swine flu in Mexico)

http://www.telegraph.co.uk/health/swine-flu/5253536/Barack-Obama-aide-infected…

„Sertésinfluenzában betegedett meg Obama kíséretének egyik tagja, aki korábban vele volt mexikói útja során.“

A cikkben a férfi nincs menevezve, valójában Marc C Grinswoldról, az amerikai Energetikai Minisztérium egyik biológiai fegyverszakértö munkatársáról van szó. Ö vitte a vírust 2009. április 16-án az elnöki gép fedélzetén Mexikóba, majd terjeszttette szét a mexikói fövárosban sok helyen, majd késöbb, hogy elterelje magáról a gyanút mint elkövetöröl, saját magát is megfertözte.

Miután az amerikai hadsereg tábornokaihoz eljutottak az elsö hírek, hogy a lovakon néha elöforduló venezuelai encefalitishez hasonló vírus ütötte fel a fejét Mexikóban, nem sokkal az elnöki látogatás után, 2009. április 22-én azonnali ellenörzést rendeltek el az amerikai hadsereg biológiai fegyvereket elöállító Fort Detrick-i telephelyén.

http://en.wikipedia.org/wiki/Venezuelan_equine_encephalitis_virus

“In April 2009, the U.S. Army Medical Research Institute of Infectious Diseases at Fort Detrick reported that samples of Venezuelan equine encephalitis virus were discovered missing during an inventory of a group of samples left by a departed researcher.”

„2009 áprilisában az amerikai hadsereg „fertözö betegségekkel foglalkozó kutatóközpontja“ (valójában biológiai fegyvereket állít elö) jelentette, hogy venezuelai encefalitis vírust tartalmazó edények tüntek el“

“During the Cold War, both the United States biological weapons program and the Soviet biological weapons program researched and weaponized VEE”

“A hidegháború alatt mind az amerikai, mind a szovjet fél kutatásokat végzett ezen a víruson, és emberre is veszélyes változatait állította elö biológiai fegyverkezés céljából.”

Miután az amerikai vezérkar kiderítette, hogy mi történt, az egyik tábornok utasítást adott az elnöki gép lelövésére, utóbbi viszont még idöben bemenekült New York légterébe, s manöverezésbe kezdett, menekülni próbált az F-16-os elöl, az viszont már lakott terület felett nem merte lelöni, de még így is ráijesztett. Ennek a bizarr „macska-egér játéknak“ voltak a tanúi a new yorkiak 2009 április 27-én, s erröl írtam én is az F-16-os üldözte Obama elnöki gépét 2009-ben New York felett c. írásban.

——————————————————

nem_programozhato, március 31, 2014

Obama Was In Mexico For Swine Flu Outbreak
http://www.cbsnews.com/news/ob…-outbreak/

“A járvány kitörésének ideje egybeesett Obama mexikóvárosi útjával”

The outbreak coincided with President Barack Obama’s trip to Mexico City”

——————————————————-

egy vendég, április 24, 2014

Putin: Obama kétségkívül megmentene engem ha vízben fulladoznék
(Putin: Obama would ‘save me’ from drowning)

http://www.washingtonpost.com/…-drowning/

“I think Obama is a courageous and good person and he would for sure save me.”

“Úgy hiszem, Obama egy bátor és jó ember, aki minden bizonyára megmentene engem” – mondta Putyin.

———————————————————-

nem_programozhato, április 24, 2014

Obama az elnöki helikopter (Marine One) fedélzetéröl figyeli az Oso, Washington állambeli földcsuszamlást

Forrás: Fehér Ház fotoalbum, http://www.whitehouse.gov/phot…-photo-day

(jobb oldali nyillal lehet ránavigálni)

obama_marine_one

———————————————————

nem_programozhato, április 24, 2014

Obama rózsaszín pulóvert vásárol a feleségének

Forrás: http://www.whitehouse.gov/phot…-photo-day

(a nyilakkal lehet ránavigálni)

obama_1969

———————————————————-

nem_programozhato, április 24, 2014

Obama az ovális irodában lehajol a 6 hónapos Sabina Johnsonhoz

Forrás: http://www.whitehouse.gov/phot…-photo-day

obama_sabina_johnson

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s