A Snowden kiszivárogtatás mögött a hatalmi elitek (illuminátus klánok) közti egyre ádázabb frakcióharc áll, aminek fö nyertese – kis szerencsével – egy nevetö harmadik, az emberiség lehet. A Snowden kiszivárogtatás ebböl kifolyólag – a kockázatai ellenére is – pozitívnak tekinthetö.
Olyannyira bepánikoltak a napokban azok a politikai körök, amelyek a 2001. szeptember 11-i események mögött valójában álltak, hogy a föbünös George Bush tegnap személyesen ment utána Barack Obama elnöknek Tanzániába, hogy utóbbi próbálja meg megakadályozni a Wikileaks további szivárogtatásait:
Egzotikus helyen találkozott Obama és Bush
http://hvg.hu/vilag/20130702_Egzotikus_helyen_talalkozott_Obama_es_Bus
„A jelenlegi demokrata és a korábbi republikánus elnök rövid, eredetileg nem tervezett találkozójára a tanzániai fővárosban, Dar es Salaamban került sor, mindketten az ottani amerikai nagykövetség ellen 1998-ban elkövetett merénylet áldozataira emlékeztek.“
Ürügyként Bush az 1998-as tanzániai merényletekre való emlékezést hozta fel (…), melyeknek viszont a napokban nincs semmiféle évfordulója, mivel 1998. augusztus 7-én történtek.
Amerikai nyomásra (egyébként is titkos szövetségesek) Putyin is közbelépett tegnap:
http://www.magyarhirlap.hu/snowden-menedekjogot-kert-moszkvaban
„Obama és Putyin elnök megállapodtak az együttműködésről a Snowden ügyben. Putyin szemmel láthatólag szintén nem szereti a kiszivárogtatókat, mivel úgy nyilatkozott: Snowdennek fel kell hagynia az amerikaiak megkárosításával.“
Mivel Putyin ideig kimondott rokonszenvvel kezelte a Wikileaks-et, és az orosz TV angol adása az elmúlt években kimondottan sztárolta Julien Assange-ot, ez a hirtelen pálfordulás annak a jele, hogy olyan kaliberü „információs tömegpusztító fegyver“ bevetésére készül a Wikileaks, amely a feje-tetejére állíthatja a jelenlegi világrendet, mivel kiszivárogtatása után forradalmat vagy polgárháborút lehet majd elöidézni, különösen a legjobban érintett országban, az USA-ban. Ez az oroszoknak sem érdekük abból kifolyólag, hogy az Obama kormány bukása destabilizálná a helyzetet Szíriában, mely akár harmadik világháborúhoz is vezethetne.
Hogy az utóbbi hetekben nem tudták egyes sötét körök (föleg Izraelböl, Nagy-Britanniából és Franciaországból) lángra lobbantani Szíriát, az az Obama kormányzat, a Pentagon és az oroszok közti titkos szövetségnek volt köszönhetö. Ennek tudható be az is, hogy Izraelhez és a Bilderberg csoporthoz közel álló körök információs háborúba kezdtek az Obama kormány és leggyengébb pontja, az NSA ellen, mely az amerikai Belbiztonsági Minisztériummal együtt valójában náci-fasiszta erök ellenörzése alatt áll (legújabb „remekmüvük“ a bostoni robbantások, valamint a pszi-op müveletnek számító sandy hooki-i „mészárlás“ volt). Ezek az elemensek ugyan bizonyos fokú hüséget mutatnak az Obama rezsimmel szemben, pontosabban mondva az amerikai elnök kénytelen velük együttmüködni, igazi hüséggel viszont a Federal Reserve-hez és a náci-fasiszta Bush családhoz tartoznak.
A Wikileaks mögött pedig az izraeli Mosszad és Rupert Murdoch illuminátus milliárdos áll (mind a wikileaks-es Julien Assange mind Rupert Murdoch ausztrál származású, innen az „ismeretség“, de erröl még majd egy külön cikkben!), s a Bilderberghez közel álló, tavaly novemberben puccsot végrehajtani próbáló, Obama által leváltott CIA fönök, Petraeus tábornok is ebbe a „partiba“ sorolható.
Az ideális az lenne, ha a bilderbergi-izraeli és a náci-amerikai oldal sötét elemensei kölcsönösen semlegesítenék egymást, miközben persze Szíriában se törne ki konfliktus.
Hogy végülis a Wikileaks ki fogja-e szivárogtatni az igazságot szeptember 11-röl, azt majd a napokban meglátjuk.
