Már a középkorban ismert jelenség volt a sátánisták köreiben, hogy a rituáléik során extrémül megkínzott, de meg nem ölt áldozatok sokszor meghökkentö módon „elfelejtették“ azt, amit müveltek velük. Ezen borzalmas emlékeik viszont nagyritkán bár, de elöjöttek késöbb, egyik pillanatról a másikra, amikor például az áldozatok ismét – akár hosszú évek múltán is – a kínzás helyszínéhez nagyon hasonló környezetbe kerültek, vagy újból összetalálkoztak egykori kínzóikkal. Hasonló jelenséget figyeltek meg brit katonaorvosok az elsö világháború veteránjainál is, akik emlékezetéböl sokszor egyszerüen kiestek a túl borzalmas csaták emlékei. De ugyanez figyelhetö meg néha szörnyü autóbalesetek elszenvedöinél, esetleg tanúinál is. A jelenséget szaknyelven „többszemélyüség“ v. „multiplex személyiségzavar“ kialakulásának hívják. Az történik ilyenkor, hogy az agy az extrém borzalmak hatására fizikailag is blokkolja azokat az idegpályákat, melyek ezen borzalmas emlékeket örzö agysejtekhez (neuronhálókhoz) vezetnek. Ezen idegpályák blokkolása késöbb megszünhet az elöbb példaként felhozott helyzetek hatására, vagyis például amikor „valamit megpillantván“ az áldozatnak hirtelen minden borzalmas emléke újból felszínre tör abból kifolyólag, hogy az agyunk asszociatívan müködik. Az áldozat személyisége is ilyenkor pillanatok alatt teljesen megváltozik, minthacsak egy „másik lélek“ jönne elö a fejéböl. A jelenség bizarr, úgy ahogy van. Minthacsak „két vagy több lélek“ lakozna egy ilyen ember fejében, s mintha ez a „két lélek“ egyáltalán nem tudna egymásról. S hogy miért említem mindezt? Azért, mert ez a jelenség az egyik „alappillére“ a napjainkban a titkosszolgálatok által gyakran alkalmazott, egy ember (például ügynök) totális elmeirányítása céljából kitalált ún. trauma alapú agykontrollnak.

A módszertan alapjait még Dr. Josef Mengele, az auschwitzi koncentrációs tábor egykori tömeggyilkos „orvosa“ rakta le, akiröl most már nyilvánosan is el van ismerve, hogy az USAba lett kimenekítve a második háború után (lásd a Hitler rejtély c. írást), s ahol Dr. Green név alatt folytatott rendkívül sikeres emberprogramozó kísérleteket a CIA számára az Mk-Ultra program keretében.

A trauma alapú agykontroll lényege: brutális kínzás által létrehozni több személyiséget (egymásról nem tudó „lelket“) egy emberi agyban, melyek közül egyszerre természetesen csak egy lehet “aktív”. Egy ilyen “lélek” továbbra is az ügynök normál, hétköznapi énje lesz, a maradék x személyiség viszont külön-külön „be lesz idomítva“ (programozva) egy-egy mocskos feladat robotikus elvégzésére, miután az valami hatására “elöhívódik”. Mindezt úgy, hogy az ügynök normál, hétköznapi énje nem tud a maradék x személyiség létezéséröl sem, nincsen azoknak tudatában!

Hoppá! Nemhogy épp megtaláltuk a tökéletesen „titoktartó“ bérgyilkost, akire egy titkosszolgálatnak szüksége lehet?

Az emberünk teljesen normális életet él, családja, gyerekei vannak, s élete folyamán 99 százalékban a hétköznapi személyisége „aktív“ a fejében. De most ne törödjünk ezen normál énjével, ez ugyanis épp olyan, mint a többi ember hétköznapi személyisége. Az igazán érdekes az az 1 százaléknyi idö, ami alatt az ügynökünk maradék x, programozott személyiségét tartja aktivizálva a titkosszolgálat….

Nem egészen világos a Tisztelt Olvasó számára, hogy miröl beszélek? Sebaj.

Egy nagyon leegyszerüsített, pontatlan, NEM VALÓ ÉLETBENI példán fogom most szemléltetni az egész folyamatot, minek végigolvasása után remélhetöleg világos lesz nagyvonalban, mi is a trauma alapú agykontroll (de közben ne tessék szívbajt kapni , rendben?):

Elsö fázis: a „második személyiség“ létrehozása az ügynök fejében

Az ügynököt az eszméletvesztésen túl agyonverik mondjuk egy nagyon vastag, otromba, vörös nyelü ostorral, s a felfoghatatlanul nagy kínok hatására létrejön annak fejében egy „extra személyiség“, amely viszont a kínzás befejeztével „elfelejtödik“, vagyis az ügynök agya blokkolja a trauma emlékeit örzö neuronpályákat a kínzás után, s az éli tovább a megszokott életét. A testén levö sebek eredetét sem tudja megmagyarázni, a kórházban sem emlékszik rá, hogy azok hol és mikor keletkeztek.

