A hazudott 700 milliárd helyett 16 billió dollár vészkölcsön lett szétosztva

mozgo_bankrabloEmlékszik még a tisztelt Olvasó a 2008 öszi hírhedt amerikai bankmentö csomagra? A „konspiratív interneten“  már 2009 elején lehetett olvasni olyan híreket, hogy az emberiség legnagyobb pénzügyi transzfere lett akkor kivitelezve a nagybankok irányába, hogy a világtörténelem legnagyobb LOPÁSA volt ez valójában a világ nagybankjai részéröl.

Még 2009 áprilisában írtam a kukac.sk-ra:

http://www.kukac.sk/archivum/viewtopic.php?t=790&p=34734#34734

“Hivatalosan 700 milliárd dollárt költöttek akkor a bankmentö csomagra, ezt kürtölte szét a sajtó. S honnan ez a szám? Az amerikai pénzügyminisztériumi szóvivö állítása szerint: nem volt semmilyen konkrét adatokra alapozva, a céluk mindössze egy nagy számmal való elörukkolás volt. S a teljes igazság? Valójában a “bankmentö törvény” szövegéböl – mindössze egy órával a róla szóló szavazás elött – kikerült a 700 milliárdos felsö határ, becslések szerint azóta kb. 10 billió dollárt költöttek ecélra, aminek kb. 30 százaléka külföldi székhelyü nemzetközi bankokhoz került (pl. Deutsche Bank, Societe Generale, Royal bank of Scotland..), melyek szintén csödben voltak(vannak) az amerikai pénzügyi derivátumpiac összeomlása miatt.”

A napokban egy nagyon jelentös dolog történt.

Az amerikai Federal Reserve hivatalosan is nyilvánosságra hozta a pénzügyi válság elsö fázisa alatti hitelezéseit, a 2007 decembere és 2010 júliusa közötti tranzakciókat. Ezen lépésére egy a Federal Reserve-röl szóló törvényhez 2009-ben hozzáadott módosítás kötelezte, mely Bernie Sanders szenátor javaslatára került be a törvénybe (az ún. Sanders kiegészítö, http://sanders.senate.gov/graphics/fed_provision.pdf )

Nos, a FED valójában a pénzügyi válság említett szakasza alatt a legvadabb „összeesküvés-elméletektöl“ is nagyobb, 16 billió dollár körüli összeget szórt szét,  16 billió dollár körüli összeg hagyta el titokban a számláit ebben az idöszakban (vész)hitelekre!

16 billió dollár az ugye egyenlö 16 ezerszer 1 milliárd dolláral, vagyis ennyivel: 16 000 000 000 000 USD

Mint ahogy a The New York Times cikke is írja:

http://www.nytimes.com/2010/12/02/business/economy/02fed.html?_r=1&scp=3&sq=Sanders%20Federal%20Reserve&st=cse

“At home, from March 2008 to May 2009, the Fed extended a cumulative total of nearly $9 trillion in short-term loans to 18 financial institutions under a credit program.”

 

“Pusztán 2008 márciusa és 2009 májusa között a FED 9 billió dollárnyi rövidlejáratú hitelt nyújtott odahaza az amerikai bankoknak.”

 

A FED vészhitelezö akcióinak legmeglepöbb mozzanata viszont nem is az, hogy az amerikai nagybankokon kívül hihetetlenül nagy összegeket hitelezett külföldi bankoknak is , hanem amint a New York Times cikke is írja:

“But joining them were issuers of commercial paper with ties to Caterpillar, McDonald’s and Verizon.”

 

“A segélyezettek közt olyan kereskedelmi papírokat is kibocsátó társaságok is voltak mint a Caterpillar, a McDonalds (!) vagy a Verizon.”

 

A Fed mintegy 21 000 pénzügyi (vész)hitel-tranzakció részleteit hozta nyilvánosságra 2010 dec 1-én.

Aki kíváncsi az összes mocskos részletre A-tól Z-ig, az mindent megtalál a Federal Reserve honlapján, itt, ennek a weblapnak a jobb oldalán, a „Facilities and Programs“ alatti linkekre kattintgatva:

http://www.federalreserve.gov/newsevents/reform_transaction.htm

A Federal Reserve weboldala sajnos nem könnyen áttekinthetö a sok részlet miatt, így aki inkább közérthetö és lényegi adatokra vágyik, annak megfelelöbb például a LaRouche weboldal alábbi áttekintése:

http://www.larouchepac.com/node/16697

“We learned today that TARP was pocket change,” Sanders said, “compared to trillions in near-zero interest loans doled out by the Fed to virtually every major bank and many large non-bank corporations: Goldman Sachs, $600 billion; Citigroup, $1 trillion; Bank of America, $700 billion; Merrill-Lynch, $1.2 trillion; Morgan Stanley, $1.5 trillion. Non-bank companies received huge bailout loans: GE, McDonalds, Caterpillar, Harley-Davidson, Verizon, and AIG of course. And most surprising, huge amounts were loaned to European megabanks, including Deutschebank and Credit Suisse, each with about $300 billion in mortgage bonds sold to the Fed.”