Egy teljes leleplezés egyébként kellemetlenül érintené az Obama mögött egyik „fö pillérnek“ számító Haditengerészeti Titkosszolgálatot is (Office of Naval Intelligence) , melynek kiszivárogtatóoldaláról (whatdoesitmean.com) néha én is idézek, mert elég nagy igazságtartalommal és kétségkívül a legmagasabb szintü tájékozottsággal rendelkezik az összes ilyen oldal közül.
Szeptember 11 legszörnyübb titkai a következök:
1. a repülögépek távirányítással lettek belevezetve az ikertornyokba,
2. a Pentagonba pedig nem személyszállító repülö, hanem cirkálórakéta csapódott.
Bár ezek a tények már eléggé jól ismertek az „összeesküvéses irodalomban“ is, amit viszont kevesen tudnak, az az, hogy George Bush parancsára azért lett beleküldve a cirkálórakéta a Pentagonba a repülögépek ikertornyos becsapódása után, hogy eltüntesse mind a nyomokat, mind a tanúkat, mivel a „távirányító szoftver“ a Naval Intelligence pentagoni központjának számítógépein futott, ahová késöbb a cirkálórakéta csapódott be (ezért nem lehetett késöbb kinyomozni, hol volt az „irányító központ“). Klasszikus példája a piramisszerü irányításnak, amikor a „felsö szintek“ elárulják és feláldozzák az „alsóbb szinteket“ a maximális titoktartás érdekében. Szept 11 esetében Bush lényegében „lefejezte“ és feláldozta a Haditengerészeti Titkosszolgálat teljes vezetését, ami nem kis feszültségekhez vezetett késöbb a Pentagonban.
Ha például megnézzük a pentagoni áldozatok listáját, akkor láthatjuk, hogy legalább harminc név a haditengerészethez kapcsolódik „valahogy“, ezek közül sok valójában titkos szolga volt.
http://www.foxnews.com/story/0,2933,62151,00.html#pentagon
A háttérhatalomnak már korábban nézeteltérései voltak velük, mivel például a földönkívüliekröl szóló információk nyilvánosságra hozatalát szorgalmazták. Ebben egyébként mind a mai napig élvonalbelinek számít a whatdoesitmean.com, de nemcsak ez a weboldal, hanem például a „Coast To Coast AM“ rádióllomás is az USA-ban ( http://www.coasttocoastam.com/ ) , amelynek fö müsorvezetöje és szerkesztöje, George Noorey, korábban az ö ügynökük volt.
A Haditengerészeti Titkosszolgálat volt felelös már korábban is a legtöbb, földönkívüli kapcsolódású „fekete projektért“. Hogy miért pont ök, annak az a történelmi oka, hogy korábban a Haditengerészet hajóinak volt a legtöbb „UFO élménye“, ök látták legtöbbet az UFO-kat „kijönni a tengerböl“, mivel a legtöbb földönkívüliek által létrehozott bázis az óceánok alatt található.
Szeptember 11 egyik legbizarrabb titka még az is, hogy az ún. „77-es járat“, amely állítólag a „Pentagonba csapódott“, úgy ahogy van, nem létezett, kitaláció volt az egész a cirkálórakéta leplezése céljából.
Ahogy ez a korábbi infowars.com cikk is megjegyzi:
Teljesen bizarr utaslista a 77-es járat esetében
(Truly a Bizarre Passenger list for Flight 77 that Crashed into the Pentagon)
http://planet.infowars.com/activism/truly-a-bizarre-passenger-list
A gép állítólag csak 23 százalékra volt foglalt (önmagában is ritkaságnak számít interkontinentális járatok esetében), s az utasok többsége a lista szerint állítólag „valahogy kötödött” az USA Haditengerészetéhez . Ilyen homogén utaslista szinte teljes képtelenségnek számít menetrend szerinti járatokon. Plusz az összes utas, micsoda véletlen, állítólag a Pentagon alkalmazottja vagy szerzödéses partnere volt! Az igazság az, hogy ezek mind ún. “fantom személyiségek” voltak, amiket a Pentagon hozott létre a saját adatbázisaiban, “hozzátartozóik” szerepét pedig késöbb színészek játszották a médiumokban. Aki nem hiszi, mire képes pár megbízható, és persze hallgatni tudó színész a titkosszolgálatok alkalmazásában, az olvassa el a “Sandy Hook”-i “tragédiáról” szóló korábbi írást.
(a sandy hook-i iskolában nem lettek gyerekek megölve, a legtöbb mindent CIA-s színészek játszották, szerencsére).