Ha azonban mondjuk valaki késöbb elkezdené ismételgetni ezen ember elött, hogy „vörös ostor“, „vörös ostor“, az ügynök agyában ezen szavak asszociatív hatására hirtelen megszünne a blokációja azon idegpályáknak, melyek a korábbi, felfoghatatlanul brutális kínok emlékeit örzö neuronpályákhoz vezetnek, másszóval ismét aktivizálódna az ügynök fejében annak „második személyisége“.

Második fázis: ezen „második személyiség“ programozása

Elkezdik tehát a titkosszolgálat szakijai az emberünk elött ismételgetni, hogy „vörös ostor“, „vörös ostor“, majd ezután a hirtelen „felszabadult“ (deblokkolódott) neuronhálóiba bejuttatni azon feladati információkat, amelyeket robotikusan végre kell hajtania, valahányszor elöhívják ezen „második személyiségét“. Ezt nevezik agyprogramozásnak. A módja nagyon sokféle lehet, Mengele még primitív, kínzás alapú idomítást (is) alkalmazott, sajnos nagyon hasonlóan ahhoz, ahogy a cirkuszban az oroszlánokat is szokják idomítani, kényszeríteni valaminek az elvégzésére. Aztán rájött , hogy ugyanez elérhetö finomabb módszerekkel, például hipnózissal is. A második személyiség „elöhívása“ után ilyenkor az ügynököt hipnózisba ejtették, majd szuggerálták bele, hogy a „második személyiségének“ mit kell csinálnia, mondjuk ismételgették elötte, hogy „gyilkolnod kell, gyilkolnod kell“ (ez egy extrémül leegyszerüsített szemléltetö példa volt, valójában a hipnotikus programozás jóval bonyolultabb és sokféle módozatú lehet). Legvégül, a hipnózis befejezte után adtak az ügynöknek mondjuk egy borzalmas elektrosokkot (vagy okoztak neki bármilyen más durva szenvedést), aminek hatására annak agyában ISMÉT BLOKKOLÓDTAK azok a neuronpályák, melyek a FRISSEN PROGRAMOZOTT, HIPNÓZIS ÁLTAL BEÜLTETETT INFORMÁCIÓKAT tartalmazó agysejtekhez (neuronhálókhoz) vezettek, ami ugye azt jelenti, hogy az elektrosokk után ismét „elfelejtödött“ az ügynök második, gyilkolásra programozott személyisége, és újból aktivizálódott a normál, hétköznapi énje. Szegény pára ezután már nem is emlékezett arra, hogy mi történt vele az elmúlt mondjuk 60 percben – azután, hogy meghallotta, hogy „vörös ostor“!

Itt jegyeznén még meg, hogy jelen napjainkban már a hipnózist se használják agyprogramozásra, hanem mikrohullámok alkalmazásával közvetlen gondolatbeültetést alkalmaznak a kínzás által korábban leblokkolt neuronpályákba (a „második személyiségbe“).

Harmadik fázis: gyakorlati alkalmazás.

Az ügynök éli normál életét, mígnem egyszercsak megcsörren a mobiltelefonja… veszi a hívást, melyben valaki elkezdi ismételgetni, hogy „vörös ostor“, „vörös ostor“… az ügynöknek ennek hatására rögvest aktivizálódik a „második személyisége“: készségesen megkeresi és megöli a hívásban megnevezett célszemélyt, például egy csúcspolitikust, majd készségesen elmegy a szintén a hívásban megadott lakáscímre, melyen már várják a titkosszolgálat alkalmazottai, akik adnak neki egy elektrosokkot, minek hatására ismét elöjön normál, hétköznapi énje. Ezután egyszerüen hazaküldik. Az ügynök otthon nem emlékszik semmire, egyszerüen fogalma sincs, mit csinált az elmúlt mondjuk 10-12 órában! Csak azt tudja, hogy aktiválták valamire, de azt már nem , hogy mit is végeztettek el vele! Bekapcsolja otthon a TV-t, ahol azzal kezdik a híreket, hogy lelötték az említett csúcspolitikust, majd értetlenül megbotránkozik azon, ki is tehetett ilyen barbár tettet!

Hát nem zseniális?

A cikk második részében átvesszük még, milyen széleskörü gyakorlati alkalmazása van a titkosszolgálatokban ezen módszereknek, leegyszerüsített, szemléltetö példák helyett megnézzük, milyenek is a gyakorlatban alkalmazott módszerek, és megvizsgáljuk, miért pont a sátánisták családjaiból kikerült, nemegyszer pedofil „elményeken“ átesett gyerekek a legideálisabb alanyok a trauma alapú agykontrollra.