“A Goldman Sachs 600 milliádot, a Citigroup kereken 1 billiót, a Bank of America 700 milliárdot, a Merril-Lynch 1.2 billiót, a Morgan Stanley 1.5 billiót kapott. Ezekhez az összegekhez képest a médiák által sokáig ragozott(hazudott) 700 milliárdos összérték csak aprópénz!
Néhány nem banki szubjektum szintén hatalmas összegeket kapott: a General Electric, McDonalds, Caterpillar, Harley-Davidson, Verizon és az AIG.”

Úgy tünik, ezek a nagyvállalatok is nyugodtan lehúzhatták volna a rolóikat 2008ban, és a fene se tudja, hogy most is valójában milyen pénzügyi helyzetben lehetnek. Gyakorlatilag az egész amerikai bankrendszer és az amerikai nagyvállalatok tekintélyes része bezárhatta volna a kapuit, ha nincs ez a gigantikus  vészhitelezés. Még a McDonalds is!!!

Hatalmas összegek lettek kölcsönözve az európai bankoknak is, a Deutsche Bank és a svájci Credit Suisse például egyaránt 300 milliárd dollárt kapott. További részletek az európai kölcsönzésröl ebben a LaRouche áttekintésben:

http://www.larouchepac.com/node/16714

„Pusztán az angol bankok 1.5 billiót kaptak. A legtöbbet a Barclays (863 milliárdot), a Royal Bank of Scotland pedig 446 milliárdot kapott. A többi európai bank közül a francia Societe Generale, a német Dresdner Bank és Commerzbank, a belga Dexia, a spanyol Santander szintén hatalmas összegeket kapott.“

Mindezen  adatokból sajnos egy dolog látszódik ki kristálytisztán: a nyugati világ pénzügyi rendszerét valójában egyetlen egy jegybank uralja: az amerikai Federal Reserve. Minden ennek a banknak az  akcióitól függ!

Sanders szenátor 2010 december 1-i nyilatkozata szerint:

http://www.sanders.senate.gov/newsroom/news/?id=f75fee31-aeba-4a13-b6a7-05adf56ccfe8

“At a Senate Budget Committee hearing in 2009, I asked Fed Chairman Ben Bernanke to tell the American people the names of the financial institutions that received an unprecedented backdoor bailout from the Federal Reserve, how much they received, and the exact terms of this assistance.  He refused.”

“Még egy 2009-es szenátusi meghallgatáson arra kértem Bernanket, a FED igazgatóját, hogy hozza nyilvánosságra ezeket az adatokat. A lehetö leghatározottabban elutasította.”

Ezen szörnyü adatokat látván csodákszik valaki is?

Sanders szenátor ezután terjesztette a Kongresszus elé azon törvénymódosítását, mely már kötelezte a Federal Reservet ezen hajmeresztö adatok nyilvánosságra hozatalára.

De a nyugati világ pénzügyi rendszerét irányító amerikai jegybank tevékenységéröl továbbra se tudni sokat, ez a Sanders féle törvénymódosítás is csak amolyan “magányos fecske” volt.

A Federal Reserve valódi urai, a Rothschild és Rockefeller dinasztiák, sajnos továbbra is dörzsölhetik a tenyerüket, és kényük-kedvük szerint manipulálhatják a háttérböl a világot. Senki se kötelezi öket valós elszámoltatásra továbbra se, semmilyen kormány a világon nem tudja érdemben befolyásolni a tevékenységüket.

Ez a megdöbbentö amerikai jegybanki adatnyilvánosságra-hozás viszont egyértelmüen azt a tényt igazoló “kilógó lóláb” volt, hogy a világot uraló hatalmi struktúrák teljesen mások, mint amiket a médiáink rendszeresen tálalnak elénk. Most legalább egy újságcikk erejéig kivillant elénk ennek a világot valójában uraló háttérhatalomnak a “lólába”.

További ajánlott cikk:  Ki tartja ellenörzése alatt a nyugati világ bankrendszerét?

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s