Ez a 3D anyagi világ bizony az elkülönülés (lásd az 1. részt) miatt meglehetősen pokoli és visszataszitó tud lenni. Jellemző rá például, hogy a benne élő lények megölik és konzumálják (megeszik) egymást. A leggyakoribb érzelmek benne a harag, az agresszió és a félelem. A lények versengenek egymással, gyűlölik, leigázzák, becsapják egymást, mivel nem veszik észre, hogy mindnyájan részei valamilyen egységnek a szellemi-gondolati világban. Nagyon önzőek, nagy az egójuk és nem tisztelik egymást. Békés, harmonikus együttélés nem létezik közöttük.
Többnyire “negativ lelkek” inkarnálódnak ide, olyan lények, melyek tudatának és testének teremtői elektromágneses energiája (az ún. aura) “alacsony” rezgésszintű. A legerősebb teremtői erővel biró érzelem az anyagi világban a félelem. Ezért nem szabad állandóan rettegve arra gondolnunk, aminek el szeretnénk kerülni a bekövetkeztét, mert később valóban bekövetkezhet! (tovább…)
tudat
Tudat, lelkek, inkarnációk és dimenziók – 1. rész
Plussz egy kis párkereső tanácsadás.
A tudatalattink non-stop befolyásolja a tudatunkat (a gondolatainkat, döntéseiket), ezt még a materialista tudomány is elismeri. A tudatalattink azonban „kommunikálhat” más emberek vagy lények tudatalattijával is, függetlenül az időtől és a távolságtól, éspedig a tudtunk nélkül! Mivel ez a kommunikáció a szellemvilágon (a gondolati-asztrális sikon) keresztül zajlik, a dolog azonnali, még akkor is, ha a másik ember több száz/ezer kilométerre van tőlünk. Sok gondolatunk, szándékunk, döntésünk teljesen szuverénnek és spontánnak tűnhet számunkra, de valójában nem az. Más emberek tudatalattija is befolyásolja őket. Csak épp nem tudunk erről. Így működik az “egységtől” való teljes elkülönölés illúziója ebben a 3D-s anyagi világban.